A Boeing 737 Max-ot egyelőre kivonták a forgalomból. Kérdés, valaha visszatérhet-e. Az amerikai repülőgépgyártót a feltételezett technikai hibák, a szoros politikai kapcsolatai és az...
Névtelen bombafenyegetés miatt hétfőn át kellett vizsgálni a moszkvai metróhálózat több mint 200 megállóját - közölte az Interfax hírügynökség jól informált forrásra hivatkozva.
Az egész világon a földre kényszerítették a Boeing 737 MAX 8-as és 9-es repülőgépeit: fél éven belül a típus második repülője zuhant le hasonló körülmények között - a fedélzeten tartózkodók életét kioltva. Egyelőre nincs egyértelmű bizonyíték a konstrukciós hibára, de a légitársaságok és az európai, valamint más repülésügyi hatóságok többsége után az amerikai légifelügyelet is cselekedett. A Boeing szoftverfrissítéseket ígér a MAX fedélzeti számítógépéhez.
Ezrek tüntettek Oroszország-szerte a törvénytervezet ellen, amelynek alapján az országot lekapcsolhatnák a globális internethálózatról válsághelyzetek esetében.
A szándékos álhírterjesztést és az állami jelképek megcsúfolását weboldal-lekapcsolással, pénzbírsággal és szabadságvesztéssel büntető törvénytervezeteket szavazott meg az orosz parlament alsóháza. A világhálón tilos lesz és büntetendő számos poszt-féleség.
Magán-űrrepülőtér építéséről állapodott meg az oroszországi Nyizsnyij Novgorod megye önkormányzata, fejlesztési vállalata és a KoszmoKursz elnevezésű magáncég.
A németek alábecsülik régiónk jelentőségét, pedig egyik legfontosabb exportpiacuk. A magyar-német külkereskedelmi forgalom megközelíti a német-oroszt. A németek többet kereskednek Csehországgal, Lengyelországgal és Magyarországgal, mint Kínával, vagy az USA-val! Jó esély van térségünk további felértékelődésére, de a német elemzők veszélyeket is látnak.
Oroszország ellen 62 országban 159 féle kereskedelmi korlátozás van érvényben, amelyek 2018-ban 6,3 milliárd dollárnyi veszteséget okoztak a kivitelnek - közölte az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium.
Végleges formájában megszavazta az orosz Duma azt a törvénytervezetet, amely megtiltja az orosz katonáknak, hogy bevetés vagy kiképzés közben a tartózkodási helyüket meghatározó kommunikációs vagy egyéb információrögzítő eszközöket használjanak, és a műveleteikre vonatkozó információt osszanak meg az interneten vagy a médiával.
Folytatódott a hétvégén a hamis bombariadók sorozata Moszkvában és Szentpéterváron. Oroszország fővárosában két bevásárlóközpontot, az "északi fővárosban" pedig a Mariinszkij színházat kellett kiüríteni, de robbanószerkezetet nem találtak.
Megállapodtak a közösségi gázirányelv tervezett módosításáról szerdán az Európai Unió társjogalkotó intézményei - a kompromisszumos megoldás bonyolultabbá teszi, de nem lehetetleníti el az Északi Áramlat-2 földgázvezeték megépítését.
Újra befektetési ajánlású kategóriába helyezte Oroszországot a Moody's, elsősorban az orosz közfinanszírozási rendszer és a külső fizetési mérőszámok megerősítésére tett kormányzati intézkedésekkel indokolva a döntést.
Bár csak minimális mértékben, de az orosz állam részesedést szerezhet az amerikai Tesla autógyártóban a Maxwell Technologies akkumulátorgyártó cégben lévő tulajdonrészén keresztül.
Hat év börtönbüntetésre ítéltek egy dán állampolgárt Oroszországban, az országban betiltott Jehova Tanúi felekezethez való tartozása és vallási összejövetelek szervezése miatt; Anders Samuelsen dán külügyminiszter mély aggodalmának adott hangot emiatt.
Harmincnyolcmillió eurós haditechnika-vásárlási hitelmegállapodást írt alá Oroszország Kubával - közölte Dmitrij Sugajev, a haditechnikai együttműködésért felelős orosz szövetségi szolgálat vezetője.
Harmincezer embert evakuáltak Moszkva és környéke közintézményeiből, illetve bevásárlóközpontjaiból bombafenyegetések miatt - közölte a mentőszolgálatokra hivatkozva a TASZSZ.
Legalább hét ember, köztük négy gyerek halt meg egy buszbalesetben Oroszországban, Kaluga megyében - közölte az orosz belügyminisztérium helyi hivatala.
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek