Kezdőlap Címkék Mezőgazdaság

mezőgazdaság

Agrárkamara: 2020-2030 között évente 17 milliárd forint jut öntözési célú fejlesztésekre

A hatékony és fenntartható vízgazdálkodás elérésének érdekében a kormány 2020-2030 között évente 17 milliárd forint állami forrást biztosít öntözési célú fejlesztésekre.

Alma kampány indult, a szakma az összeomlásától tart

AzÜzletnek nyilatkozó agrárminiszter szerint a magyar almatermesztés összeomlását el lehet kerülni, erre megfelelő eszközök állnak rendelkezésre. A FruitVeb szakmai igazgatója szerint azonban legfeljebb négy évig tarthatnak ki a gazdák, addig viszont nem lehet végrehajtani, ami a továbbéléshez szükséges lenne.

Agrárminiszter: a termelői feldolgozásé a jövő – hiányzik az összefogás

A mezőgazdasági termelőknek a feldolgozásból származó haszonból is részesülniük kellene, a termelői tulajdonban lévő feldolgozóüzemek haszna 20-25 év múlva kereskedelmi láncok megvásárlását is lehetővé tenné - véli az agrárminiszter.

Csökkenő uniós támogatások ellenére a baromfisok bizakodnak?

Libamáj exportban világelső Magyarország, viszont a baromfiágazatnak fel kell készülnie arra, hogy 2021-től csökkennek az uniós agrártámogatások.

A magyar mezőgazdaság versenyképességének alapja a magas színvonalú szakképzés – véli az agrárminiszter

Az agrárium korszerűsítése mellett a magas színvonalú szakképzés az alapja a magyar mezőgazdaság versenyképességének - jelentette ki Nagy István.

Mit eszünk holnap? A “GMO-s” Monstanto átjött Európába

Rossz hírű céget, a Monsantót olvasztja magába a Bayer, amely főleg aspirinjéről volt híres.  A házassággal létrejött a világ legnagyobb gyógyszer és agrokémiai cége. Bayer neve elválaszthatatlanul összeforr a "GMO-s"Monsantoéval, amely világszerte a kémiát és a géntechnikát a középpontba állító agrártermelés, és a rákkeltő gyanúban álló glifozát tartalmú permetszerek szinonimája.

Amerika üzletemberek számára vonzó az ország – mert szeretjük őket

Az amerikai üzleti tanács vezetője szerint azért vonzó Magyarország, mert kedveljük az amerikaiakat, alacsony a munkanélküliség, mérsékeltek az adók és jól növekszik a GDP.

Fellélegezhetnek az amerikai farmerek – Washington kártalanít

Az amerikai kormány - ígéretének megfelelően - szeptemberben megkezdi azoknak a mezőgazdasági termelőknek a kártalanítását, akiket kár ért amiatt, hogy Washington csatározásba fogott kereskedelmi partnereivel.

Támogatással bővül a kisvárdai baromfifeldolgozó 

A kormány 3,4 milliárd forinttal támogatja a Master Good Kft. kisvárdai baromfifeldolgozó üzemének 15 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházását.

A magyar fiatalok menekülnek az agráriumból, 65 év feletti a gazdák harmada

Magyarországon nem öröklődik az agrár-gazdálkodási tapasztalat, miközben a gazdák harmada 65 év feletti. Az EU-s agrárpolitika eszközeivel és tagállami intézkedésekkel is meg kell állítani a gazdatársadalom elöregedését - jelentette ki a vidékfejlesztési államtitkár Kis Miklós Attila. AzÜzlet.hu megnézte, a korábbi prognózisok előre láthatóvá tették-e a mai helyzetet,  a statisztikai adatokat is szemügyre vettük. Érdekes, hol él arányaiban a legkevesebb számú fiatal az EU-n belül. 

