Mike Pompeo amerikai külügyminiszter arra szólította fel az olajipart, hogy működjön együtt a Trump-kormányzattal az amerikai külpolitikai célok érvényesítése érdekében - különösen Ázsia és...
A közeljövőben nem várható az üzemanyagok jelentősebb áremelkedése, de év végére jelentősen elszállhat, megdrágulhat a gázolaj ára. Igaz biztos prognózissal még a szakértők sem rendelkeznek. Pletser Tamás az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője szerint elképzelhető, hogy a gázolaj és a benzin között sokkal nagyobb lesz az árkülönbözet a mostaninál.
Szaúd-Arábia azt tervezi, hogy márciusban napi 9,8 millió hordó kőolajat termel ki, ez több mint félmillió hordóval kevesebb annál, amit a globális kitermeléskorlátozási megállapodásban vállalt
Felpattant másfél éves mélypontjáról a kőolaj világpiaci ára. Az áremelkedés a kitermelés csökkentésének és a részvénypiacok stabilizálódásának következménye: múlt hétfő óta közel 12 százalékkal emelkedtek a legközelebbi határidős jegyzések, ami az utóbbi két év legerősebb heti ütemét jelenti. /MTI/
Tavaly az utolsó negyedévben 40 százalékkal csökkent a kőolaj világpiaci ára. Január elején egyaránt 10 forinttal olcsóbb a dízelolaj és a benzin a hazai kutaknál. Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője szerint a hazai fogyasztók az év első részében a mostani, alacsonyabb árakra számíthatnak, de enyhébb emelkedés azért várható.
Az olajpiaci és ezzel az üzemanyag árak közeljövőjét alapvetően meghatározza, hogy december eleji ülésükön miként döntenek az OPEC tagállamok és Oroszország képviselői. A piac a kitermelés csökkenését várja, de a Khashoggi gyilkosság kapcsán magát politikailag kiszolgáltatott helyzetbe lavírozó Szaúd-Arábia miatt még az olajpiac összeomlása sem kizárt
Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken. A befektetők elégedetten nyugtázták, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének tagállamai megállapodtak a kitermelés emeléséről Bécsben tartott értekezletükön....
Miközben a Financial Times szerint az OPEC június 22-23. között esedékes bécsi találkozóján kevés az esély a felek közötti megállapodásra, az olajár gyengülésbe kezdett.
A...
A kórház ápolási igazgatósága már 2015 óta kiemelten foglalkozik a delírium témakörével és számos megelőző és szemléletformáló intézkedést vezetett be.
Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek