Hirdetés
Kezdőlap Hírek Idén drágább lesz a karácsonyi halászlé
No menu items!

Idén drágább lesz a karácsonyi halászlé

A drágulás a karácsonyi asztalra is begyűrűzik

A kedvezőtlen körülmények ellenére nem csökkent jelentősen a tógazdaságok halhozama, így lesz elég hazai hal karácsonyra. Ugyanakkor a halak ára a tavalyihoz képest a takarmányárak növekedését követve várhatóan kis mértékben emelkedni fog – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Mint írták, idehaza a legnagyobb mennyiségben termelt halfaj a ponty, amelyből tavaly közel 12 ezer tonna piaci méretű korosztályt halásztak le a tógazdasági haltermelők. A második legnépszerűbb halfaj az afrikai harcsa, ebből közel 4 ezer tonnát termeltek a precíziós zárt rendszerekben. Egyre több hal kerül feldolgozott, konyhakész formában a fogyasztók asztalára, ebben a kategóriában kiemelt az afrikai harcsa, a szálkamentes húsú hal jelentős részét így adják el – tették hozzá.

Az elemzés szerint a hazai élelmiszerellátáson kívül a halágazat komoly szerepet vállal a horgászati célú természetes vizek telepítésében is, ahová évente 4-5 ezer tonna halat helyeznek ki. Így a horgászszervezetek a legnagyobb vevők közé tartoznak.

Kiemelték: a tógazdasági haltermelésnek nehéz éve volt, az enyhe telet követő hideg és csapadékszegény tavasz, majd a nyári aszály miatt egyre nehezebb a termelés.

A csapadékszegény idő és a működési költségek gyors növekedése az intenzív haltermelő üzemeket és a halfeldolgozókat is nagyon megviseli, hiszen ezt a növekményt a fogyasztói árakban egyre nehezebb érvényesíteni.

Kitértek arra, hogy a halfogyasztás az elmúlt években lassan, de folyamatosan nő: a fejenként évi 6,5 kilogramm hazai halfogyasztás mintegy 35-40 százaléka a karácsonyi ünnepkörre esik, ez egyes nagy haltermelők éves forgalmának 60-70 százalékát is adhatja.

A magyar haltermelés környezetbarát módon, alacsony energiafelhasználással, magas színvonalon állít elő kiváló minőségű, egészséges halhúst. Az Agrárminisztérium, a NAK, valamint a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) is mindent megtesz, hogy tovább növekedjen a fogyasztás és minél nagyobb arányban kerüljenek az asztalra magyar halak – hangsúlyozták.

A MA-HAL ennek érdekében elindította a rendszeres, legalább heti egy alkalommal történő halfogyasztásra ösztönző “HalPéntek” kampányát. A karácsonyi halvásárlást segítve létrehoztak egy interaktív térképet a halpentek.hu weboldalon, ahol a fogyasztók könnyen megtalálhatják a legközelebbi termelői halárusító pontokat, illetve halboltokat.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.
Hirdetés

Hírek

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...