Kezdőlap Címkék WTI

WTI

Olajár-háború. Emelték a kitermelést a szaúdiak

Lejtmenetbe kapcsoltak az olajárak, miután a Saudi Aramco szaúdi állami többségű olajvállalatot a kitermelés növelésére utasította az energetikai minisztérium.

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a főbb európai piacok

Jelentős emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán. A két legjelentősebb nyersolajféleség ára egymással ellentétesen mozog.

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Jelentős, több mint 2 százalékos emelkedéssel nyitottak kedden a New York-i tőzsde irányadó indexei. A befektetők azt remélik, hogy egy globális recesszió elkerülésének érdekében a világ vezető jegybankjai összehangolt monetáris lazítást hajtanak végre.

Tőzsde – Nagy veszteséggel nyitottak az amerikai tőzsdék

A világ tőzsdéin hétfőn végig söprő nagy árfolyamveszteségeket követve jelentős indexcsökkenéssel indult a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon is.

Meredeken zuhan a kőolaj ára

Közel harmadával csökkent a kőolaj világpiaci ára annak nyomán, hogy Szaúd-Arábia csökkentette az árakat, és bejelentette, napi 10 millió hordó fölé emeli nyersolajkitermelését áprilisban.

Tőzsde – Jelentős mínuszban nyitottak a New York-i indexek

Jelentős csökkenéssel nyitottak pénteken a New York-i tőzsde irányadó indexei, mivel az új koronavírus által okozott járvány súlyos gazdasági következményeitől rettegő befektetők a biztos menedéknek számító eszközök, például az államkötvények és az arany felé fordultak.

Tőzsde – Nagy indexcsökkenés az európai tőzsdéken

A koronavírus-fertőzés terjedésétől való félelmek miatt jelentősen csökkentek az árfolyamok pénteken az európai tőzsdéken, köztük a magyar részvénypiacon is.

Tőzsde – Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon. Az olaj drágul.

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Jelentős emelkedéssel nyitottak szerdán a New York-i tőzsde irányadó indexei. Az olaj drágult.

Tőzsde – Mínuszban kezdett New York

Fél százalékot meghaladó mínuszban indítottak az amerikai tőzsdék kedden a befektetők csalódottsága miatt.

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a főbb európai piacok

Jelentős, 1 százalékot meghaladó emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak hétfőn a New York-i tőzsde irányadó indexei. A figyelem központjában már azok a jegybanki ígéretek állnak, hogy lépéseket tesznek az új koronavírus által okozott járvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak ellensúlyozására.

Tőzsde – Nagy indexveszteséggel nyitottak az európai tőzsdék

Nagy indexveszteséggel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.

Tőzsde – Nagy indexcsökkenéssel nyitott New York

A világpiaci folyamatokkal összhangban nagy indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi vegyes zárás után.

Nagyot zuhant, egyéves mélyponton az olajár

Közel három százalékos zuhanással több mint egyéves mélypontra csökkent a kőolaj világpiaci ára csütörtökön.

Tőzsde – Erősödéssel nyitottak a New York-i mutatók

Pluszban nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei szerdán a keddi jelentős, három százalék körüli gyengülés után.

Tőzsde – Indexcsökkenéssel nyitottak az európai tőzsdék

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Az olaj ára is csökkent.

Tőzsde – Nagy mínuszban indítottak az indexek New Yorkban

Három százalék körüli gyengüléssel indítottak a vezető New York-i tőzsdemutatók hétfőn, követve ezzel kora reggeli ázsiai, majd a délelőtti európai trendet, amelyet a koronavírus miatti aggodalom alakít.

Tőzsde – Veszteséges kezdés az európai tőzsdéken

Nagy indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.

Tőzsde – Indexcsökkenéssel nyitott Európa

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.

Friss

Új turisztikai központ épül Eresztvényben

Jelentős turisztikai fejlesztés zajlik a Karancs-Medves térségében: megújul a Salgó Hotel, amely modern szolgáltatásokkal és bővített szobakapacitással várja majd a látogatókat. Az Eresztvényben található, 1973 óta működő szállodát az Eresztvény Tour Kft. újítja fel. Sajti Mária igazgató szerint a cél egy korszerű turisztikai központ kialakítása. A hotel már most is fogad vendégeket, wellness-szolgáltatásokkal, palóc gasztronómiával, és aktív program lehetőségekkel.

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.

Transzferárral trükközött a cég

A transzferárak kijátszásával próbált 340 millió forintnyi áfát visszaigényelni egy cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kiutalás előtti ellenőrzésen feltárta a súlyos szabálytalanságot.

Hírek

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.

Transzferárral trükközött a cég

A transzferárak kijátszásával próbált 340 millió forintnyi áfát visszaigényelni egy cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kiutalás előtti ellenőrzésen feltárta a súlyos szabálytalanságot.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi bankközi devizakereskedelemben.

A száj- és körömfájás betegség hatására romlottak az agrárium kilátásai

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére, a kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések miat

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek.

Rekordév küszöbén: Törökország így indította a 2025-ös évet

Törökország újra bizonyít: már az első negyedévben 8,8 millió látogatót és 9,5 milliárd dolláros turisztikai bevételt ért el

Jó hír a devizahitelesek számára

Az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a devizahiteles szerződések érvénytelenek.Ennek értelmében az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük. 

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit