Kezdőlap Címkék Szijjártó Péter

Szijjártó Péter

Újabb orosz repülőgép járt Magyarországon

Újabb, nukleáris fűtőelemeket szállító repülőgép érkezett Oroszországból, így a következő időszakban is garantált a paksi atomerőmű működése - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerdai kormányülés előtt.

Szijjártó: nem szavazunk meg olaj- és gázimportra vonatkozó szankciókat

Magyarország az energiaellátását a jövőben is biztosítani fogja, így nem szavaz meg olyan javaslatot, mely akár a kőolaj-, akár a földgázszállításokra vonatkozó szankciókat tartalmazna - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban, az uniós tagországok külügyminiszterei ülésének szünetében.

Szijjártó: Magyarország is támogatja Ukrajna EU-tagságát

Magyarország támogatja azt a kezdeményezést, amelyet nyolc európai uniós tagállam indított Ukrajna európai integrációjának elősegítéséért - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

A Marso átadta eddigi legnagyobb beruházását Dunaharasztiban

A gumiabroncs nagykereskedelemmel foglalkozó, hazai tulajdonú Marso Kft. átadta történetének eddigi legnagyobb beruházását, a dunaharaszti logisztikai központot. Az 5,5 milliárd forintos projekthez az állam 693 millió forint támogatást biztosított. Ötven új munkahely jött létre.

Szijjártó: a német-magyar gazdasági együttműködés egyértelmű sikertörténet

A német-magyar gazdasági együttműködés egyértelmű sikertörténet, amelyet hazánk kész folytatni függetlenül az új berlini kormánykoalíció összetételétől - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter: két beruházási rekord is megdőlt tavaly

Miközben a világgazdaságból érkező hírek szinte kizárólag negatívak voltak tavaly, "mi két hatalmas, beruházásokkal kapcsolatos rekordot is megdöntöttünk" - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.

Vakcinagyár épül Monoron – állami támogatással

A Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. vakcinagyárat épít Monoron nyolcmilliárd forint értékben, amelynek nyomán az Európai Unió legnagyobb mélyhűtött vakcina tároló létesítménye jön létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Kecskeméti Mercedes. Kigördült az első tisztán elektromos modell

A magyar autóipar történelmi mérföldkőhöz érkezett azzal, hogy most először kezdődik meg az országban egy tisztán elektromos meghajtású jármű sorozatgyártása - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kecskeméten.

Szputnyikkal indulhat a hazai vakcinagyártás

Magyarország még idén megkapja az orosz Szputnyik koronavírus elleni vakcina gyártásához szükséges technológiát a jelenleg épülő Nemzeti Oltóanyaggyár számára - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában.

Globális minimumadó: kezelhető kompromisszum

Olyan kompromisszum jött létre a globális minimumadó ügyében, amely kezelhető a magyar gazdaság szempontjából, mindez pedig bizonyítja, hogy megéri küzdeni a nemzeti érdekért, és vállalni a vitákat - közölte Szijjártó Péter

Minimumadó – Szijjártó: átmeneti időszakot és kivételeket javasol a kormány

Magyarország kizárólag olyan megállapodást fog támogatni a globális minimumadó bevezetése kapcsán, amely nem sérti a magyar érdekeket. A kormány tíz éves átmeneti időszak bevezetésére és kivételek meghatározására tett javaslatot - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó: rekordot dönthet a német-magyar kereskedelmi forgalom

Reális esély van arra, hogy idén rekordot dönt a Magyarország és Németország közötti kereskedelemi forgalom, amelynek értéke így meghaladhatja a 60 milliárd eurót - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Debrecen – beruházás. 65 milliárdból épít gyárat a kínai Semcorp

A Semcorp az év egyik legnagyobb beruházását hozza Debrecenbe: lítium-ion akkumulátorokhoz szükséges szeparátor fólia gyártóüzemet létesít 65 milliárd forintból. A projekthez az állam 13 milliárd forintos támogatást biztosít, 440 új munkahely jön létre.

120 új munkahely Zalaegerszegen – logisztikai központot épít a Metrans

A Metrans zalaegerszegi konténertermináljának megépítésével újabb logisztikai központ jön létre Magyarországon. A beruházás 120 új munkahelyet teremt.

Brexit – Szijjártó: a kormány megelőlegezi a magyar cégek uniós támogatását

A Brexit miatt nehézségekkel küzdő magyar vállalatok támogatását célzó európai uniós támogatást a kormány már idén megelőlegezi - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Újraindítás – Szijjártó: újabb négy döntést hozott a kormány

Újabb négy döntést hozott a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatára. Az intézkedések a vállalkozások versenyképességének javítására, illetve az infrastruktúra és a közlekedés fejlesztésére irányulnak.

Szijjártó: négy hónap maradt az 5,5 százalékos növekedés elérésére

Mindössze négy hónap maradt arra, hogy a magyar GDP idei növekedése elérje a kitűzött 5,5 százalékos célt. Ezért küzd minden egyes nap a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs - jelentette ki a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó megállapodott a Gazprommal – olcsóbban jön majd az orosz gáz

Megállapodás született az Oroszországtól való újabb hosszú távú gázvásárlás minden részletéről. Ezt Szijjártó Péter jelentette be Szentpéterváron, ahol Alekszej Millerrel, a Gazprom igazgatótanácsának elnökével tárgyalt.

450 új munkahely Debrecenben – 47 milliárdból épít gyárat a Vitesco

A Vitesco Technologies (VT) német autóipari cég zöldmezős beruházás keretében új gyárat épít Debrecenben. Az üzemben csúcstechnológiájú autóelektronikai alkatrészeket gyártanak majd - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó: az oltatlanokon múlik, hogy lesz-e újabb zárás

Mára nem kérdés, hogy lesz a koronavírus-járványnak negyedik hulláma, de ha a jelenleg még beoltatlan emberek egy jelentős része felveszi a vakcinát, akkor azt nyugodtabban, biztonságosabban várhatjuk - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Friss

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Vállalatoknak üzleti lehetőséget is hozhatnak az új uniós fenntarthatósági követelmények

Az Európai Unió 2026-tól fokozatosan hatályba lépő új előírásai a csomagolási és csomagolási hulladékról (PPWR) új üzleti lehetőségeket is teremtenek a kötelezettségek mellett az érintett cégek számára, amennyiben fel tudnak készülni a szigorú fenntarthatósági követelményekre.

Hírek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program, amelynek célja, hogy minden külhoni gazdálkodó megkapja a lehetőséget a továbblépéshez, s ezáltal az otthon maradáshoz.

Minden szállítás szankciós mentességet kap a Barátság és a Török Áramlat vezetékeken keresztül

Az Egyesült Államok kormánya mentességet ad az orosz energetikai szektort célzó szankciók alól Magyarország vonatkozásában mindennemű szállításra a Barátság kőolajvezetéken és a Török Áramlat földgázvezetéken keresztül.

Eső után köpönyeg: balesetek után keressük a biztosítást

A nagyobb nyilvánosságot kapó balesetek után megugorhat az igény a biztosítások iránt, ezt tükrözik az internetes kereséseink is.

Otthon Start Program két hónap után: így látják a bankok a kölcsön jövőjét

A Bank360 által megkérdezett bankok mindegyike továbbra is jelentős érdeklődésről számolt be az Otthon Start Programmal kapcsolatban, jóllehet néhány hitelintézet érzékel némi visszaesést a szeptember eleji rohamhoz képest. Az elutasított ügyletek aránya mindenhol minimális, már a hitelkérelem benyújtása előtti tájékoztatás során sikerül kiszűrni a problémás eseteket.

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...