Kezdőlap Pénzvilág Devizahitelek - Kúria: értelmezés a pert nyert devizahiteleseknek
No menu items!

Devizahitelek – Kúria: értelmezés a pert nyert devizahiteleseknek

A devizahitelekről a Kúria konzultációs testületének legutóbbi állásfoglalása a kúria szóvivője szerint könnyíthet a devizahitelesek terhein. Igaz Simonné Gombos Katalin, a Kúria Polgári Kollégiumának szóvivője, kúriai bíró egy háttérbeszélgetésen a károsultak megnyert pereiről beszélt.

Darák Péter, a Kúria elnöke 2016-ban hozta létre a kúriai és alsóbb fokú bírákból álló testületet, aminek az a feladata, hogy az érvénytelenségi perekkel kapcsolatban az alsóbb fokú bíróságokon kialakult elvi jellegű problémák megoldásához adjon útmutatást. Állásfoglalásai nem kötelezőek, konkrét ügyeket nem dönt el.

Devizahiteles ügyekben 2016-ben született három állásfoglalás, majd tavaly ősszel és idén tavasszal egy-egy, a legutóbbi pedig szerdán.

A szóvivő elmondta: a legutóbbi állásfoglalás viszonylag szűk kört érint. Azokra vonatkozik, akiknek a devizahiteles perekben sikerült bizonyítaniuk, hogy az árfolyamkockázatról nem vagy nem megfelelő módon kaptak tájékoztatást a pénzintézettől.

Simonné Gombos Katalin

Az állásfoglalás szerint ilyen esetekben az érdeksérelem kiküszöbölése érdekében érvényessé nyilvánítják a szerződést, az elszámolásra pedig kétféle megoldást tartalmaz az állásfoglalás. Mindkét megoldási javaslat kedvező a devizahiteleseknek – jegyezte meg a szóvivő.

Az elszámolás módozatai

A devizahiteles szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményei körében az elszámolás egyik módja a szerződés megkötésére visszamenő hatállyal kiküszöböli abból a devizaelemet, forintalapúvá minősíti, ezzel a tartalommal teszi újra érvényessé a szerződést.

Ekkor a kölcsön összegét a ténylegesen a fogyasztó rendelkezésére bocsátott forintösszegben kell meghatározni. Ebben az esetben természetesen a mindenkor aktuális – devizahitelénél jóval magasabb – forintkamatokkal kell majd számolni, ugyanakkor az árfolyam-változásoktól független a tartozás összege.

A másik megoldás, hogy a forintosítási törvények 2015-ös hatályba lépéséig devizaalapú marad a hitelszerződés, ám a bíró maximálja az érvényesíthető deviza árfolyamot. Az árfolyam maximálása bírói mérlegelés körébe tartozik.

Támpont, az árfolyam

Ehhez támpontot ad például az árfolyamgátról szóló 2011-es törvényben meghatározott 180 HUF/CHF, 250 HUF/EUR, 200 HUF/100 JPY árfolyam, vagy az egyik uniós irányelvben szereplő 20 százalékos árfolyamkockázat, amelyet a fogyasztó még tisztességes tájékoztatás hiányában is köteles viselni.

A bíróság által maximált árfolyam a forintosítás során is irányadó. A forintosítás fordulónapjától a forintosítási törvényekben meghatározott kamatszabályok az irányadóak. A fogyasztó tartozását, vagy a részére esetleg visszajáró összeget ennek megfelelően kell kiszámítani.

A fogyasztónak kell bizonyítani

Bármelyik javasolt megoldás csak akkor alkalmazható, ha a fogyasztónak sikerült bizonyítania, hogy a pénzintézettől nem kapott tisztességes tájékoztatást az árfolyamkockázattal kapcsolatban. Ugyanakkor az elszámolásra megfelelő lehet a két javasolt metódus közül bármelyik.

A szóvivő leszögezte, hogy a fogyasztó egyik javasolt elszámolási metódussal sem járhat rosszabbul, mint az eredeti szerződés érvényessége esetén.

Kérdésre válaszolva hozzátette: megítélése szerint nem várható, hogy ez az állásfoglalás sok új pert generál, tekintettel például az elévülési szabályokra.

Vélhetően a folyamatban lévő perek egy részében orientálhatja a jogalkalmazókat.

A szóvívő nem vár jelentős fordulatot

A szóvivő elmondta, hogy az Európai Unió Bíróságán vannak folyamatban a devizahitelekkel kapcsolatban magyar, román, spanyol, lengyel ügyek, de a luxembourgi székhelyű bíróság eddigi gyakorlatát ismerve nem várható jelentős fordulat, inkább az eddigi értelmezések elmélyítése, finomítása.

A Kúria konzultációs testületének napirendjén egyelőre nincs újabb megvitatandó probléma, nem tűzték ki a következő ülés időpontját, de a jogkövetkezmények levonásával kapcsolatban még merülhetnek fel részletkérdések, és akkor újra összeülhet a testület.

A Kúria akkor fontolja meg újabb kollégiumi vélemény vagy akár jogegységi határozat hozatalát, ha bizonytalan, széttartó ítélkezési gyakorlat miatt az egységes joggyakorlat kialakítása érdekében az szükségessé válik – fűzte hozzá Simonné Gombos Katalin.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

A kiemelő rendelet új pályára állítja a lakásépítéseket

A 3 százalékos fix kamatozású lakáshitel már most érezhetően élénkíti a keresletet, egyre több fiatal és család számára válik elérhetővé a saját otthon; ez a kereslettámogatás erős alapot ad a lakáspiac fejlődéséhez.

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.
Hirdetés

Hírek

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.

A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint

  A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális...

Zömmel 10 millió forint alatt hirdették meg a használt autókat

A Használtautó.hu választékában az előző év azonos időszakához viszonyítva az elektromos meghajtású autók száma 34,3 százalékkal, míg az egyéb meghajtásúaké 13,6 százalékkal nőtt.

Minden negyedik reklám kifogásolgató – nyelvvédelmi szempontból

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 357 reklámot ellenőrzött a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok révén.

AI-keresésekhez igazodó eszközt fejlesztettek Magyarországon

Mesterséges intelligencia alapú keresésekre való optimalizálást segítő új eszközt mutattak be. A BP Content Optimizer magyar nyelvű tartalmakat alakít át úgy, hogy azok megjelenhessenek generatív keresőmotorok – például a ChatGPT – válaszaiban. A közel tíz éve működő keresőoptimalizálási ügynökség szerint a kis- és középvállalkozások komoly hátrányba kerülhetnek, ha nem készülnek fel időben a változó keresési szokásokra. Az első verzióhoz korlátozott hozzáférést biztosítanak, hogy a visszajelzések alapján alakítsák ki a hazai gyakorlatot – közölte Szesztay Péter ügyvezető.

Hogyan kerülhető el a tanévkezdési stressz? Szakértői tippek

Nehéz újra beülni szeptemberben a tanterembe, hiszen a hosszú nyári szünet élménydús időszaka könnyen felülírhatja a diákok iskolai motivációját. A visszatérés egyes gyerekek számára izgalmas, másoknak azonban szorongással teli időszak az új tanév. Ez különösen igaz azokra a gyerekekre, akik új iskolában kezdenek, vagy akik tanulási nehézségekkel küzdenek. A legtöbb diáknál szerencsére az új iskolaév okozta aggodalmak hamar elmúlnak, ilyenkor a szorongás csupán átmeneti.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...