Kezdőlap Címkék Pénzügyminisztérium

Pénzügyminisztérium

Államháztartás. Tizenegy hónap alatt 76,7 százalékos hiány

Novemberben az államháztartás központi alrendszerének hiánya 190,9 milliárd forint volt. Az év első tizenegy hónapjában ezzel 766,3 milliárd forintot tett ki a deficit, ami az éves előirányzat 76,7 százaléka.

Államháztartás – 57,6 százalékos tízhavi hiány

Októberben az államháztartás központi alrendszerének hiánya 271,8 milliárd forint volt, az év első tíz hónapját 575,4 milliárd forintos hiánnyal zárta, ami az éves előirányzat 57,6 százalékának felel meg - erősítette meg részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium.

Négy az egyben. Jön a társadalombiztosítási járulék

Az egységes tb-járulékrendszer kialakítása garantálja a szabályozás átláthatóságát, emellett fontos része annak a programnak, amellyel a kormány az adófajták egyharmadát eltörli - mondta a Magyar Nemzetnek Izer Norbert adóügyi államtitkár.

Katás visszaélések – lépett a minisztérium

A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) mögött sok esetben bujtatott munkaszerződés van, ezért a pénzügyminisztérium megvizsgálja annak gyakorlatát - hangzott el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökségi ülésén, amelyen Varga Mihály is részt vett.

Egyszerűsödik az adórendszer – egybeolvad négy járulék

Négy járulékfajta olvad a társadalombiztosítási járulékba jövő július 1-jétől a Pénzügyminisztérium törvényjavaslata szerint. Emellett minden dolgozó nyugdíjast megillet majd a járulékmentesség és kedvezőbbé válik a gyermekek után járó családi kedvezmény is.

Államháztartás. Tíz hónap – 57,6 százalékos hiány

Októberben az államháztartás központi alrendszerének hiánya 271,8 milliárd forint volt. Az év első tíz hónapját 575,4 milliárd forintos hiánnyal zárta, ami az éves előirányzat 57,6 százalékának felel meg - közölte a Pénzügyminisztérium.

Szaktárca: nem drágul a KATA

A kormány nem tervezi a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) drágítását - közölte a Pénzügyminisztérium a sajtóban megjelent hírekre reagálva.

PM: a gazdaság fehérítése fedezi az adócsökkentést

Az adócsökkentés legbiztosabb fedezetét a gazdaság fehérítése jelenti. A gazdaság fehéredéséből fakadó pénzeket adócsökkentésre fordította a kormány, így a GDP 2 százalékának megfelelő összeggel csökkentette az adózás mértékét. Ezt  Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára jelentette ki.

Idén is tesztelhetik pénzügyi tudásukat a diákok

Elindult a Nagy Diák Pénzügyes Teszt első, online fordulója, amelyen február 16-ig bárki próbára teheti a tudását - közölte a program megvalósulását támogató Pénzügyminisztérium.

Államháztartás. Kilenc hónap alatt 30 százalékos hiány

Szeptemberben 207,2 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere, ezzel 303,6 milliárd forintra csökkent az idei hiány a harmadik negyedév végére, ami az egész évre tervezett deficit 30,4 százaléka.

Államháztartás – 207 milliárd többlet szeptemberben

Szeptemberben 207,2 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere, ezzel 303,6 milliárd forintra csökkent az idei hiány a harmadik negyedév végére. Ez az idei évre tervezett deficit 30,4 százaléka - közölte a Pénzügyminisztérium.

Megszűnik az eva – Kalkulátor segít: kata vagy kiva?

Január 1-től megszűnik az egyszerűsített vállalkozási adó, vagyis az eva. A Pénzügyminisztérium eva-kalkulátorral segíti a vállakozókat új adózási formát választani - közölte Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.

Államháztartás – 510 milliárdos nyolchavi hiány

Az államháztartás központi alrendszerének hiánya augusztusban 158,0 milliárd forint volt, így a deficit az első nyolc hónapban 510,8 milliárd forintot tett ki. Ez az éves terv 51,2 százaléka, ami időarányosan összhangban van a következő hónapokra várható bevételek és kiadások teljesülésével - közölte a Pénzügyminisztérium.

Uniós átlag alatt az adóelkerülés mértéke itthon

Eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései az Európai Bizottság tanulmánya szerint: az áfa-adórés öt év alatt 12 százalékponttal csökkent, egyszámjegyűre zsugorodott az adóelkerülés mértéke - közölte Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.

Államháztartás – 37,2 milliárd többlet júliusban

Júliusban 37,2 milliárd forint többlettel zárt a költségvetés, az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének első héthavi hiánya 352,7 milliárd forint lett - közölte a Pénzügyminisztérium.

Támogatás kkv-knak – eredményességhez kötve

Feltételesen visszatérítendő támogatási formában segíti a cégek versenyképességének javítását a "Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása" című pályázat, amely 2 milliárd forintos keretösszeggel indul.

Iskolaügy. Pénzdíj jár a pénzügyekben jártasságért

A pénzügyi tudatosság fejlesztésében kiemelkedő teljesítményt nyújtó iskola, diák és tanár pénzjutalmat kap. Munkájuk elismerésére Díjat hoz létre a Pénzügyminisztérium.

Több mint 68 milliárd kamatozik babakötvényben

Idén eddig közel 20 ezer kincstári Start-értékpapírszámlát nyitottak, így már 190 ezer gyermek pénze van babakötvényben - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára.

Sokba kerül a készpénz az államnak

A fizetési forgalom kétharmada készpénzben bonyolódik, évi több százmilliárdos terhet jelentve az államnak. A Pénzügyminisztérium ezért minden olyan megoldást támogat, ami segíti a készpénzhasználat visszaszorítását.

Államháztartás: hét hónap alatt 35,3 százalékos hiány

A gazdaság teljesítményének köszönhetően júliusban 37,2 milliárd forint többlettel zárt a költségvetés. Ennek nyomán az államháztartás központi alrendszerének első hét havi hiánya 352,7 milliárd forint volt - közölte a Pénzügyminisztérium.

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...