Kezdőlap Címkék Mesterséges intelligencia

mesterséges intelligencia

A 4iG többségi tulajdonos lesz az INNOByte-csoportban

A 4iG Nyrt. kötelező vételi ajánlatot tett az INNObyte Zrt. és leányvállalata, az Innoware Kft. többségi tulajdonának megszerzésére, amit az INNObyte tulajdonosai elfogadtak. Az adásvétel októberben zárul, ezt követően a 4iG 70 százalékos tulajdont szerez az INNObyte Zrt.-ben - közölte a társaság.

MI Stratégia – Palkovics: közel kell hozni a technológiát az emberekhez

Magyarország élni kíván a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel, a technológiai változások nyertese akar lenni - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter a Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégia bemutatóján.

Okosbölcsővel a szülői alváshiány ellen

Mesterséges intelligencián alapuló okosbölcsőt fejlesztett ki a babák álomba ringatására egy kaliforniai házaspár, hogy segítse a szülők éjszakai alvását.

Virtuális ügyfélszolgálatot indított a Nébih

Július 1-jével elstartolt a Nébih chat alkalmazása: Nébo, a chatbot, amely a hét minden napján, non-stop válaszol a hivatalt a Facebook Messenger felületén felkereső ügyfelek kérdéseire és fogadja az élelmiszerlánc-biztonsági bejelentéseket.

Elkészült a kormány MI-stratégiája

Elkészült a Mesterséges intelligencia stratégia, amely a mesterséges intelligencia (MI) térhódításával jelentkező technikai és a humán-tudomány területére tartozó kérdésekre keres választ - közölte az innovációs és technológiai miniszter.

A Toyota megépíti a jövő okos városát

A jövő városának prototípusát építi meg a Toyota a Fudzsi hegy lábánál. A tervek szerint a hidrogén üzemanyagcellás technológiára épülő város laboratóriumként fog szolgálni az önvezető autók, az okosotthonok, a mesterséges intelligencia és egyéb technológiák számára.

Mesterséges intelligencia fejezi be Beethoven 10. szimfóniáját

Csak néhány vázlat maradt fenn Ludwig van Beethoven tervezett 10. szimfóniájáról, amelynek komponálását meghiúsította a német zeneszerző halála. Most zenetörténészek és számítógépes szakemberek versenyt futnak az idővel, hogy mesterséges intelligencia segítségével befejezzék a zeneművet Beethoven születésének 250. évfordulójára.

Semmelweis Egyetem. Mesterséges intelligencia segítheti a diagnosztikát

A mesterséges intelligenciának óriási szerepe lehet az egészségügyi diagnosztikában, különösen a mammográfiában és a vastagbélrák-szűrésben. A Semmelweis Egyetem több mint 1,7 milliárd forint támogatást nyert el, amely révén tizenegy projektben használják a mesterséges intelligencia módszereit.

Jobban bízunk a robotokban, mint a főnökeinkben

Az emberek 64 százaléka jobban bízik a robotokban, mint a feletteseiben, 50 százalékuk pedig a mesterséges intelligenciát is alkalmazza munkája során - derült ki az Oracle és a Future Workplace világszintű felméréséből.

Mesterséges intelligencia – akcióterv készül

Az ősz folyamán elkészül a mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó akcióterv - mondta a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció elnöke, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója.

Tovább nőtt a SAP magyarországi árbevétele

Tovább növelte bevételét az SAP Magyarországon: a szoftvercég tavaly 36,6 milliárd forint árbevételt ért el, csaknem 2 milliárd forinttal többet az előző évinél.

Lehallgatás. Facebook-ügyben együtt az írekkel

A Facebooknak írásbeli garanciát kell adnia arra, hogy nem adja ki a felhasználók beszélgetéseit harmadik félnek, ha ez nem történik meg, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ideiglenes intézkedésként megtiltja az adatok kiadását.

Elismerte a Facebook: lehallgattak Messenger-hívásokat

Noha Mark Zuckerberg előzőleg tagadta, a Facebook most elismerte, hogy korábban - saját állítása szerint a felhasználók engedélyével - lehallgatott bizonyos beszélgetéseket, amelyekről leiratot is készített.

Robotjárőr. Sofőröket azonosít, minden percben jelent

Kína első robotjárőrei álltak szolgálatba az észak-kínai Hopej tartománybeli Hantanban. A négy keréken guruló rendőrök a hét minden napján, 24 órában jelentenek a központba.

Agyimplantátum beültetésére kért engedélyt Musk

Emberi agyba ültethető szenzort fejlesztett ki a NeuraLink. A startup tulajdonosa, Elon Musk célja, hogy az implantátum segítségével az emberek a gondolataikkal tudják irányítani okostelefonjaikat és más eszközöket. Cége már engedélyt is kért az első műtétekhez.

Ügyfélélmény. Ami felpörgeti az üzletet

Az ügyfélélmény javítása válhat az üzleti növekedés fő hajtóerejévé. Egy világszintű kutatás szerint ugyanis az ügyfélélmény javítását prioritásként kezelő vállalkozások eredményesebbek, mint a pénzügyi mutatókra fókuszáló cégek.

Póker. Blöffel nyert a mesterséges intelligencia

Világbajnok pókerjátékosokat győzött le egy új számítógépes program, amelyet a Facebook mesterséges intelligenciával foglalkozó részlegén fejlesztettek ki. Ez az első szoftver, amely egyszerre több játékos ellen is eredményes.

Felkerül a térképre a magyar mesterséges intelligencia

Intelligens adatbázis összegzi majd a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégeket és az MI-alapú megoldásokat. Az Élménytár és a Térkép földrajzi, ágazati és használat szerinti bontásban is segíti az eligazodást.

A mesterséges intelligencia biztosabban felismeri a bőrrákot az embernél

A mesterséges intelligencia pontosabban felismeri a bőrrákot, mint az orvosok - erre a következtetésre jutottak német kutatók, akik 12 németországi egyetemi klinika dermatológusait versenyeztették egy külön e célra kifejlesztett számítógépes programmal.

Budapesten is elvitte a show-t az üzleti filozófia bőrdzsekis pápája

Hívták már Rock and Roll Platónnak, sőt Digitális Jézusnak is. Sokan a 21. századi üzleti filozófia egyik legjelentősebb úttörőjének tartják, könyveiben és előadásain a fejlődés következő, általa kvantumgazdaságnak nevezett lépcsőfokát vizsgálja. Anders Indset norvég üzleti filozófus AzÜzlet.hu-nak adott interjújában néhány fontos részletet is megvilágít. 

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...