A Magyar Nemzeti Bank 11,5 millió forint bírságot szabott ki a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.-re, egyebek mellett vállalatirányítási, hitelkockázati, IT-biztonsági, valamint betétbiztosítási hiányosságok miatt.
Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa az augusztus végi kamatemelésről az ülésről most közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.
Júliusban 1,674 milliárd euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya, több mint duplája a júniusi 806 millió eurónak - derül ki a Magyar Nemzeti Bank előzetes havi adataiból.
Az infláció augusztusban 1,9 százalékponttal gyorsult az előző hónaphoz képest, amit főként az élelmiszerek árindexének emelkedése magyaráz. Az előző hónaphoz képest a maginfláció 2,3 százalékponttal nőtt, amihez legnagyobb mértékben - 1,1 százalékponttal - a feldolgozott élelmiszerek járultak hozzá - állapította meg az augusztusi inflációs folyamatokat kommentálva a Magyar Nemzeti Bank.
Új vezetői körlevelet adott ki a jegybank a hitelintézeteknek a moratórium alatt lévő lakossági és vállalati ügyfelek nemteljesítése, az átstrukturálás megállapítása, a várható veszteségek becslésén alapuló besorolása, és a banki értékvesztés elszámolása kapcsán követendő eljárásokról.
Mind a vállalati, mind a lakossági hitelállomány jelentősen bővült a második negyedévben, de az év végéig a növekedés lassulása várható - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a jegybank főosztályvezetője.
A jegybank szerint piramisjáték jegyeit hordozó multi level marketing (MLM) terméket reklámoznak a közösségi médiában HyperVerse néven, amely a korábbi HyperFund rendszer újragondolása. Ezért a Magyar Nemzeti Bank kéri a fogyasztókat, hogy körültekintően járjanak el az ügyben.
A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye 333 milliárd forintot, a negyedéves GDP 2,1 százalékát tette ki a második negyedévben - derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adataiból. A hiány összege 2020 első negyedéve óta a legalacsonyabb, 244 milliárd forinttal kevesebb az első negyedévinél és 302 milliárd forinttal az egy évvel korábbinál.
A májusi csökkenés után júniusban a korábbi hónapok szintjére, 806 millió euróra nőtt a folyó fizetési mérleg havi hiánya - derül ki a Magyar Nemzeti Bank előzetes adataiból. Májusban 370 millió, áprilisban és márciusban egyformán 780 millió euró volt a folyó mérleg deficitje.
Újabb fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított a Magyar Nemzeti Bank a Magyarországon határon átnyúló szolgáltatóként működő NOVIS biztosítónál. Elsősorban a társaság panaszkezelési és ügyféltájékoztatási gyakorlatát, illetve a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályoknak való megfelelést ellenőrzik.
A Magyar Nemzeti Bank fokozottan ellenőrzi, hogy a mezőgazdasági biztosítók eleget tesznek-e az aszálykárok gyorsított felmérésére és kárkifizetésére vonatkozó kormányzati elvárásnak - közölte az MNB.
Országos átlagban 4,4 százalékkal nőttek a lakásárak az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest, éves szinten az árnövekedés dinamikája 20,1 százalék volt.
A várakozásoknak megfelelően az előző hetinél 100 bázisponttal magasabb, 10,75 százalékkos kamattal hirdette meg az egyhetes jegybanki betétet csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank.
Májusban az előző havi kevesebb mint felére 780 millióról 370 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya - derül ki a Magyar Nemzeti Bank előzetes adataiból.
A piaci manipuláció tilalmának megsértése miatt a Magyar Nemzeti Bank 30-30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki két magánszemélyre. Az érintettek előre egyeztettek a Kulcs-Soft részvényre vonatkozó kereskedésük fontosabb paramétereiről - közölte a jegybank.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek