Hirdetés
Kezdőlap Agrár Drágább lesz idén a cseresznye
No menu items!

Drágább lesz idén a cseresznye

A tavaszi fagyok és az aszály miatt sokkal kevesebb cseresznye terem idén, ezért az előző évek átlagához képest 20-30 százalékkal is drágulhat – közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.

Apáti Ferenc hozzátette, hogy a jó évjáratok 15-16 ezer tonnás termésével szemben az idén ennek mindössze harmadát várják.

Apáti Ferenc

Az alelnök elmondta, hogy a március közepe és május közepe közötti két hónapban tapasztalt, páratlanul sok fagyos éjszaka nagyon jelentős virág- és terméskárokat eredményezett. A megmaradt virágok termékenyülését, illetve a terméskezdemények kötődését pedig már a csapadékhiány is hátráltatta. Különösen nagy a terméskiesés a korán érő fajtáknál, a középidőben és későn, június vége-július eleje érő fajták valamelyest kedvezőbb képet mutatnak.

Elmondta, hogy a cseresznyeszezon a Rita fajtával május második felében indul, az első jelentős korai fajta, a Bigarreau Burlat betakarítása általában május végén zajlik.

Ebben az évben a virágzás ugyan korábban kezdődött az átlagosnál, de a márciusi és áprilisi fagyok, valamint a borús, hűvös májusi időjárás miatt jelenleg szűk egyhetes csúszásban van a szezon.

Az utóbbi egy hétben érkezett, és a következő egy hétben is várható folyamatos esőzések miatt azonban akár további mennyiségi és minőségi károkra lehet számítani, amellyel tovább csökkenhet az egyébként is szűkös hazai kínálat. A cseresznye ugyanis kifejezetten érzékeny az érés időszakában a csapadékra: tartós vízborítás esetén a gyümölcs felreped, amely értékesíthetetlenné teszi – tette hozzá.

Az alelnök közölte: a cseresznye termőterülete az elmúlt évtizedben az ezredforduló környéki ezer hektárról jelentősen nőtt, jelenleg mintegy háromezer hektár. A legjelentősebb termesztőkörzetek Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében találhatók.

Kitért arra is, hogy az éves termésmennyiség az elmúlt tíz évben 5 és 20 ezer tonna között ingadozott, az ágazat termelési értéke az évjárattól és piaci viszonyoktól függően változik, egy átlagos évben 3-4 milliárd forint között van. A cseresznye 3-4 százalékos részarányt képvisel a magyar gyümölcságazatból a termőterület, a termésmennyiség és a termelési érték vonatkozásában egyaránt.

A termés 80-90 százalékát belföldön értékesítik, a többi a külföldi piacokra – döntően a szomszédos országokba – kerül, az importált cseresznye mennyisége nem jelentős és drágább is – tette hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.
Hirdetés

Hírek

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...