Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Eurózóna - csökkenő infláció, növekvő aggodalmak
No menu items!

Eurózóna – csökkenő infláció, növekvő aggodalmak

Felerősödhetnek az euróövezet gazdaságát övező aggodalmak: az előzetesen becsültnél is alacsonyabb szintre, közel hároméves mélypontra süllyedt a fogyasztói árak emelkedésének éves üteme szeptemberben.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) végleges adatai szerint éves összehasonlításban mindössze 0,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a 19 uniós országot tömörítő eurózónában, ami a legkisebb mértéket jelenti a 2016 novemberében mért 0,6 százalék óta.

A 0,8 százalékos végleges adat meglepetést okozott a piacoknak, amelyek az előzetesen közölt 0,9 százalékos érték megerősítésére számítottak.

A revíziót az indokolta, hogy a vártnál kevésbé drágultak az ipari termékek, ami pedig újabb vészjósló jel a termelés és a bizalom csökkenésével küzdő euróövezeti gyáripar számára.

Augusztusban és júliusban 1,0 százalékkal, júniusban pedig 1,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az euróövezetben. Egy évvel ezelőtt, 2018 szeptemberében pedig 2,1 százalékos volt az emelkedés.

Az inflációs ütem lassulása növelheti az euróövezet gazdaságát övező aggodalmakat és újra felszíthatja a vitákat az Európai Központi Bankon belül arról, hogy miként próbálja meg elérni azt a célját, miszerint az infláció középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.

Az energiaárakat nem számolva szeptemberben 1,1 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak az euróövezetben, a gyakran változékony energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció pedig 1,0 százalékos volt az idei év kilencedik hónapjában.

A 28 tagú unióban az euróövezetnél valamivel gyorsabban, 1,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak szeptemberben. Ez azonban így is lassuló trendet tükröz, ugyanis augusztusban és júliusban még 1,4 százalékra, júniusban és májusban pedig 1,6 százalékra rúgott a pénzromlás éves üteme, míg tavaly szeptemberben 2,2 százalékra.

Havi összevetésben az euróövezetben és az unió egészében is 0,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak szeptemberben.

Az év kilencedik hónapjában Cipruson volt a legalacsonyabb az éves infláció, nemhogy nőttek, hanem 0,5 százalékkal csökkentek az árak, csakúgy mint Portugáliában, ahol 0,3 százalékos csökkenést mértek. A legerősebb éves ütemet Romániában (3,5 százalék), Szlovákiában (3,0 százalék) és Magyarországon (2,9 százalék) mérték.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...