Kezdőlap Címkék Palkovics László

Palkovics László

Megalakult a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács

Magyarország a mesterséges intelligencia tanáccsal olyan szervezetet hozott létre, amely képes arra, hogy bármilyen, a mesterséges intelligencia területén felmerülő kérdésre választ vagy iránymutatást tudjon adni

Mesterséges intelligencia és az agrárium

 A mesterséges intelligencia alapú rendszerek komoly áttörést hozhatnak a magyar agráriumban rejlő lehetőségek kihasználásában.

A mesterséges intelligencia alkalmazásáról egyeztettek

A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásának és fejlesztésének lehetőségeiről egyeztetett Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke Palkovics Lászlóval, a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztossal.

Eneregia21: a kormány támogatja a közlekedés zöld átállását

az akkumulátor megosztó eszköz, de a gyártásnak és a feldolgozásnak biztonságosnak kell lennie, a kormány dolgozik azon, hogy az előírások olyanok legyenek, mint Németországban.

Zöldenergia a közlekedésben – Energia21 Kezdeményezés

Az Energia21 Kezdeményezés a közelmúltban indult el közéleti, tudományos és gazdasági szakemberek részvételével, azzal a céllal, hogy Magyarország zöldátállását segítse.

Palkovics László vezetésével megszülettek az Energia21 kezdeményezés ajánlásai

Az Energia21 kezdeményezés 21 közéleti és szakmai személyiség részvételével és Palkovics László vezetésével indult el.

A honvédelmi miniszter elárulta, hol folytatja Palkovics László

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn erősítette meg, hogy Palkovics László távozik a Technológiai és Ipari Minisztérium éléről, és ezzel együtt a tárca is megszűnik. Ma Szalay Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter elmondta, hol folytatja a lemondott tárcavezető.

Hivatalos: távozik Palkovics László, önálló energiaügyi minisztérium alakul

Önálló energiaügyi minisztérium létrehozásáról döntött a kormány - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Karmelita kolostorban.

A Miniszterelnökség reagált a Palkovics távozásáról szóló hírekre

A Miniszterelnökség tájékoztatni fogja a nyilvánosságot, amennyiben a kormány szerkezetében változás történik - közölte a Miniszterelnökség a Palkovics László technológiai és ipari miniszter lemondásával kapcsolatos sajtóhírekre reagálva.

Palkovics: a fejlődés alapja a technológiai haladás és az innováció

A fejlődés alapja a technológiai haladás és az innováció, amit a kutatók és fejlesztők együttműködése hozhat létre - mondta a technológiai és ipari miniszter a Szegedi Tudományegyetem innovációs napján.

Elkészült a magyar gyártású konténerkazán prototípusa

A fűtési szezon végéig a közintézményeknél üzembe álló berendezések első darabja egy zalaegerszegi gyártó munkáját dicséri. A prototípust Palkovics László technológiai és ipari miniszter mellett a katasztrófavédelem szakemberei is alaposan szemügyre vették, és a vizsgálat tapasztalatai alapján biztonságos használatra alkalmasnak találták. A kormány 1 milliárd forintos támogatással járult hozzá a hazai gyártókapacitás megerősítéséhez - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

Megnyílt az Airbus új gyulai gyára

Csütörtökön hivatalosan is átadták az Airbus új gyulai gyárát, ahol a termelés is elindult.

Mégsem kell 2035-től kivezetni a belsőégésű motorokat

Az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsa elfogadta, hogy 2035-től nem szükségszerű kivezetni a belsőégésű motorokat, amennyiben lehetőség lesz a karbonsemleges szintetikus üzemanyagok használatára - mondta a technológiai és ipari miniszter Zalaegerszegen.

Millenniumi Díj a Szellemi Tulajdon Világnapján

Az idén 6 díjazott kapta meg a szellemitulajdon-védelem területén kiemelkedően teljesítőknek járó Millenniumi Díj kitüntetést - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).

Megalakult a Blockchain Koalíció

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont kezdeményezésére megalakult a Blockchain Koalíció. Az alakuló ülésen az elnöki feladatok ellátásával Vágujhelyi Ferencet, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnökét bízták meg.

Elindult az új magyar szuperszámítógép

Elindították az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és az OTP Bank együttműködésével megvalósult szuperszámítógép hardverének első, önállóan működő egységét Budapesten, az OTP Bank székházában.

Nem áll le a fővárosi tömegközlekedés – még idén utal az állam

Karácsony Gergely aláírta a fővárosi közösségi közlekedés állami támogatásáról szóló megállapodást azt követően, hogy találkozott Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel.

Minimálbér – emelés. Újabb kedvezményt adna a kormány

A minimálbér 200 ezer forintra és a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelése érdekében a kormány fenntartja eddigi vállalásait a munkáltatói járulékok 4 százalékpontos csökkentésére, továbbá a szociális partnerek egyetértése esetén kész a kisvállalati adó kulcsát 10 százalékra mérsékelni - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter.

Digitalizáció. A kormány együttműködést kötött a Huawei-jel

Az oktatás digitális átalakítását, az 5G és a vezetékes hálózatok fejlesztését, valamint az okosváros megoldásokat is magában foglaló hosszú távú együttműködésről írt alá szándéknyilatkozatot Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Colin Cai, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója.

Palkovics: a hidrogén kiválthatja a szenet és a fosszilis üzemanyagokat

Megalakult a Magyar Hidrogénszövetség, amelynek létrehozása egybevág a 2050-re kitűzött klímasemlegességi célokkal, illetve a gazdaság egyidejű fellendítésével - jelentette be az innovációs és technológiai...

Friss

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Hírek

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez

A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.