Kezdőlap Autóipar Hamarosan belefuthatunk az új magyar-cseh e-midibuszba
No menu items!

Hamarosan belefuthatunk az új magyar-cseh e-midibuszba

Új magyar jármű született – cseh koprodukcióban. Budapesten a sajtó szélesebb nyilvánossága előtt is bemutatták a bajai gyárban készült GANZ-SOR EBN8 nevű elektromos midibusz prototípusát. A jármű a „Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése” című GINOP Plusz-2.1.1-21 pályázati felhívás támogatásával született meg. A 8 méter hosszú, alacsonypadlós jármű 45 utast tud kényelmesen szállítani, hatótávja pedig 300 kilométer. A busz „szívét”, a hajtást, valamint a szoftvert magyar szakemberek fejlesztették ki, a kocsiszekrény Csehországból érkezett.  A midibuszból jelenleg egy darab létezik, azonban a típusengedély megszerzését követően évi 50 jármű készülhet a GANZ-SOR-ból.

Busz épült Baján: a GANZ Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. (GTKB) cseh járműgyártó partnerével (SOR) megalkotta a vadonatúj GANZ-SOR-t. A két cég azért döntött a közepes méretű midibusz kifejlesztése mellett, mert a főként városi közlekedésre alkalmas jármű a maga kategóriájában világszinten is nagyon keresett.

Az új busz fejlesztése három évig tartott, a kocsiszekrény Csehországban készült, de a gép szívét, a hajtásrendszert Magyarországon alakították ki, és a legmagasabb hozzáadott értéket képviselő rendszerintegrációs és szoftverfejlesztési feladatok is Magyarországon zajlanak.

A GANZ-SOR elektromos midibusz alacsonypadlós, a lenyitható rámpáknak köszönhetően mozgáskorlátozottak szállítására is alkalmas. Negyvenöt fő fér el kényelmesen a járművön és tizenhat ülőhellyel rendelkezik. Hatótávolsága eléri a 300 kilométert. A midibusz mellett a GANZ töltőberendezéseket is kifejlesztett, egy OpCharge típusú, pantográfos gyorstöltőt és egy két töltőfejes, kábelcsatlakozós, 120 kW teljesítményű töltőberendezést. 

„Kevés a midibusz a nemzetközi piacon, a legnagyobb gyártók nem erre a méretre specializálódnak. Azt látjuk, hogy évről évre nő az igény az elektromos hajtású, közepes méretű városi járművekre. A koronavírus-járvány felgyorsította ezt a folyamatot, változnak a közlekedési trendek, sok járaton visszaesett az utaslétszám. A midibusz hatékony alternatívát kíván az utasok szállítására” – mondta el Pencz Rudolf, a GTKB Kft. ügyvezető igazgatója.

Kiváló megoldás lehet a midibusz szűk városi környezetben, egyetemi campusokon, idegenforgalmi látványosságok környékén, vagy az agglomerációs közösségi közlekedés támogatására.

Az elektromos busz egyben a megújuló energián alapuló közösségi energiafelhasználás fontos alkotóeleme lehet. Akkutelepének köszönhetően képes arra, hogy energiát tároljon, vagy adjon vissza, és így az utasszállítás mellett energetikai feladatokat is ellásson.

„A GTKB 2007-ben alakult, ám maga az üzem már több mint 70 éve szolgálja a magyar gazdaságot. Vasúti járműkészülékek, biztosítóberendezések, váltóhajtóművek, áramszedők, teljesítményelektronikai berendezések gyártásában már letettük a névjegyünket, a GANZ-SOR midibusz kifejlesztésével és gyártásával pedig belépünk az e-mobilitás piacára” – mondta az ügyvezető. Pencz Rudolf hozzátette: jelenleg egy prototípus létezik a GANZ-SOR-ból, azonban a bajai üzem készen áll arra, hogy évi 40-50 jármű is elkészüljön a gyárban.  

A GTKB fejlesztési projektje: „A GTKB Kft. buszgyártási képességének megteremtése és innovatív vezérlőrendszer fejlesztése” címmel a GINOP_PLUSZ-2.1.1-21-2022-00081 pályázat keretében folyik.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
Hirdetés

Hírek

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.