Kezdőlap Címkék Németország

Németország

Emelnék a nyugdíjkorhatárt Németországban

A Deutsche Bundesbank azt javasolja, hogy 2070-re 69 év és négy hónapra emeljék a nyugdíjkorhatárt a jelenlegi 67 évről.

Németország. Rontotta GDP-várakozását a kormány

Lefelé módosította a német gazdaság 2020-as növekedésére adott előrejelzését a német szövetségi kormány: a korábban várt 1,5 százalék helyett 1 százalékkal bővülhet jövőre.

Hangulatindex. Enyhe romlás Németországban

Októberben a vártnál kisebb mértékben romlott a gazdasági hangulat Németországban és az euróövezetben - derült ki a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet adataiból.

Szennyezett német tej. Mi állítólag nem kaptunk belőle 

Szennyezettség miatt visszahívta egyliteres kiszerelésű zsírszegény friss tej termékét a legnagyobb német tejfeldolgozó társaság, a DMK. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerint Magyarországra nem érkezett ebből a termékből.

Recessziós félelmek uralkodnak az eurózónában

Több mint hatéves mélypontra romlott a befektetői hangulat az euróövezetben októberben. A recessziós félelmeket a központi bankok gazdaságélénkítő intézkedései sem tudták lecsillapítani - derült ki a Sentix frankfurti gazdaságkutató intézet felméréséből.

Lisztériás kolbász. Ketten meghaltak, többen kórházban

Lisztériás kolbász okozott megbetegedéseket Németországban: ketten meghaltak, többeket kórházban ápolnak. A Nébih arra kéri a Németországba és a többi érintett országba utazókat, hogy a Wilke Wurstwaren által gyártott kolbászokból ne fogyasszanak.

Gyógyszerhiány Németországban

Egyre súlyosabb gyógyszerhiánnyal küzd Németország. A hiánycikként számon tartott szerek és készítmények száma az utóbbi hat évben csaknem meghatszorozódott.

Mérséklődött a német államadósság

Az első fél év végére a német államadósság 0,4 százalékkal, mintegy 7,9 milliárd euróval csökkent az előző év hasonló időszakához képest - közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis.

Német hangulatindex: pesszimista várakozások

A vártnál erőteljesebben, de így is csak kis mértékben nőtt az ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe szeptemberben. Javult a gazdasági szereplők véleménye az aktuális helyzetről, de tovább romlott a várakozások indexe.

Gyűlnek a fellegek Németország felett

Gyengén indította a harmadik negyedévet a német gazdaság. A globális konjunktúra lassulása, a Brexit és a kereskedelmi konfliktusok kedvezőtlenül befolyásolják az exportot - áll a német pénzügyminisztérium havi jelentésében.

Optimistábbak a befektetők Németországban

Szeptemberben kevésbé borúlátó a befektetők hangulata Németországban, mint augusztusban volt - derült ki a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet felméréséből.

Nejlonzacskó – a hártyavékony nem lesz tilos

Hamarosan eltűnik a nejlonzacskó a németországi szupermarketekből, és ha minden a környezetvédelmi miniszter tervei szerint alakul, a németek életéből is. Igaz a  hártyavékony maradhat, a kereskedők kész tények elé állítva érzik magukat. A környezetvédők többet várnak.

Kong a kieli vészharang – recesszióban a németek

A német gazdaság a második negyedév után a folyó negyedévben is zsugorodik és ezzel technikai értelemben recesszióban van - véli a kieli világgazdasági kutatóintézet.

E-roller: nem az autó, a kerékpár alternatívája lett

A közhiedelemmel ellentétben nem járulnak hozzá a környezet védelméhez az elektromos rollerek: a legtöbben kerékpárjukat cserélték le a divatos eszközre - derült ki a német szövetségi környezetvédelmi hivatal, az Umweltbundesamt (UBA) tanulmányából.

Németország. Lejárt a fapados modell ideje?

Különadót vetne ki az 50 eurónál olcsóbb, európai útvonalakra szóló repülőjegyekre a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében. Ezzel párhuzamosan csökkentenék a vonatjegyek áfáját is.

Fékezett a német infláció augusztusban

Augusztusban a vártnál nagyobb mértékben csökkent a németországi infláció a júliusi három havi csúcsról - derült ki a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adataiból.

Nyolc éves árra lép vissza a lakbér Berlinben

Szigorú ingatlanpiaci korlátozására készül a berlini városvezetés: helyi lapok szerint januártól a 2011-es szinten fagyasztanák be a lakások bérleti díját januártól.

Hangulatindex: recesszióba rohan Németország

Recesszió felé taszítja a legnagyobb európai gazdaságot a kereskedelmi viták elmélyülése: a vártnál is erősebb mértékben, közel hétéves mélypontra csökkent az ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe augusztusban.

Bizonyítékokat vár nem létezéséről egy német város

Bielefeld illetékesei egymillió euróval jutalmazzák azt, aki megcáfolhatatlan bizonyítékkal szolgál arra, hogy a város nem létezik.

Kevesebb adót szedett be Németország

Németországban öt hónap után először csökkentek az adóbevételek: júliusban az egy évvel korábbihoz képest 1,6 százalékkal kevesebb adót szedtek be.

Friss

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

BÉT – Növekvő forgalomban emelkedett a BUX

Az OTP-papírok heti összevetésben 3,29 százalékkal drágultak, a hetet 40 540 forinton és 86,85 milliárd forintos forgalommal fejezték be.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Hírek

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez

A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak

A Munkatudományi üzenetek 2025 – letölthető e-könyvben

A kiadvány tartalmazza az abban szereplő szakmai konferenciák, kerekasztal-beszélgetések YouTube- és podcast-linkjeit is.

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.