A pandémiás helyzetben minden cégnek, legyen az termelő vállalat, kisvállalkozás, szellemi vagy fizikai alkalmazottakat foglalkoztató munkahely, a rugalmasság a kulcs a talpon maradásban.
Miként hatott a pandémia a technológia fejlesztésére, milyen új trendek és tendenciák rajzolódnak ki az ügyfélkiszolgálásban? Antalffy Dániellel az Allianz Hungária Zrt. senior termékmenedzserével beszélgettünk AzÜzlet márciusi 'Cégautó' online konferenciáján tartott előadását követően.
Whistleblowing management systems, nemzeti szabvány, compliance-kultúra: egy mai felelős és komoly cégvezetőnek járatosnak kell lennie a megfelelőség témakörében. Miként befolyásolja e tudásanyag birtoklása egy vállalat jövőjét? Cikkünkben többek között ezt próbáljuk megvilágítani.
Márciustól igényelhetik a járvány gazdasági hatásai által leginkább érintett ágazatokban működő vállalkozások a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt. A kormány döntése alapján a maximum 10 millió forintos, a tíz éves futamidő alatt végig kamatmentes hitelt a Magyar Fejlesztési Bank gyorsított ügyintézéssel nyújtja. Ez a gyorskölcsön felhasználható bérekre, járulékokra, rezsire, működési költségre és készletfinanszírozásra.
A Vatikán teológiai kérdésekben illetékes Hittani Kongregációja hétfői állásfoglalásában nemet mondott a kapcsolatban élő azonos neműek esetleges áldására.
Rovatunkban – akár a mindennapi közérzetünket, életünket befolyásoló – üzleti-, munkahelyi kihívások megoldásáról kérdezünk vezető menedzsereket, akiktől rövid, néhány mondatos, őszinte választ remélünk, “távirati stílusban” a megoldásaikról és annak indíttatásairól. Ezúttal Kovács Róbert a Jász-Plasztik Autócentrum Kft. ügyvezető igazgatója válaszol.
Az európai illetékesek célja, hogy a koronavírussal összefüggő új immunitásigazolás, más néven a zöld útlevél a nyári szünet előtt életbe lépjen és megkönnyítse az Európai Unión belüli közlekedést a nyári szezonra.
Válságállósági indexet vezetett be az Opten céginformációs szolgáltató. Tóth Tamás az Opten Informatikai Kft. ügyvezető igazgatója szerint az üzleti partnerek tényleges helyzetének megismerése leginkább...
A székely szabadság napjáról emlékezett meg közös közleményében Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára
Valóságos forradalom zajlik az álláskeresés és a munkaerőtoborzás területén. A munkaerőpiaci „adok-veszek” többnyire átkerült az online térbe, miközben egyre kifinomultabb módszerekkel és technikákkal folyik a jó szakemberek felkutatása és kiválasztása. Jelentős szerep jut a kiválasztási szoftverekkel „betanított” robotoknak és a mesterséges intelligenciának (MI). A HR szakemberek munkáját is újabban az MI értékeli…
Egy olyan, csillaga körül keringő bolygóra bukkantak a Naprendszer viszonylagos közelségében, amely remek terepet nyújt a Földhöz hasonlatos kőzetbolygók légkörének tanulmányozásához. A felfedezés segítheti a Földön kívüli élet utáni kutatást.
2021. március 1-től ismét szigorodtak Magyarországon a határátlépésre vonatkozó szabályok. Külön elbírálás alá esnek azonban az Európai Unión belüli és kívüli utazások.
Romániában eltörölték az eddigi 55 éves korhatárt, és a továbbiakban valamennyi, 18. életévét betöltött felnőtt megkaphatja a koronavírus elleni AstraZeneca vakcinát - közölte az oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV).
Az energetikai óriás bejelentette, hogy drasztikusan csökkenti az olajkitermelést. A megújuló források és a cseppfolyós gázzal üzemeltett erőművek lesznek a konszern energiatermelésének kulcselemei. A...
Az idén januártól érvényes fogyasztóvédelmi előírások pontosították a javítási kötelezettség határidejét, a jótállási időt, az e-jótállási jegy is polgárjogot nyert. A fogyasztóvédelmi törvény a hibás teljesítés bizonyítását is egyszerűbbé tette. Dr. Bures Gabriella kamarai békéltető testületi elnök AzÜzlet.hu-nak azt mondta: a pontosító, új, szigorúbb jogszabályi előírások a viták elkerülését is nagyban segítik. A jótállási igény érvényesítésének nem feltétele a termék csomagolásának megőrzése.
Rovatunkban – akár a mindennapi közérzetünket, életünket befolyásoló – üzleti-, munkahelyi kihívások megoldásáról kérdezünk vezető menedzsereket, akiktől rövid, néhány mondatos, őszinte választ remélünk, “távirati stílusban” a megoldásaikról és annak indíttatásairól. Ezúttal Király Ágnest, a Top Cafeteria vezetője válaszol.
Együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a megállapodás célja a vállalkozások működési feltételeinek javítása és az üzleti környezet átláthatóságának erősítése
Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján.
A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.
Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek