Kezdőlap Autó Elektromos autózás. Zöldenergia - az MVM díjnyertes applikációjával
No menu items!

Elektromos autózás. Zöldenergia – az MVM díjnyertes applikációjával

Miközben az elektromos autók hatótávolságának folyamatos növekedése mindinkább a kompromisszummentes használatot garantálja, az e-mobilitás másik pillérét jelentő töltőhálózat fejlesztéséből már 1400 töltési ponttal vesszük ki részünket – fejti ki Pálfy Barnabás, az MVM Mobiliti Kft. kereskedelmi vezetője.

A magyarországi elektromos autózás nagykorúvá válásának egyértelmű jele volt, hogy 2017-ben az MVM cégcsoport is megkezdte elektromobilitási tevékenységét. Erre fókuszáló leányvállalata, az MVM Mobiliti – amely 2019-ben az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. integrálásával gyorsította fel növekedését – három év alatt Magyarország legnagyobb elektromos töltő-infrastruktúráját építette ki.

„Jelenleg 1400 töltési ponttal rendelkezünk, 460 gyorstöltőt, 65 villámtöltőt üzemeltetünk. Az e-Mobi integrációja pedig nem csak számszerű gyarapodást hozott: a portfóliót is bővítette azzal, hogy általa a Mobiliti teljes lefedettséget biztosítva már a legkisebb akkumulátorral szerelt gépjárművek üzemeltetőinek is átjárhatóvá tette az országot. Tavaly is nagy ívű fejlesztéseket hajtottunk végre: elindult a roaming szolgáltatásunk, és olyan üzleti megoldásokat vezettünk be, amelyek révén mind a magán-, mind az üzleti ügyfeleink megtalálhatják a számukra legideálisabb e-mobilitási megoldást” –magyarázza a szakember.2021 jól kezdődött: a cég 2020-as, Androidon és iOS-en is elérhető Mobiliti applikációja nyerte el a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) pályázatán Az Év Applikációja kategória különdíját.

„Informatikai fejlesztéseink azért is kulcsfontosságúak, mert ezekkel testreszabott szolgáltatásokat tudunk nyújtani ügyfeleinknek. A Mobiliti alkalmazás ráadásul házon belül született: az MVM cégcsoport saját leányvállalata, a Grape Solutions fejleszti, ami azért előnyös, mert így teljes ráhatásunk van az irányok meghatározására. Ezáltal pedig a felmerülő üzleti igényekre – ahogy azt az MMSZ-től kapott díj is elismerte – világszinten is a legfejlettebb szolgáltatások egyikét nyújtva tudunk bármelyik üzleti szegmens számára gyors és ügyfélbarát választ adni.”

Mivel az elektromos autózásban különösen igaz, hogy az idő érték, a cég Magyarországon elsőként vezette be, hogy hálózatán egy apró RFID-kulcstartó segítségével is lehet töltést indítani. Az applikációval az ügyfél az autójától távol is követni tudja a kocsi töltöttségi állapotát. A kis készülék nemcsak akkor képes jelzést küldeni, ha a töltés elindult, hanem akkor is, amikor az akkumulátor töltöttsége elérte a 80 százalékot. Az utazások megtervezését pedig az könnyíti, hogy az applikáción a Mobiliti töltőállomásain kívül az összes magyarországi elektromos töltőpont is megtalálható.

2021-ben adták ki a szintén saját fejlesztésű CarPlay alkalmazásukat is, amely – Magyarországon egyedülálló módon – az autók képernyőjére „beköltözve”, vezetés közben, a telefon érintése nélkül segíti a legközelebbi töltőállomás megkeresését, majd a töltés elindítását.

– A folyamatos fejlesztéshez komoly motivációt jelent, hogy ma már több mint 25 ezer regisztrált felhasználóval rendelkezünk. Így, mivel a magyar plug-in és elektromos járművek száma 25 ezer körüli, gyakorlatilag minden, az e-mobilitás területén érdekelt autós a regisztrált ügyfelünknek tekinthető – mondta a kereskedelmi vezető.

