Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Fapadosvég? Bajban az Eurowings!
No menu items!

Fapadosvég? Bajban az Eurowings!

Az Air Berlinnél is így kezdődött. A Lufthansa fapados leányvállalata az év eleje óta több mint 2600 járatot törölt és további 600 számottevő késéssel érkezett a célállomására. Óriási szám más légitársaságokkal és az Eurowings tavalyi, szintén nem túl rózsás adataival (200 járatkimaradás) összehasonlítva.

„Kedves Utasunk! Sajnálattal tájékoztatjuk, hogy az Ön utazását nem tudjuk a foglaláskor megadott feltételek szerint lebonyolítani” – több tízezer, köztük Budapest és német városok közötti járatra jegyet vásárolt utas kapott az elmúlt hetekben így kezdődő e-mailt az Eurowingstől. Kellemetlenség azokat is ért, akik megúszták a járattörlést: kígyózó sorok a check-in-nél, hosszú várakozási idő a telefonos ügyfélszolgálaton. A csőd előtt álló Air Berlinre emlékeztető állapotok.

A turisták dühösek, nyaralási terveik felborulnak, szállodai foglalásaik veszendőbe mennek. Sok német utazásközvetítő lebeszéli honfitársait az Eurowings-járatok foglalásától, az utazásszervezők igyekeznek más légitársasággokkal kooperálni. Talán még aggasztóbb a cég számára, hogy a legkevésbé árérzékeny, és ezért a legjobb ügyfélnek számító üzleti utazói is elpártolnak az Eurowingstől. A probléma nagyságát mutatja, hogy a közelmúltban száz német utazási iroda és online foglalási portál közösen írt kemény hangú nyílt levelet a német fapados társaságnak: ők nem tehetnek semmiről, mégis rajtuk csapódik le a légitársasággal kapcsolatos utasok elégedetlensége.

Hatalmas anyagi és presztízsveszteség a légitársaságnak, valamint a – magas árairól ismert, de színvonalas szolgáltatására büszke – tulajdonos Lufthansának is. Mindez azonban annak a következménye, amit Thorsten Dirks, az Eurowings elnöke néhány hónapja nagy büszkeséggel minden idők legnagyobb expanziójának nevezett a német légiközlekedés történetében.

Az Eurowings székhelye Düsseldorfban

A szakértők nincsenek meglepve

Elég világos az Eurowings gondjainak három fő oka:

  • A flotta túlságosan ambiciózus bővítése. 70 ezer új járat, 8 millió új utas, 140 új repülőgép – mindez egy év alatt. Ilyen növekedésre még valóban nem volt példa Németország, de talán a világ légiközlekedésében sem.
  • A csődbe ment Air Berlintől átvett gépek rossz műszaki állapota. Az Eurowingsnél név nélkül többen is megerősítik, hogy az átvett repülők az életkoruk által indokoltnál rosszabb állapotban voltak. Hiányosak a kötelező karbantartások dokumentációi is. Kérdés, hogy az Eurowings vezetőit miért lepi meg az, ami logikus: az évek óta anyagi gondokkal küzdő Air Berlin csak a legszükségesebb karbantartási munkákat végeztette el a flottáján. Ráadásul a Lufthansa csoport az elmúlt években kapacitást bérelt és repülőket lízingelt a csődbe ment társaságtól. Így első kézből tudhatta, milyen állapotban van a flotta. Az Eurowings hivatalosan természetesen cáfolja a műszaki gondokat. A karbantartási dokumentáció körüli problémákat viszont elismeri.
  • Teljes káosz az Eurowings HR-részlegében. Germanwings, Brussels Airlines (belga), Sun Express (török), Tyrolean (osztrák) – hosszú a Lufthansa leányvállalatainak sora. Közös bennük, hogy mindegyik üzemeltet Eurowings-járatot. A társaságok között, de sokszor még azokon belül is lényegesen eltérőek a személyzet foglalkoztatási feltételei (pihenő idő, szabad napok száma, javadalmazás stb.). Így annak eldöntésénél, melyik társaság, melyik gépe, milyen összeállítású személyzettel repül a forgalomszervezési racionalitások helyett munkajogi szempontokat kell figyelembe venni. Ezért gyakran ad hoc kell hozni irracionális döntéseket. Másképp nem magyarázható, ha Hamburg és Brüsszel között az osztrák Tyrolean bécsi gépe repül a Germanwings személyzetével.

Növekedni minden áron?

Elméletben egyszerű a megoldás: egységesíteni kell az alkalmazási feltételeket! A közös nevezőt azonban a gyakorlatban több okból is nehéz megtalálni: (1) számos szakszervezet és munkaadó ül a tárgyalóasztalnál; (2) meglévő jogairól egyetlen munkavállaló sem hajlandó lemondani; (3) a könyörtelen árharcról ismert fapados piacon lavírozó munkaadóknak minden euró számit. A tárgyalások eredménytelensége miatt a munkavállalók már sztrájkkészültségben vannak. Így újabb járatkimaradások és késések sokasága fenyeget. Mindez horrorszcenárió az Eurowings menedzsmentjének.

Az Eurowings nehézségeit paradox módon éppen az okozza, hogy túlságosan komolyan vette a fapados piac legfontosabb szabályát: növekedni minden áron! A liberalizált európai légipiacon valóban ez a siker záloga. Ezt a stratégiát követi a Ryanair, az Easyjet és a Wizz Air is. A méret teszi lehetővé a személyi és dologi kiadások optimalizálást és versenyképes árkalkuláció kialakítását. De a növekedésnek is vannak határai. Úgy tűnik, a német cégnél erről megfeledkeztek.

Az Eurowings előtt két út áll. Megpróbálhat helyt állni a kegyetlen árversenyben, amit viszont csak további költségcsökkentés és állandósuló minőségi problémák árán lehetséges – vagyis olcsó lesz, de megbízhatatlan. Vagy megcélozhatja a Lufthansa és a Ryanair közötti ár és minőségi szegmenst – így drágább lesz, de színvonalasabb. Kérdés, lenne-e erre kereslet.

Egy biztos: bármi is lesz, az Eurowings nem juthat az Air Berlin sorsára, mert a Lufthansa tőkeerős és miközben az Air Berlin esetében az Öböl-menti fő tulajdonos Etihad se eltökélt, se korrekt nem volt, a Lufthansa, ha még nem is pontosan, de hosszútávon tudja mit akar a leányvállalatával.

Eurowings vs. Germanwings

A név, a történet és profil hasonlósága miatt még a légiközlekedési szakembereknek is résen kell lenniük, hogy ne keverjék össze a két társaságot. Az Euro- és a Germanwings is a ’90-es években alapított low-cost, vagyis fapados vállalkozás, amelyeket a Lufthansa időközben  felvásárolt. A koncepció világos: a fapadosok és az öböl menti légitársaságok térnyerése miatti egyre nagyobb árversenyben a Lufthansa fapados cégeihez szervezi ki egyre több európai és árérzékeny hosszú távú turistadesztinációit. A kiszolgálás színvonala a Euro-, illetve a  Germanwings gépeken természetesen jóval (az amúgy sem az utasok fedélzeti kényeztetéséről híres – a szerk.) Lufthansától megszokott alatt van. Az igazi megtakarítást azonban a személyi kiadásoknál jelentkezik. A Lufthansa pilótái és légi kiszolgáló személyzete a legjobban keresők közé tartozik. Az Euro-, illetve Germenwingsnél viszont a fapados foglalkoztatási feltételekkel kell beérniük a dolgozóknak.

Szakemberek szerint a fentiek ellenére a két cég közül a düsseldorfi bázisú Eurowingsé a jövő. 105 gépével számos európai célállomás mellett minden kontinensre vannak desztinációi. Utasainak száma az évi 20 milliót közelíti. A kölni bázisú Germanwings ugyanis 2015 óta az Eurowings irányítása alatt áll, és ennek megbízásából üzemeltet európai és észak-afrikai járatokat 24 gépével. Középtávon a teljes beolvadása és a márka eltűnése várható.

A kapacitások végesek

„Az ég sem határtalan” – hangzik az Eurowings most indult reklámkampányának szlogenje. Saját nehézségeiket relativizálandó az egész európai légiközlekedést sújtó problémákra hívják fel a figyelmet. A piac bővülésének nem az utazói kereslet, hanem a szakemberek és a repülők hiánya szab határt. Például az Airbus kapacitáshiány miatt 2020-ig nem vesz már fel megrendelést új gépekre.

Így a légitársaságok maximálisan kihasználják a rendelkezésükre álló infrastruktúrát. Ha egy gép késik, annak kihatása van a teljes flottára. Ráadásul a népszerű repülőterek és légifolyosók is túlzsúfoltak. Ezért a nyári szezonban más társaságoknál is halmozódnak a késések és a járattörlések. A globális problémák azonban nem vigasztalnak senkit, aki járata törlésével vagy tetemes késésével szembesül, és dugába dől az évnek az az időszaka, amelyre a legjobban vár, és amire a legtöbbet áldoz: a szabadság.

Mit tehetnek az utasok?

A legrosszabb, ha az utas a reptéren szembesül azzal, ha az oly régóta várt nyaralás célállomására induló járatot egyszerűen törlik. Ennél már az is jobb, ha az indulás csúszik jó pár órát.

Mivel ezek ma már egyre gyakoribb gondok, nem árt ha az utasok tudják: a légitársaságoknak gondoskodniuk kell róluk. Az esetek többségében ugyan a légitársaságok igyekeznek is olyan alternatív járatot felkínálni, amellyel az utazók nagyjából a tervezett időben elérhetik a célállomásukat. De azért senkinek nem szabad elfelejtenie, hogy már a hosszabb késésért is kompenzáció jár, nem beszélve az ennél nagyobb károkról, amelyek kapcsán az Európai Unió pontosan szabályozza az utas jogokat és a légitársaságok kártérítési kötelezettségét.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága

Az új PCI-listán legfőképpen áramhálózati fejlesztések, valamint a hidrogéntermelést és a szén-dioxid szállítását lehetővé tevő projektek szerepelnek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Újabb fejlesztések erősítik az Őrségi Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatát

A tájegységi elérés növelése érdekében ismeretterjesztő újság kiadását is tervezik több számban a projekt megvalósítási időszaka alatt.

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Az agrártámogatási rendszer számos eleme mind a közvetlen, mind pedig a fejlesztési támogatások vonatkozásában ezt szolgálja.
Hirdetés

Hírek

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új irányítási modell a 4iG csoportnál

Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kap, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...