A XIV. kerületi oldalon a Grand Budapest-közeli részeken a használt lakásokat majdnem 1,1 millió forintos négyzetméteráron kínálják eladásra, az újaknál pedig 1,3 millió forinttal lehet számolni.
Budapesten a használt lakások átlagára januárban ugyan 975 ezer forint volt, de már kilenc kerületben haladták meg az 1 millió forintot az átlagos négyzetméterárak, szemben az egy évvel korábbi hét kerülettel.
Országos szinten a telkek átlagos négyzetméterára majdnem 19 ezer forint volt április közepén, szemben az egy évvel korábbi 12 ezer forinttal, ami több mint 57 százalékos drágulás - derül ki az ingatlan.com elemzéséből.
A felfokozott ingatlanpiaci pörgés lassulására számít az év második felében az OTP Ingatlanpont vezető elemzője, ugyanis a nemzetközi tapasztalatok szerint a sokéves emelkedés után reálértéken stagnálnak a lakáspiaci árak.
A budapesti panellakások átlagos négyzetméterára 560 ezer forint. A legdrágább városrész Gazdagrét, ahol az átlagosnál közel százezer forinttal kell többet fizetni egy négyzetméterért - közölte a Duna House.
A fővárosban átlagosan 3,5 százalékkal emelkedett a használt társasházi lakások ára, míg a panelek értéke 7,5, a családi házaké pedig majdnem 11 százalékkal nőtt az év első kilenc hónapjában 2020 azonos időszakához képest - közölte az Otthon Centrum.
A tavalyi mélypont után ismét magára talált az újépítésű lakások piaca: 2021 első félévében Budapesten 111 társasházi projektben közel 4200 lakás értékesítése indult el, ami időarányosan 80 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest - közölte az OTP Ingatlanpont.
A befektetők elbizonytalanodását jelzi, hogy közel 40 százalékkal kevesebb lakásépítési projektet indítottak el a fővárosban a második negyedévben, mint egy évvel korábban. Eközben az átlagos négyzetméterár átlépte az egymillió forintot.
A koronavírus hatásai a lakáspiacon is érezhetőek: Budapesten az első negyedévben 27 új projekt indult, ami az előző év azonos időszakához képest 37,2 százalékos visszaesés - közölte az Otthon Centrum.
Budapest XIII. kerületében 84 beruházásban hirdetnek eladó lakásokat, ez a szám a fővárosi társasház projektek 17 százalékát fedi le - közölte az Otthon Centrum januári felmérése alapján.
A használt lakás vásárlására is igénybe vehető családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hatására vélhetően a főváros környékén, a régióközpontokban és a fontosabb iparvárosokban fellendül majd az ingatlanpiac keresleti oldala.
Budapesten 2018 szeptemberében a beruházások száma elérte a 468-at, ami 22 projekttel több a tavaly szeptemberinél, a megyei jogú városok projektjeinek száma pedig 490-re nőtt.
A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig számos újabb statisztikát közöl, közöttük a szálláshelyek forgalmát és a munkaerőpiac májusi adatait.
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.
Évente több száz munkaóra veszik el a meetingeken való jegyzeteléssel. A legújabb kutatások is alátámasztják, hogy a munkavállalók szerint a megbeszélések nem mindig hatékonyak, sokan mással foglalkoznak közben.
30 évvel a kultikussá vált Mielőtt fel kel nap című film bemutatása után Bécs új városi sétán keresztül vezeti végig az érdeklődőket a híres jelenetek helyszínein.
Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint
Idén nyáron ismét zenével telik meg Pécs egyik legszebb tere: június 26. és 28. között a Sétatéren a könnyed nyári esték és a minőségi élőzene találkozik – mindez ingyenesen!
Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg
Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek