Kezdőlap Címkék Tordai-Lejkó Gábor

Tordai-Lejkó Gábor

Leépítés helyett bővítés – Tordai-Lejkó Gábor müncheni főkonzul a német-magyar gazdasági kapcsolatokról

A német-magyar kétoldalú gazdasági kapcsolatok jövőjét illetően a müncheni magyar főkonzul optimista. Tordai-Lejkó Gábor úgy véli, igazi sikertörténetről van szó. Szerinte a régió profitálhat azokból a törekvésekből is, amelyek a beszállítói láncok lerövidítését irányozzák elő. Magyarország elkötelezett, hogy segítse a folyamatot, a német illetve bajor cégeket. Kifejtette AzÜzlet.hu-nak adott interjújában hogy, optimizmusát az országos adatok is erősítik. A közvetlen külföldi beruházások 2020-ban globálisan 42 százalékkal estek vissza, Magyarországon pedig 140 százalékos növekedés következett be.

Magyarországi befektetések – Tordai-Lejkó Gábor: a bajor cégek érdeklődése töretlen

Nem elég attraktívnak látszani, annak is kell lenni – mondja a müncheni magyar főkonzul azzal kapcsolatban, hogy beruházásaikhoz milyen szempontok alapján választanak maguknak magyarországi helyszínt a bajor cégek. Tordai-Lejkó Gábor szerint a COVID járvány ugyan kényszerűen, némiképp visszavetette a gazdasági kapcsolatépítést, de a bajor cégek érdeklődése töretlen és az elmaradt magas szintű találkozók újraszervezése is napirenden van.

Friss

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.

Hírek

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.