Kezdőlap Címkék OTP

OTP

BÉT: a 4iG volt június legnagyobb nyertese

A Budapesti Értéktőzsde 216,7 milliárd forintos forgalommal zárta a júniust szemben az egy hónappal korábbi 399,5 milliárdnyi forgalommal. A 4iG 27,3 százalékkal produkált magasabb forgalmat a májusban elért eredményeihez képest.

Kiderült, mennyi extraprofitadót fizet idén az OTP

Az OTP Bank 78,3 milliárd forintnyi extraprofitadót fizet az idén, a jövő évi összeg még egyeztetés alatt áll - közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Újabb mozgalmas hónapon van túl a magyar tőzsde

Ismét mozgalmas hónapot tudhat maga mögött a Budapesti Értéktőzsde: a továbbra is fennálló háborús helyzet, annak gazdasági hatásai, valamint a hazai makrogazdasági fejlemények továbbra is meghatározták a befektetői hangulatot - közölte a BÉT.

Ezek a vállalatok lesznek a különadók legnagyobb befizetői

A különadók legnagyobb befizetője a Mol és az OTP lesz, amelyek várhatóan 250 és 82,5 milliárd éves extra adóval számolhatnak - közölte az Equilor Befektetési Zrt.

OTP: napról napra kevesebbet érnek a forintban lévő megtakarítások

Az OTP bank ügyfeleinél jelentős összegek halmozódtak fel az év elején, a befektetési volumen mégis 10 százalékkal elmaradt a bank várakozásától. A legnépszerűbb megtakarítási forma a deviza volt, megelőzve a forint takarékszámlát és az értékpapírokat.

Az orosz-ukrán háború miatt lett veszteséges az OTP

Egyedi tételek okozták az OTP-csoport 33,4 milliárd forintos veszteségét az első negyedévben, mivel a számviteli szabályok szerint a jövőben várható veszteségeket le kellett írni - mondta a bankcsoport vezérigazgató-helyettese egy sajtóbeszélgetésen.

Új vezérigazgató az OTP Alapkezelő élén

Az OTP Alapkezelő Zrt. igazgatósága Éder Györgyöt nevezi ki új vezérigazgatónak. A szakember 2021 decemberben csatlakozott az alapkezelőhöz stratégiai tanácsadóként, a vezérigazgatói tisztségét pedig a felügyeleti jóváhagyást követően tölti be.

Márciusban újra növekedési pályára állt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a hónap első felében látott visszaesés után, a háborús feszültség mérséklődésével szinkronban újra növekedési pályára állt, végül 44 726 ponton zárta a márciust, vagyis 2,3 százalékkal emelkedett februárhoz képest.

MNB: továbbra sem forgalmazhatók az Aegon és az OTP orosz részvényalapjai

A jegybank meghosszabbította az Aegon és az OTP alapkezelők orosz részvényalapjainak felfüggesztését a forgalmazást ellehetetlenítő okok megszűntéig, de maximum egy évre.

Csányi Sándor: marad az OTP Ukrajnában és Oroszországban is

A háború kitörése óta Ukrajnában 4 százalékkal, Oroszországban 11 százalékkal nőttek a betétek, az ügyfelek bizalma megvan a bank iránt, semmi sem indokolta az OTP Bank részvényeinek árfolyamában bekövetkezett áresés mértékét - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

A magyar tőzsdére is hat az ukrajnai helyzet: az OTP lehet a legnagyobb vesztes

A Budapesti Értéktőzsdén is érezhető lesz, hogy az orosz-ukrán konfliktus kiszélesedése miatt romlik a befektetői hangulat - közölte az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Elindult az új magyar szuperszámítógép

Elindították az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az OTP Bank együttműködésével megvalósult szuperszámítógép hardverének első, önállóan működő egységét Budapesten, az OTP Bank székházában.

BÉT – Erős évet zárt a BUX index

Decemberben folytatódott a korrekció a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX index azonban így is kifejezetten erős évet tudhat maga mögött: a BÉT fő részvényindexe 50 721 ponton zárta 2021-et, amely 2020-hoz képest 20,6 százalékos, míg a pandémia előtti utolsó évhez, 2019-hez képest 10,6 százalékos növekedést jelent - közölte az értéktőzsde.

Az OTP újabb bankot vesz Albániában

Az OTP Bank 55 millió euróért, vagyis mintegy 20 milliárd forintért megvásárolja a görög Alpha Bank albán leánybankját, az Alpha Bank Albániát.

Privát bankolás. A hazai piacvezető régiós dobogóra vágyik

Jelentősen nőtt az OTP privát banki üzletágának teljesítménye: az ügyfélszám bővülésével együtt 3 százalékkal nőtt a kezelt vagyon a harmadik negyedévben. A jövőben a bank a régió első három szolgáltatója közé szeretne kerülni - közölték a pénzintézet területért felelős vezetői egy online háttérbeszélgetésen.

BÉT – Októberben újabb rekordot döntött a BUX

Újra rekordot döntött a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe: a BUX index októberben 54 198 ponton zárt, 2,5 százalékkal magasabban, mint szeptemberben.

BÉT – Folytatódhat a negatív korrekció

Tovább eshet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a pénteki kereskedés során, így elsősorban a támaszokra érdemes figyelni - közölte az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

BÉT – Iránykeresésre számít a szakértő

Iránykereséssel indulhat a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

BÉT – Nem számít jelentős elmozdulásra az elemző

Iránykereséssel kezdődhet a szerdai kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, a nemzetközi befektetői hangulat alakulása is kérdéses - közölte az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

BÉT – Kis emelkedéssel indulhat a kereskedés

Miután történelmi csúcsról korrigált hétfőn a BUX, mérsékelt emelkedéssel kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden - közölte az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője.

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...