Kezdőlap Ingatlan Eszközkezelő: 60 napos határidő a visszavásárlási nyilatkozat megtételére
No menu items!

Eszközkezelő: 60 napos határidő a visszavásárlási nyilatkozat megtételére

Az ajánlat kézhezvételétől számított hatvan napon belül kell választ adnia a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. 32 ezer ügyfelének arra, hogy vissza akarják-e vásárolni a bankok által elvett otthonukat – közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter,Bártfai-Mager Andrea.

Azok, akik nem adnak választ a határidőig, elveszítik a visszavásárlás lehetőségét, és a jelenleg fizetett bérleti díjuk 2019. július 1-től a háromszorosára emelkedik - hívja fel a figyelmet a közleményben Bártfai-Mager Andrea.

Bartfai-Mager Andrea

A NET Zrt. 2011-ben jött létre az otthonvédelmi akcióterv alapján a devizahitelesek segítésére, a programban az állam megvásárolta a hiteladósok ingatlanát, akik azt visszabérelhették. Most a bérlők ismét tulajdonossá válhatnak.

A NET Zrt. március 31-ig minden érintettnek megküldi azt a tájékoztató levelet, amely személyre szólóan tartalmazza az ingatlanra vonatkozó kedvezményes visszavásárlás feltételeit. Az ügyfelek dönthetnek úgy is, hogy nem veszik meg az ingatlant, és továbbra is bérlők maradnak változatlan bérleti díj mellett.

Bármelyik lehetőséget is választják az ügyfelek, a legfontosabb, hogy arról - a megfelelő nyomtatvány aláírásával és visszaküldésével - mindenképpen nyilatkozzanak a tájékoztató átvételét követő 60 napon belül.

A NET Zrt. az általa kifizetett vételárból levonja az eddig kifizetett bérleti díjat, és ezen a csökkentett áron kínálja fel a lakóknak az ingatlant.

Egyösszegű vásárlás esetén a vételár – jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése mellett – további kedvezménnyel csökkenthető. Ha az ingatlan Budapesten, a főváros agglomerációjában vagy megyei jogú városban van, a kedvezmény 15 százalék, más vidéki városban 25 százalék, egyéb településen 35 százalék. Az egyösszegű kedvezményes ajánlattal a bérlők közeli hozzátartozói is élhetnek.

Az ingatlan visszavásárlását tovább segítik azzal, hogy a tulajdonszerzés kapcsán felmerülő anyagi és eljárási kötelezettségeket az állam viseli. A NET programmal több mint 36 ezer otthont tudtak megvédeni, és mintegy 154 ezer ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozástól, hogy továbbra is az otthonában maradhatott – írta az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás