Kezdőlap Világgazdaság Fed-elnök: tovább nőhet az infláció az USA-ban
No menu items!

Fed-elnök: tovább nőhet az infláció az USA-ban

Jerome Powell. Fotó: Reuters

A következő hónapokban tovább nőhet, majd mérséklődni kezd az amerikai infláció – áll a Fed elnöke, Jerome Powell jelentésében, amelyet a meghallgatása előtt terjesztett be a képviselőház pénzügyi bizottságának.

Júniusban a piaci várakozásokat jócskán meghaladó mértékben emelkedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban, mivel a koronavírus-járvány után újrainduló gazdaság kínálata továbbra sem tud lépést tartani a kereslet fellendülésével.

A fogyasztói árak 5,4 százalékkal nőttek éves összevetésben; ez a legmagasabb érték 2008 augusztusa óta. Havi összehasonlításban számolva a fogyasztói árak a legnagyobb ütemben, 0,9 százalékkal nőttek 2008 júniusa óta.

A Fed-elnök írásos jelentéséről szakértők azt mondták, hogy Jerome Powell most nem használta azt a három hete a képviselőház egyik bizottsága előtt elhangozott fordulatát, miszerint “az infláció visszaesik a Fed kétszázalékos inflációs célszintjére“.

Jerome Powell közölte, hogy az amerikai gazdaság “még mindig távol áll” attól a szinttől, amelyet a Fed döntéshozói látni akarnak, azelőtt, hogy megkezdődik a havi 120 milliárd dolláros kötvényvásárlási program lassítása.

Ennek a programnak az a célja, hogy alacsonyan tartsa a hosszútávú hitelek kamatát, és ezzel élénkítse a hitelfelvételt és a költekezést.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

Új turisztikai központ épül Eresztvényben

Jelentős turisztikai fejlesztés zajlik a Karancs-Medves térségében: megújul a Salgó Hotel, amely modern szolgáltatásokkal és bővített szobakapacitással várja majd a látogatókat. Az Eresztvényben található, 1973 óta működő szállodát az Eresztvény Tour Kft. újítja fel. Sajti Mária igazgató szerint a cél egy korszerű turisztikai központ kialakítása. A hotel már most is fogad vendégeket, wellness-szolgáltatásokkal, palóc gasztronómiával, és aktív program lehetőségekkel.

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Hirdetés

Hírek

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.

Transzferárral trükközött a cég

A transzferárak kijátszásával próbált 340 millió forintnyi áfát visszaigényelni egy cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kiutalás előtti ellenőrzésen feltárta a súlyos szabálytalanságot.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi bankközi devizakereskedelemben.

A száj- és körömfájás betegség hatására romlottak az agrárium kilátásai

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére, a kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések miat

Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.