Tudjuk a megoldást, de azt nem, mikor lesz saját feldolgozójuk az almás gazdáknak

Itthon a Magosz és a szaktárca is egyetért: közösségi tulajdonú léfeldolgozó oldja meg hosszú távon az alma felvásárlási ára körül dúló háborúságot. Még nem tudni, hogy mikor és mi, egyszerű tulajdonosváltás, vagy új üzem építése hozza el vajon a megnyugvást?!

Árképletet és saját üzemet ajánl az agrártárca az almalégyártók árdiktátuma ellen

A mostani almaár-válságon árképlet, később pedig az áralakításban meghatározó szerepet betöltő termelői tulajdonú feldolgozóüzem jelentene megoldást a szaktárca szerint, az utakra vonuló gazdák számára. Ezzel a  gazdák képviselői is egyetértettek. Arról nincs hír, hogy a léalmának kilójáért 13 forintot kínáló osztrák feldolgozónak mi a véleménye minderről.

Tüntetnek az almatermelők: “Amit elvesznek a magyaroktól, azt a külföldieknek adják”

Az utakra vonultak gépeikkel az almatermelő gazdák. Félpályás útlezárással tiltakoznak  az ipari alma 13 Forintos kilónkénti felvásárlási ára miatt Vásárosnaményban és Anarcson. Hosszabb távon a termelői tulajdonú feldolgozók létrehozása lenne megoldás, amit - a nyilatkozatokból kihallható - az agrártárca is támogat.

Kincsem parkot építettek Szilvásváradon

A Kincsem Nemzeti Lovasprogram legnagyobb vidéki beruházásaként Közép-Európa legújabb és legmodernebb lovasközpontja készült el Szilvásváradon - jelentette ki az agrárminiszter a komplexum átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

Vásárnyitány Debrecenben – Farmerek, öntözni kéne

Nagy István a debreceni Farmer Expo megnyitóján kijelentette: öntözés nélkül nem lesz eredményes termelés. Bejelentette: a kormány döntött a derecskei főcsatorna-beruházásról, amely napokon belül megkezdődik.

Szuperszámítógép mondja meg Budán, hol menjen a levegőbe az ezüstjodid

A mezőgazdaságot ért jégkár veszteségek csökkentését segítő informatikai rendszer átadása mellett a klímaváltozást, a meteorológiai előrejelzés pontosságát és a radarhálózat országos lefedettségét érintő fejlesztések bejelentésének helyszíne volt  az Országos Meteorológiai Szolgálat budapesti székháza.

Az almaár-háborúban az agrártárca a termelők szövetségese

Teljes mellszélességgel támogatja a gazdák akcióját az agártárca. A Magosz is tárgyalt a felvásárlókkal, mindhiába. Az almaár háború folytatódik.

Jól terem a csemegekukorica

Az előző évinél és a sokévi átlagnál is nagyobb csemegekukorica termés várható az idén Magyarországon a Syngenta szakértői szerint.

Magosz: a szabolcsi almatermelők újabb demonstrációt tartanak

Továbbra sincs megállapodás a termelők és a felvásárlók között a léalma felvásárlási árának emeléséről, ezért a gazdák továbbra sem szállítanak gyümölcsöt az üzemekbe, demonstrácikót tartanak.

Tisztességtelen az alma-felvásárlási ár, a V4-ek szigorúbb EU-irányelvet akarnak

A V4 agrárminiszterei olyan EU-s irányelv elfogadását sürgetik, amely az ipari alma most tapasztalható tisztességtelen felvásárlói-ár alkalmazását is megtiltaná. Erről Nagy István agrárminiszter nyilatkozott...

Friss

Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága

Az új PCI-listán legfőképpen áramhálózati fejlesztések, valamint a hidrogéntermelést és a szén-dioxid szállítását lehetővé tevő projektek szerepelnek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Újabb fejlesztések erősítik az Őrségi Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatát

A tájegységi elérés növelése érdekében ismeretterjesztő újság kiadását is tervezik több számban a projekt megvalósítási időszaka alatt.

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Az agrártámogatási rendszer számos eleme mind a közvetlen, mind pedig a fejlesztési támogatások vonatkozásában ezt szolgálja.

Hírek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.