Korrupció és más bűncselekmények miatt emelt vádat hét ember ellen a Központi Nyomozó Főügyészség. Az egyik vádlott korábban vezető beosztásban dolgozott a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál.
Drága kutyákat vásárolt egy jászberényi cég, de az adóhivatal vizsgálata megállapította, az ebek csak papíron léteztek. Az ügyben büntetőeljárás indult, több mint százmillió forint a kár.
Korrupció miatt emeltek vádat tizenhat volt pénzügyőr ellen. Az egyenruhások több hónapon át rendszeresen fogadtak el készpénzt az ukrán határszakaszon.
Új fejlesztéseket vezet be a NAV az Online Számla rendszerben. Az ügyfelek csütörtök estétől csak a Központi Azonosítási Ügynökön (KAÜ) keresztül jelentkezhetnek be. Megszűnik a regisztráció is.
A csomagátvilágító röntgengépek szolgálatba állítása óta eltelt bő egy hónapban több mint harmincezerszer ellenőrizték a belépők poggyászait a záhonyi, beregsurányi és röszkei határátkelőhelyeken. Az átvilágítások során be nem jelentett alkohol és dohány mellett, vipera és boxer is előkerült a csomagok rejtekéből.
Megszűnik a kedvezményes, 5 százalékos áfa augusztus 1-jével az elviteles vagy házhoz szállított ételek és italok esetében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több ezer olyan céget vizsgál, amelyet tulajdonosaik a jelek szerint cégtemetőnek játszottak át, annak reményében, hogy ne kelljen a vállalkozások tetemes tartozásait megfizetni - közölte a hivatal.
Egy akcióban három, főként mobiltelefonok és más elektronikai eszközök kereskedelmével foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A bandák az árukat bonyolult céghálón átfuttatva kerülték el az áfafizetést - közölte az adóhatóság szóvivője.
Új adatlappal bővült az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA), amivel egyszerűbbé vált az automatikus fizetési könnyítési kérelmek benyújtása - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Négymilliárd forint áfát tüntetett el fiktív számlákkal egy több mint harminc cégből álló számlagyár. A Győri Járásbíróság elrendelte a bűnszervezet három vezetőjének letartóztatását - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.
Június végétől október végéig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal több mint másfél millió magánszemélynek és egyéni vállalkozónak küld értesítést adószámla-egyenlegükről. A küldemény elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt, hogy kell-e fizetnie, illetve igényelhet-e vissza - közölte az adóhatóság.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetésével Vágujhelyi Ferencet bízta meg Varga Mihály pénzügyminiszter. A lépést erőteljes digitalizációs fejlesztési tervekkel indokolta, miközben a korábbi NAV-vezér, Sors László érdemeit méltatta.
Őrzés-védelemmel foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A banda a fizetendő áfáját úgy csökkentette, hogy bevételeit egy strómanok vezette, gyakran váltott fantomcégekből kiépített hálózaton keresztül futtatta át.
A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra - hívta fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Hatmilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek egy alumíniummal kereskedő bűnszervezet, amelynek tagjait nemrég fogta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevetési egysége - közölte az adóhatóság.
Júniustól jelentősen változnak a készpénz behozatalának szabályai az Európai Unió külső határain: szigorodik az ellenőrzés, és többek között az aranyérmék és aranyrudak értéke is beleszámít az összeghatárba - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.
2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.
A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.
2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek