Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Gyulán épül fel az Airbus Helicopters gyára
No menu items!

Gyulán épül fel az Airbus Helicopters gyára

Gyulán építi fel az állam és az Airbus Helicopters a helikopteralkatrész-gyárat, amelynek megvalósításáról tavaly decemberben írtak alá szándéknyilatkozatot.

Az Airbus Helicopters 1992 óta foglalkozik helikopterek gyártásával. azüzlet.hu
Az Airbus Helicopters 1992 óta foglalkozik helikopterek gyártásával

A zöldmezős beruházás keretében megépülő új gyárban a helikopterek dinamikus rendszereihez szükséges precíziós alkatrészeket fognak előállítani, amelyeket az Airbus Helicopters összes típusában használnak majd. A gyártás várhatóan 2021-ben indul el. A magyar kormány a fém alkatrészek felületkezeléséhez szükséges képességeket biztosítja, továbbá egy Repülőgépipari Akadémia is létesül az új Airbus üzem szakember utánpótlásának biztosítására.

Az új létesítmény az Airbus és a magyar állam közös vállalkozásában fog működni. Az Airbus birtokolja majd a részvények többségét és a cég lesz felelős az üzem operatív irányításáért is. Az MTI megkeresésére a gyártó nem válaszolt arra a kérdésre, hogy mekkora összeget fektetnek be és hány embert foglalkoztat majd az új üzem.

Az Airbus Helicopters és az állam 2018 végén írtak alá szándéknyilatkozatot, amelynek értelmében hosszútávú repülőipari projektek megvalósítása érdekében együttműködnek a jövőben. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter akkor azt mondta, a két fél közötti együttműködés a gyár létesítésén kívül kiterjed még 36 új honvédségi helikopter beszerzésére, ez nagymértékben hozzájárul azon célkitűzés eléréséhez, hogy a walesi vállalásoknak megfelelő határidőben teljesíthető legyen a NATO-nak (Észak-atlanti Szerződés Szervezete) tett vállalás, miszerint az ország meghaladja a 2 százalékos védelmi-ipari költési küszöböt. Az Airbus-szal történt megállapodások nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a védelmi költségvetésen belüli fejlesztési kiadások aránya 20 százalék fölé szökjön.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

Manchesterben terjeszkedik tovább az a&o Hostels

A társaság megvásárolta a belvárosban, a Deansgate és a Piccadilly negyedek között elhelyezkedő, egymással szomszédos ibis és Novotel szállodákat, amelyeket a jövőben hostel-hotel hibridként üzemeltetnek majd.

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine – Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van. 

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Hírek

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás