Hirdetés
Kezdőlap Autó Hízik a dízelbotrány, a Mercedes is elvesztette ártatlanságát
No menu items!

Hízik a dízelbotrány, a Mercedes is elvesztette ártatlanságát

A német közlekedési hatóság dízelmotorral szerelt kisbuszok visszahívására kötelezte a Daimlert, a Volkswagen-botrány nyomán indított vizsgálata végén. A Mercedes hárommillió járműve motorvezérlő szoftverét frissíti.

Idén lesz három éve annak, hogy kirobbant a dízelbotrány. Minden azzal kezdődött, hogy az Egyesült Államokban kiderült: a Volkswagen olyan „okos” motorvezérlő programokat írt egyes dízel autóihoz, amelyek a mérések idején minimálisra csökkentették a károsanyag-kibocsátást. Vagyis valójában, a hétköznapi használat során a károsanyag-kibocsátás magasabb volt az ígértnél. A konkrét ügyben közel félmillió kocsinál gyanítottak trükkös szoftvert, de összesen 11 millió VW-t érintett az eset, amelyben bírósági eljárás van folyamatban.

Igaz már akkor sejteni lehetett, hogy a VW bár nem ártatlan, nem is az egyetlen szereplője a partinak, csak akkor valamiért ő került a figyelem középpontjába. Nem véletlen, hogy azóta több  gyártónál is felmerült a gyanú, hogy hasonlóan trükközhetnek, most éppen a Mercedes került a figyelem középponjátba.

A német szövetségi közúti közlekedési hatóság (KBA) – amely a VW dízelbotránya miatt indított vizsgálatot a Daimlernél – több ezer gázolajos motorral szerelt kisbusz visszahívására kötelezte a társaságot. A cégcsoport azonnal közleményben reagált, s jelezte: a KBA döntése szerint az 1,6 literes, Euro 6-os dízelmotorral szerelt Vito modelleket kell visszahívnia, mert a hatóság jogszabályi értelmezése szerint a jármű motorvezérlésének programozása egyes funkciókban nem felel meg a vonatkozó előírásoknak. A gyártó sietett leszögezni: szerinte az érintett funkcióknak nincs szerepük – a fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást mérő – úgyenevezett NEDC tesztciklus idején. Ezzel együtt – írták közleményükben – mindenben együttműködnek a hatósággal, az érintett járműveknél frissítik a szofvert, és készek bíróság előtt bebizonyítani igazukat.

De azért figyelemre méltó, hogy a cég közölte azt is: az érintett Vito-modellekkel együtt összesen hárommillió Mercedesnél frissítik a motorvezérlő szoftvert a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében.  „Az ügyfelek értesítést kapnak, amint a frissítés elérhető. A szoftverfrissítés természetesen ingyenes.” – írták.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.