Kezdőlap Fogyasztóvédelem GVH - 200 milliós bírság az eMAG üzemeltetőinek
No menu items!

GVH – 200 milliós bírság az eMAG üzemeltetőinek

Illusztráció/kép forrása: emag.hu

A Gazdasági Versenyhivatal 200 millió forintos bírságot szabott ki, és mintegy 4 milliárd forint összegű jóvátételre kötelezte az eMAG online áruház üzemeltetőit – közölte a hatóság.

Az eMAG elfogadta a döntést, megerősítette a GVH-val kötött megállapodás tényét.

Közölték, hogy kifizetik a kirótt bírságot, minden vásárlójuknak 3 ezer forint értékű kupont biztosítanak, továbbá a hazai kis- és középvállalkozások online értékesítési tevékenységét több mint 4 milliárd forint értékű programmal segítik.

A GVH tájékoztatása szerint 2014 júliusáig visszamenőleg vizsgálták az eMAG webáruház több száz kampányát érintő akciótartási gyakorlatát.

Megállapították, hogy akciótartási gyakorlata tartósan tisztességtelen volt a fogyasztókkal szemben.

Az eljárás feltárta, hogy a vállalkozáscsoport a kampányok során nem alakított ki olyan belső szabályokat, amelyek biztosították volna, hogy “eredeti” árként a termék tényleges, jellemző ára jelenjen meg, az áthúzott árak korábban csak alkalomszerűen, nagyon rövid időre érvényesültek.

A GVH szerint a cégcsoport az eljárás során együttműködött a versenyhivatallal, és vállalta a jogsértés jóvátételét célzó intézkedéscsomag megvalósítását.

A hatóság kiemelte: ennek keretében az eMAG felhagy a megtévesztő akciókkal, átalakítja árképzési és árfeltüntetési gyakorlatát, az elmúlt 12 hónapban vásárló fogyasztókat egyenként 3000 forint értékű kuponkedvezményben részesíti, összesen legalább mintegy 1,08 milliárd forint értékben.

A cégcsoport emellett nagyságrendileg 2,88 milliárd forint értékben vállalja, hogy elősegíti a magyar vállalkozások online kereskedelmi jelenlétét. Egyebek közt jutalék-csökkentéssel, oktatással, hirdetési felülettel és logisztikai szolgáltatásokkal támogatja majd partnereit.

A GVH a vállalások teljesítésének előírása mellett 200 millió forint bírság megfizetésére is kötelezte a platform üzemeltetőit, a Dante International SA-t, illetve az Extreme Digital – eMAG Kft.-t

A cégek azt is vállalták, hogy nem támadják meg bíróságon a GVH döntését – közölte a hatóság.

Az eMAG közölte, hogy kifizeti a 2018-as Black Friday kapcsán kirótt bírságot.

Az eMAG álláspontja szerint a Black Friday akciók megszervezésénél mind az árazás, mind a készletezés vonatkozásában körültekintően járt el, nem tévesztette meg a fogyasztókat. Ugyanakkor az eljárás minden fél számára megnyugtató lezárása érdekében olyan megállapodást kötött a GVH-val, amely lehetővé teszi a vitás helyzet gyors lezárását, emellett pedig a magyarországi online kereskedelem fejlődését is elősegíti.

A webáruház kiemelte, vállalja, hogy leárazásai során egy adott termékre az adott árengedmény mértékének megállapítása során a viszonyítás alapjául mindig a megelőző 30 nap során alkalmazott legalacsonyabb árat veszi alapul, elejét véve a jövőbeni vitás helyzeteknek.

Az eMAG közölte, bruttó 3 ezer forint értékű kupont bocsát ki minden olyan ügyfele számára, aki az előző 12 hónapban az eMAG.hu-n bármilyen értékben vásárolt akár az eMAG-tól, akár egy Marketplace-partner kereskedőtől. A vásárlók fiókjaiban jóváírásra kerülő kupon 6 hónapig lesz érvényes, és legalább 10 ezer forintos kosárérték elérése esetén lehet majd beváltani.

Az eMAG a következő három évben mintegy négymilliárd forint értékű befektetést valósít meg a magyarországi vállalkozások online értékesítési lehetőségeinek fejlesztése érdekében az eMAG Marketplace-en keresztül.

Elindítják az Open Hungary programot, amelynek keretében a Marketplace-en korlátlan ideig 50 százalékos kedvezményt biztosítanak az eladások után minden olyan, Magyarországon működő vállalkozásnak, amelyek kis, közepes, vagy nagy gyártási sorozatban, vagy kézművesként nem élelmezésű termékeket állítanak elő, és éves nettó árbevételük 100 millió forintnál alacsonyabb. E vállalkozások számára az eMAG Marketplace 3 éven keresztül 25 százalékos kedvezményt nyújt a logisztikai szolgáltatásokra, továbbá a programban részt vevő, értékesítést végző nonprofit szervezetek jutalékát teljes mértékben elengedi – közölte a webáruház.

A tájékoztatás szerint az eMAG Magyarország Marketplace-én jelen lévő kereskedők feltölthetik meglévő ajánlataikat az eMAG román és a bolgár platformjaira is. A vállalat három éven keresztül minden hazai partner számára egymillió termékig ingyenesen lefordítja az áru adatlapjait bolgár és román nyelvekre, illetve ugyanennyi ideig biztosít ingyenes, helyi nyelven működő ügyfélszolgálati szolgáltatást a magyar partnereknek a két piacon. Az eMAG Magyarország a teljes szállítási folyamat megszervezésével, továbbá a Romániába irányuló értékesítések esetén integrált logisztikai szolgáltatás biztosításával segíti a két régiós ország piacára nyitni kívánó kereskedőket.

A magyar kkv-kat támogató programban az eMAG 81 új munkahelyet hoz létre Magyarországon, és elindítja az eMAG Fulfilment in Hungary programot, amelynek keretében legalább 3 éven keresztül lehetővé teszi a hazai Marketplace partnerek számára saját magyarországi raktárainak használatát, tárolási szolgáltatással, termékleltározással, megrendelés felvétellel, átvétellel, csomagolással, szállítással, visszaszállítással és ügyfélszolgálattal együtt – közölte az eMAG.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás