Kezdőlap Gazdaság Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege
No menu items!

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott – jelentette be pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A beruházások országszerte elindultak, a program érdemi lendületet ad a hazai kkv-k technológiai megújulásához és növekedéséhez.

A program iránti rendkívüli érdeklődést jól mutatja, hogy az eredeti, 48 milliárd forintos keretre rövid idő alatt 1885 vállalkozás nyújtott be pályázatot, összesen 136,3 milliárd forint értékben. A kormány a fokozott beruházási igényekre reagálva 82 milliárd forintos keretemelésről döntött, így az eredetileg tervezett 400-500 vállalkozás helyett akár háromszor ennyi cég valósíthat meg fejlesztést a támogatásnak köszönhetően – emelte ki a közlemény.

A program lebonyolításáért felelős Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség eddig 1350 pozitív támogatói döntést hozott, több mint 105 milliárd forint összértékben. Csaknem 650 vállalkozás már meg kapta a támogatói okiratát, közülük több mint 500 esetben, tehát a támogatói okirattal rendelkezők háromnegyedének részére már a kifizetés is megtörtént, ez összesen 45 milliárd forint folyósított támogatást jelent.

A kormány célja, hogy valódi segítséget nyújtson a modernizációra törekvő, termelékenységüket növelni kívánó cégeknek – az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a magyar kkv-k készen állnak a szintlépésre. A vállalkozások gyors reakciója és a megvalósuló projektek száma egyértelműen bizonyítja a hazai gazdasági szereplők erős növekedési szándékát – hangoztatta közleményében az NGM.

A pályázók mintegy 70 százaléka mikro- és kisvállalkozás, míg a fennmaradó 30 százalékot középvállalkozások teszik ki. A kisvállalkozások átlagosan 60 millió forintra, a középvállalkozások pedig 110 millió forintra pályáztak. Ennek eredményeként a megvalósuló fejlesztések átlagos összértéke eléri a 160 millió forintot.

A közlemény idézi Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkárt, aki hangsúlyozta, a Nemzetgazdasági Minisztérium továbbra is elkötelezett amellett, hogy a magyar kkv-k fejlődését célzott, rugalmas és versenyképes finanszírozási eszközökkel támogassa. A támogatási igények széles tevékenységi körre terjednek ki: a beérkezett pályázatok 218 különböző fejlesztési területet fednek le, a legaktívabb ágazatok közé tartozik az építőipar, a fémfeldolgozás, a közúti áruszállítás, a mérnöki tevékenység és műszaki tanácsadás, valamint a vendéglátás – sorolta.

A program további sikeres végrehajtása érdekében a támogatói döntésben részesült vállalkozások számára kiemelten fontos, hogy a szükséges dokumentumokat mielőbb feltöltsék az elektronikus felületen – figyelmeztetett az NGM. A konstrukció lehetőséget biztosít akár a teljes támogatás előlegként való lehívására is, így a beruházások gyakorlatilag azonnal elindíthatók a támogatói okirat kiállítását követően – tették hozzá.


Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
Hirdetés

Hírek

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.