Kezdőlap Cégvilág GKI: a nagyvállalatok környezettudatosabbak, mint a kisebbek
No menu items!

GKI: a nagyvállalatok környezettudatosabbak, mint a kisebbek

Illusztráció: Bigstock

A nagyvállalatok jobban ügyelnek a fenntarthatóságra, mint a kisebbek, de a tevékenység alapján is látszanak különbségek a környezettudatosságban – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

A kutatóintézet felmérése szerint a cégek túlnyomó része törekszik a környezetterhelés csökkentésére, 56 százalékuk gyakran, 32 százalékuk esetenként tesz valamit, például szelektíven gyűjti a hulladékot vagy energiatakarékos égőkkel világít. Főleg a 150 és 250 fő közötti cégek aktívak ebben a tekintetben, tevékenység alapján pedig a kereskedelmi és az üzleti szolgáltatók. Összességében ugyanakkor az ipari cégek a leginkább környezettudatosak, csupán 4 százalékuk nem tesz semmit a környezetért – állapították meg a kutatók.

Vállalatméret szerinti bontásban hasonló az EMAS vagy ISO 14001 (környezetközpontú irányítási rendszer) tanúsítvánnyal rendelkezők megoszlása is, hiszen ebben ugyancsak a nagyobb cégek járnak az élen 70 százalék fölötti aránnyal, miközben az átlag 25 százalék. A 11 főnél kevesebbet foglalkoztató cégeknek mindössze 11,5 százaléka rendelkezik tanúsítvánnyal, bár ennek megszerzése és megőrzése jelentős munkát igényel. Tevékenység alapján ebben a körben is az iparvállalatok vezetnek 47 százalékkal – írták.

A visszajelzések alapján a GKI úgy véli, hogy a kisvállalkozások környezetvédelmi erőfeszítéseit jobban kell támogatni, mivel számukra kevésbé látható ezen tevékenységek megtérülése, így általában csak esetenként foglalkoznak a környezet védelmével. A multinacionális cégek körében ezek a szempontok egyre népszerűbbek, belföldön viszont inkább csak a nagyobb cégek követik a példájukat – tették hozzá.

A felmérés az idén májusban készült. A környezettudatossági kérdésekre 900 vállalkozás válaszolt, többségükben kis- és közepes cégek.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Útimorzsák Ománból. A gazdagság gazdasága.

  Szinte az egész világon felkapott Dubajtól alig egyórás repülőútra...

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Hírek

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...