Kezdőlap Címkék Magyar GDP

Magyar GDP

MBH Bank: a magyar gazdaság előtt megnyíltak a növekedés feltételei

A gazdasági növekedés üteme 2024-től tartósan meghaladhatja a 4 százalékot, az infláció az idei második fél év során jelentősen csökkenhet - vélik az MBH Bank szakértői, akik szerint szerint sokkal kedvezőbbek a külső körülmények, mint tavaly, a magyar gazdaság előtt megnyíltak a növekedés feltételei.

A Századvég szerint idén is bővül a magyar gazdaság

A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. az idén a belső kereslet csökkenése miatt szerény, 1,1 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon, jövőre azonban már 4,3 százalékkal, 2025-ben 3,8 százalékkal, 2026-ban pedig 3,6 százalékkal nőhet a GDP a várakozásaik szerint.

KSH: erősödtek a kihívások, de a magyar gazdaság folytatta a felzárkózást 2022-ben

Erősödtek a gazdasági kihívások tavaly, Magyarország ugyanakkor 4,6 százalékos GDP-növekedéssel folytatta a felzárkózást az uniós átlaghoz - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen megjelent, Magyarország 2022 című kiadványában.

Javította a magyar gazdaság növekedési előrejelzését az EBRD

Javította a magyar gazdaság idei és jövő évi növekedési teljesítményére szóló előrejelzését friss átfogó térségi előrejelzésében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A közép-...

KSH: csökkent a hazai GDP az első negyedévben

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,1 százalékkal csökkent az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Varga Mihály másfél százalékos GDP-bővüléssel számol idén

A kormány várakozásai szerint az idén 1,5 százalékkal nő a magyar gazdaság teljesítménye - jelentette ki Varga Mihály a Batthyány Lajos Alapítvány és a Fiatalok Batthyány Köre által szervezett pódiumbeszélgetésen.

Íme, a részletek: így teljesített tavaly a magyar gazdaság

A bruttó hazai termék (GDP) volumene Magyarországon 2022 negyedik negyedévében 0,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - erősítette meg második becslésével a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Deloitte: szerényen növekedhet idén a magyar gazdaság

A közép-európai vállalatok pénzügyi vezetői átlagosan 0,33 százalékos GDP-növekedésre számítanak idén a 2022-es 2,3 százalékhoz képest. Magyarországon a megkérdezettek több mint fele, 56 százalék szerint 0,5 százaléknál kisebb lesz a gazdaság növekedése - közölte a Deloitte könyvvizsgáló legfrissebb felmérése alapján.

Varga Mihály: uniós átlag felett nőtt a magyar gazdaság tavaly

Magyarország annak ellenére ért el uniós átlag feletti gazdasági növekedést, hogy továbbra sem jutott hozzá a neki járó helyreállítási forrásokhoz - közölte a Facebookon Varga Mihály pénzügyminiszter.

Magyar Bankholding: idén megindulhat a gazdasági teljesítmény növekedése

Idén megindulhat a gazdasági teljesítmény növekedése: a Magyar Bankholding elemzői a 2023-as GDP előrejelzésüket 0,4 százalékról 0,8 százalékra emelték - ismertette Suppan Gergely, a Magyar Bankholding elemzési vezetője egy sajtóbeszélgetésen.

Varga Mihály: a magyar növekedés élmezőnyben van az uniós rangsorban

Magyarország - Lengyelországgal együtt - annak ellenére is az uniós növekedési rangsor élmezőnyébe jutott, hogy a helyreállítási forrásokat még nem kapta meg - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.

KSH: 4 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévben

A bruttó hazai termék (GDP) négy százalékkal bővült 2022 harmadik negyedévében a nyers adatok szerint és 4,1 százalékkal a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedéshez a mezőgazdaság kivételével valamennyi nemzetgazdasági ág hozzájárult - közölte az első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Varga Mihály: Magyarország dobogós az uniós növekedési rangsorban

Hazánk gazdasága az elhúzódó háború ellenére is növelte a teljesítményét: a második negyedévben 6,5 százalékkal erősödött, ami több mint másfélszerese az uniós átlagnak - írta a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán.

KSH: 6,5 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben

A második negyedévben 6,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest 1,1 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye. Az első fél évben a gazdaság teljesítménye 7,3 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Negatívra rontotta Magyarország kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Magyarország osztályzatának kilátását az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ugyanakkor változatlanul befektetésre ajánlja Magyarországot: a cég megerősítette a devizában és hazai valutában fennálló, rövid és hosszú futamidejű magyar államadósság-kötelezettségek "BBB/A-2" szintű, befektetési kategóriás minősítését.

Világbank: idén 4,6 százalékkal bővül a magyar gazdaság

A Világbank szerint a magyar gazdaság az idén 4,6 százalékkal, jövőre 3,8 százalékkal, 2024-ben pedig 3,4 százalékkal bővül - derül ki a világszervezet globális gazdasági előrejelzéséből.

CIB: a növekedés 4-5 százalék, az infláció 10 százalék lehet az idén

A magyar gazdaság az idén 4-5 százalék közötti ütemben bővülhet, a várhatóan 10 százalék körüli inflációs szint ellenére - ismertette a CIB Bank vezető elemzője sajtótájékoztatón.

Elemzők: combos rajtot vett a gazdaság, de zötyögős út vár rá

A gazdaság robusztus teljesítménye mellett múlt év végi lendület áthúzódó hatása és az egy évvel korábbi alacsony bázis is szerepet játszott a GDP első negyedévi növekedési mutatójában, de elemzők szerint lassulásra kell felkészülni a következő időszakban.

KSH: több mint 8 százalékkal nőtt a GDP az első negyedévben

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 8,2, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 8,0 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Európai Bizottság: uniós átlag feletti lesz az idei magyar növekedés

Oroszország Ukrajna elleni háborúja próbára teszi az Európai Unió gazdasági ellenállóképességét. Az uniós GDP-bővülés idén várhatóan 2,7 százalék, a magyar 3,6 százalék lesz - áll az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzésében.

Friss

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Hírek

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...