Kezdőlap Cégvilág Egynapos sztrájk a makói Continental-gyárban
No menu items!

Egynapos sztrájk a makói Continental-gyárban

A gyár dolgozói “a tarthatatlan munkakörülmények” ellen tiltakoznak. Illusztráció: MTI/Rosta Tibor

Az új kollektív szerződésről folyó tárgyalások eredménytelensége miatt 24 órás sztrájkot tartanak a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában szerdán 14 órától.

Hajdú Roland, a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) titkára közölte: a munkáltató tavaly nyáron mondta fel a 23 éves kollektív szerződést, mert elavultnak tartotta. Az új megállapodásról – kisebb megszakításokkal – decemberig folytak a tárgyalások. Mivel nem tudtak egyezségre jutni, ezért előbb figyelmeztető sztrájkot, majd nyolcórás munkabeszüntetést hirdetett a szakszervezet, most pedig 24 órás munkabeszüntetésbe kezdtek.

Az érdekképviseleti vezető hangsúlyozta, a jogszabályok alapján a sztrájk nem irányulhat kollektív szerződés megkötésére. Jelezte, nem is ez a céljuk, hanem az, hogy nyomásgyakorlás útján megállapodásra jussanak a munkáltatóval követeléseikről.

Hajdú Roland kifejtette, a kollektív szerződés önmagában nem érték, a munkavállalók számára az a fontos, hogy a megállapodás valódi tartalommal legyen megtöltve, ne sérüljenek korábbi jogosultságaik.

A szakszervezeti titkár elmondta, más szakszervezetek is támogatják törekvéseiket. Az Audi Hungária Független Szakszervezet anyagi segítséget ajánlott föl, az üzemben működő szakszervezetek közül pedig a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ) szolidaritását fejezte ki.

A cég leszögezte, folytatni kívánják az új kollektív szerződésről folyó egyeztetéseket a szakszervezetekkel, ettől azonban az MGSZ elzárkózik.

Közölték: a szakszervezet igénye, hogy a sztrájk követeléseivel kapcsolatos eredményeket egy külön, az MGSZ és a munkáltató közötti megállapodásban rögzítsék. A vállalat álláspontja azonban az, hogy az egyenlő érdekképviselet jogát minden munkavállalónak és az üzemben működő mindhárom reprezentatív szakszervezetnek – MGSZ, MTSZSZ és a Contitech Dolgozók Független Szakszervezete – részére biztosítani kell. Az egyeztetéseket a munkáltató ezért továbbra is a kollektív szerződés tárgyalás keretei között kívánja folytatni.

A cég munkavállalóinak az átmeneti időszakban is folyamatosan biztosítja a juttatásokat, belső szabályzatokban rögzítve az új kollektív szerződés megkötéséig. A jelenleg kialakult helyzet nem szolgálja a közös érdekeket, mivel üzleti károkat okoz és a makói gyár versenyképességét is rontja – tudatta a vállalkozás.

A Magyarországon nyolcezer munkavállalót foglalkoztató Continental a Contitech AG magyarországi leányvállalata. A Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói telephelye a csoport egyik legmeghatározóbb tagja, ahol hűtő-fűtő csövek gyártását és szerelését végzik.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás