Kezdőlap Címkék Magyar Turisztikai Ügynökség

Magyar Turisztikai Ügynökség

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

3 milliós támogatást igényelhetnek a kistelepülések italüzletei

A kiírás ugyanakkor nem csak gazdasági szempontból jelentős. A falusi sörözők, borozók és presszók − bár a hazai vendéglátás szektor alapvető részét képezik −, nemcsak vendéglátóhelyként, hanem közösségi térként is funkcionálnak, ahol egymással találkoznak, beszélgetnek az emberek.

Egymilliárdos fejlesztés kezdődött a Gyulai Várfürdőben

A létesítménybe a koronavírus-járvány előtti időszakban éves szinten 620-630 ezer vendég érkezett, a tavalyi látogatószám 598 ezer volt.

Egy feltétellel újabb egymillióra pályázhatnak a vidéki éttermek

A korábbi sikeres pályázatokra építve ismét vissza nem térítendő támogatást hívhatnak le egyes területek.

Most a büfék alá nyúl az állam

A forrásokat a vidéki vendéglátó üzletek energiahatékonyságát célzó beruházásokra és eszközbeszerzésre, a Tourinformok korszerűsítésére és a hagyományos kávéházi cigányzene megőrzésére és népszerűsítésére lehet fordítani.

Kínai gazdasági vásár magyar díszvendéggel

Az Agrármarketing Centrum (AMC) 60 négyzetméteres látványkonyhája friss ételekkel várja a látogatókat, a Magyar Bormarketing Ügynökség (MBÜ) 50 négyzetméteres alapterületű borbárral jelent meg a rendezvényen.

NTAK – A Magyar Nagydíj és az Ed Sheeran-koncert mindent vitt

Mogyoródon szállt meg a legtöbb turista, csaknem 2000 vendégéjszakát töltve a három nap során.

Édesebb lehet az élet a vidéki cukrászdákban

Az összesen 800 millió forint keretösszegű felhívás második eleme a Magyarország Kormánya által a vidéki vendéglátóhelyek támogatására indított 13 milliárd forint értékű programjának.

Turisztikai támogatással erősít a kormány

Tavaly a járvány után teljes helyreállást ért el az ágazat, idén pedig a vendégéjszakák tartós növekedése várható,

Nőtt a húsvéti forgalom a szálláshelyeken

A tavalyi ünnepi hosszú hétvégéhez képest 3 százalékkal magasabb forgalmat hozott idén a húsvét a szálláshelyeknek.

Túlszárnyalta a 2022-es évet a turizmus tavaly

Idén a nemzetközi trendekkel összhangban várható a pandémia előtti beutazóforgalom teljes visszarendeződése.

Nálunk buliznak év utolsó hétvégéjén

Az év utolsó hétvégéjére már eddig 11 százalékkal több előfoglalás érkezett, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Győzött a szakma: a kis vendéglátósokra nem vonatkozik az azonnali adatszolgáltatási kötelezettség

Elfogadta a kormány a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) javaslatát, így a vendéglátó üzletek és jeggyel látogatható turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége szakaszosan indul el a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé.

Lehet, hogy nem a lángossütők kifehérítésével kezdi a kormány

A vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók kötelező adatszolgáltatásának szakaszos bevezetését javasolja a kormánynak a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Az új javaslat szerint 2023. július 1-től...

Jól alakul eddig a turizmus itthon

2022-ben 14,2 millió vendég közel 40 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken, csaknem negyven százalékkal többet, mint 2021-ben és csak egy hajszállal elmaradva a magyar turizmus minden idők legsikeresebb évének számító 2019-es esztendő eredményétől.

Megszűnnek a SZÉP-kártya alszámlák

Megjelent a Magyar Közlönyben a Széchenyi Pihenő Kártya alszámláinak megszüntetését szabályozó rendelet, mely szerint január 1-jétől összevonják a korábbi szálláshely, vendéglátás és szabadidő zsebeket, így összeadódnak az azokban feltöltött összegek - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Kormányzati támogatás a turizmusnak: 30 milliárd forintot kap az ágazat

Az energetikai válság világszerte kihívás elé állítja az ágazatot, amire válaszként a kormány Európában elsők között olyan hat intézkedésből álló, célzott turisztikai csomagot fogadott el, amely 30 milliárd forinttal támogatja közel 100 ezer kis- és középvállalkozó működését a megemelkedett energiaköltségek kigazdálkodásában.

Jelentős kormányzati segítséget kap a turizmus

A turisztikai szektor támogatása érdekében a kormány átfogó intézkedési csomagról döntött a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kezdeményezésére.

Új ügyvezető szerv jött létre a Magyar Turisztikai Ügynökségnél

A Magyar Turisztikai Ügynökségnél (MTÜ) új ügyvezető szerv jött létre - közölte az ügynökség.

Az Utazó Magazin az idén is 30 kategóriában díjazta a legjobb turisztikai szolgáltatókat

Átadták testvérlapunk, Az Utazó Magazin 2021 legjobb turisztikai szolgáltatóinak járó díjait hétfőn Budapesten. A legjobb határon túli magyar szálláshelyet és a legjobb külhoni magyar éttermet is díjazták.

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...