Kezdőlap Autó Egy úr a német igazgatótanácsból. Audi Q8 50 TDI teszt
No menu items!

Egy úr a német igazgatótanácsból. Audi Q8 50 TDI teszt

Az Audi mindig úgy volt elegáns, hogy modelljei a felesleges sallangokat nélkülözve, hivalkodás mentesen, német technokrata kimértséggel megtervezve, trendi külcsínnel hozták a prémium érzést és a kategória elvárásait. Nincs ez másként a kisebb ráncfelvarráson átesett Q8 esetében sem, ami képletesen olyan hibátlanul elegáns, mint egy hamburgi multi igazgatótanácsának elnöke.  

Jó sok autót teszteltem már és közülük jó sok volt kifejezetten mutatós. Mégis egy kezemen meg tudom számolni, hány volt olyan, amit menet közben megnéztek az utcán, vagy a felsővezetők autói közé beparkolva elismerő szavakat hallottam azoktól, akik végképp hozzászoktak a luxus autózáshoz. Nos a megújult Audi Q8 pont ilyen. Magam is meglepődtem, hogy az elsőre, a többi között szerényen sorakozó autót milyen sokan megnézték és dícsérték a célközönség tagjai. Mert a Q8 minden, csak nem hivalkodó, vagy feltűnő. Ráadásul a dicséret nem csak a színe miatt érkezett. Sőt. A tesztautó Sakhir Gold homokszíne ugyanis épp oly impulzív, mint a másik két újdonság az Ascari Blue és Chili Red. De ami impulzív, az egyben megosztó. Innen ered, hogy miközben sokan áradoztak a látványtól, akadt, aki kifejezetten leszólta a különleges színválasztást – természetesen a fehér, vagy a fekete változatot éltetve.

Ami a ráncfelvarrást illeti, az autóiparban örök szabály, hogy ami bevált, még azt is meg kell újítani időnként, hogy a vevők azt érezzék új és talán még jobb változathoz jutnak, mint a korábbi volt. Más kérdés, hogy volt már arra példa, amikor ez a kötelező kör, az új trendekhez igazodás extra kényszerével valamelyik márkánál a visszájára sült el. Az Audi azonban ezúttal is maradt a biztosnál. Így aztán hat évvel a modell első megjelenése után az Audi Q8 egy visszafogott, ám annál hatékonyabb ráncfelvarráson esett át, amely még inkább kiemeli a német gyártó prémium terepkupéjának eleganciáját és technológiai fejlettségét.

Külcsín: apró részletek, nagy hatással

Az Audi Q8 az új külső részletekkel is hódít: az áttervezett hűtőmaszk, a valódi kipufogóvégek, valamint a fekete hűtőmaszk síkjába simuló fekete Audi logó mind-mind hozzájárulnak a frissített modell modern megjelenéséhez. Ráadásul az autót megszabadították a felesleges króm díszítőelemektől, ami letisztultabb, mégis erőt sugárzó megjelenést kölcsönöz a modellnek. Már csak azért is, mert a méreteiben nem történt változás: a Q8 megmaradt egy masszív kiállású erőgép megjelenésű autónak. Ami 4,99 méter hosszú, 1,99 méter széles és 1,71 méter magas. A 2,99 méteres tengelytáv pedig garantáltan stabil és még a budapesti, kátyúkerülgetés közben is kényelmes utazást biztosít.

Belbecs: a modern technológia és a luxus találkozása

Az Audi Q8 belső tere a luxus és a fejlett technológia tökéletes kombinációját nyújtja. Az autó hatalmas kijelzők uralta high-tech utastere kifejezetten elegáns és letisztult. Más kérdés, hogy miközben üdvözlendő, hogy a középső két, hatalmas kijelző közül az alsó dedikáltan a légkondícionálást szolgálja, nem feltétlenül hasznos, hogy a fizikai gombokat a kormánykeréken kívül szinte teljesen száműzték és minden érintésérzékeny felületekről vagy kijelzőkről vezérelhető. Ami ugyan trendi, de nem csak az a gond, hogy a karbon díszítőelemek mellett zongoralakkal borított felületeken minden ujjlenyomat azonnal meglátszik, hanem ennél is nagyobb probléma, hogy az egyes funkciókhoz dedikált tekerők használata – különösen a légkondi és az audio esetében – menet közben biztonságosabbnak tűnik. Még akkor is, ha a csatornaváltót és a hangerőt természetesen a kormányról is vezérelni lehet.

A valóban mutatós belső tér vadhajtása, hogy a pohártartón kívül alig találni könnyen elérhető tárolóteret. Így a mobiltartó-töltő is a könyöklőbe szorult, ami még akkor sem optimális, ha vezetés közben nem illik a mobilt matatni.

Mindezért kárpótol az elől-hátul hatalmas belső tér és a kényelmes finombőr ülések. Más kérdés, hogy bőrülés amennyire elegáns, annyira kihívásos is, ha abban nyáron nincs ülésfűtés, ami a Q8 esetében is igaz. A négy zónás klímaberendezés és a nyitható napfénytető viszont kifejezetten üdvözlendő.

Technológia és Funkcionalitás

Tesztautónkban a tökéletes élményt a 3D hangzású, 23 hangszórós Bang & Olufsen hangrendszer növelte, ami az 1920 wattos teljesítményével valódi koncertélményt biztosít az utasoknak. A csomagtartó tágas, és a hátsó ülések döntésével akár 1755 literesre is bővíthető, ami elegendő helyet biztosít bármilyen utazás során. A ritkaságszámba menő két csomaghatároló, amelyek síneken csúsztathatók, rendkívül praktikus megoldás, ha mégis több csomagot kellene elhelyezni.

Írtam, hogy a kocsi kívülről olyan mint egy erőgép, ami azért a teljesítményt tekintve a tesztautónkat tekintve – merthogy akad 507 lóerős változat is – kicsit túlzás, de az új Audi Q8 50 TDI motorházteteje alatt így is egy olyan háromliteres V6-os dízel dolgozik, amely 286 lóerőt és 600 Nm nyomatékot biztosít. Miközben a 8 fokozatú automata váltó észrevétlenül teszi dolgát, a hangsúly nem a 6,3 másodperces gyorsuláson van hanem azon, hogy az autó még a székelyföldi havasok kanyargós útjain is az autózás önfeledt élményét garantálta a quatro változattal. Ráadásul a városon kívül 8-9 literes átlagfogyasztással is beéri az autó, ami a városi környezetben azért a 12 liter körüli értéket kóstolgatja.

Az összkerékkormányzás és a finoman záródó szervómotoros ajtók tovább fokozzák a vezetési élményt. A Q8-ban megtalálható vezetéstámogató rendszerek, mint a sávelhagyás-figyelmeztetés, sávban tartás, távolságtartó tempomat, holttérfigyelő, éjjellátó hőkamera, és a 3D tolatókamera mind hozzájárulnak a biztonságos és kényelmes utazáshoz.

És végül az ár: miközben Audi Q8 50 TDI több, mint 32 millióról indul az extrákkal telezsúfolt tesztautó ára a 40 millió forinthoz közelít. Amiért a prémiumkategória egyik szolid megjelenésű, éppen ezért mégis a tekintetet magával ragadó modelljét kaphatjuk meg.

Érsek M. Zoltán

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezért veszítik az értéküket gyorsabban az elektromos autók, de ez változhat a közeljövőben

Az elektromos autók (EV-k) amerikában is gyorsabban veszítik el...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Hirdetés

Hírek

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.