“Magánfelhasználóink és üzleti partnereink ráadásul nemcsak a magyarországi hálózatunkon tölthetik fel autójukat, hanem a kontinens 37 országában, 280 töltőhálózaton is a velünk kötött szerződéssel élve tudnak tölteni, a töltés ellenértékét pedig forintban, magyar áfás számlával tudják kiegyenlíteni. A mobilitási szokásokhoz igazodó különféle ügyféligényekhez többféle tarifacsomag kialakításával is igyekszünk alkalmazkodni, miközben a nagyvállalati ügyfeleknek egyedi árképzést is biztosítunk az autótöltéshez. Éjszakai díjcsomagunkkal – akár lakótelepi vagy társasházi környezetben is – olyan felhasználóknak is elérhetővé tesszük az elektromobilitást, akiknél az otthoni töltés nem lehetséges. A környezetvédelem iránt elkötelezett ügyfeleinkre is gondoltunk azzal, hogy – egyedülálló módon – az MVM által biztosított megújuló villamos energiából származó zöldenergiát tudunk garantálni a töltéseikhez, amiről tanúsítványt is kiállítunk számukra.”

A minél gyorsabb és kényelmesebb töltés érdekében a Mobiliti a hazai és a nemzetközi színtéren is több kiemelt partnerrel alakított ki együttműködést. Közöttük is meghatározó szerepe van a kontinens legnagyobb villámtöltő-hálózatát üzemeltető IONITY-nek, amely azt garantálja, hogy a külföldi utazások során már akár egy közepes akkumulátorral felszerelt autóval is átjárhatóvá válik Európa.

Pálfy Barnabás szerint legalább ennyire meghatározó a hazai stratégiai partnerekkel kialakított kapcsolatok jelentősége. Amellett, hogy a SPAR és az Auchan parkolóiban tovább bővítik hálózatukat, idén az Allee bevásárlóközponttal, a Reál kiskereskedelmi lánccal és a Millenárissal is együttműködési megállapodást kötöttek.

„Egyik legnagyobb büszkeségünk, hogy a Volánbusszal közös leányvállalatot alapítottunk arra, hogy a környezetbarát zöldbusz programban a töltő-infrastruktúrát biztosítva az elektromos buszok üzemeltetését közösen valósítsuk meg. Emellett, mivel töltőink jelentős része az autópályák mellett vagy azok közelében található, kiemelt partnereink közé tartozik a Shell is, amelynek üzemanyagtöltő állomásain is találkozhatunk már a Mobiliti e-töltési szolgáltatásaival” – fejti ki Pálfy Barnabás.

A szakember hozzátette, hogy miközben az MVM Mobiliti Kft. tudatosan törekedett arra, hogy ne szigetszerű, hanem teljes hálózati szolgáltatást nyújtson, fontosnak tartják azt is, hogy töltőfüggetlen szolgáltatóként olyan töltőberendezéseket forgalmazzanak, amelyek bármelyik szolgáltató infrastruktúrájában megfelelően üzemelnek.

„Minden olyan berendezés, amelyet mi üzleti felhasználóknak forgalmazunk, publikus töltőberendezésként is használható. Ráadásul itt egy engedélyköteles tevékenységről van szó, mi pedig azt is garantáljuk, hogy az általunk forgalmazott töltők a jogszabályi környezet esetleges változása esetén is alkalmasak lesznek az üzemelésre” – érvel az MVM Mobiliti Kft. kereskedelmi vezetője.

Ahhoz, hogy az elektromos autók üzemeltetése vállalati környezetben is gazdaságos és hosszú távon fenntartható legyen, kiemelt fontosságú a megfelelő infrastruktúra kiépítése. A Mobiliti ezen a területen is kulcsrakész megoldásokat dolgozott ki, aminek eredményeként az országban bárhol fel tudják szerelni azokat a telephelyi töltőket, amelyek révén a legkülönfélébb elektromos személy- és haszongépjárművek is teli akkumulátorokkal indulhatnak útnak. A zavartalan e-mobilitás jegyében pedig hosszabb utakon már a társaság töltőpontjain vehetik fel a később szükséges elektromos áramot.

Érsek M. Zoltán

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás