Kezdőlap Világgazdaság IEA: hiba volt függővé válni az orosz energiahordozóktól
No menu items!

IEA: hiba volt függővé válni az orosz energiahordozóktól

Sok európai ország “stratégiai és történelmi léptékű” energiaellátási hibákat követett el, és ezek egyike az volt, hogy ezek az országok túlzottan függővé váltak “egyetlen beszerzési forrástól”, vagyis Oroszországtól – jelentette ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) igazgatója.

Fatih Birol a BBC brit közszolgálati rádió hírműsorában elmondta: nem szabad függővé válni egyetlen ország szállításaitól, akkor sem, ha “a legártatlanabb, legbarátságosabb országról van szó“.

Az IEA vezetője szerint Európa biztonságpolitikáját és külpolitikáját “rövid távú kereskedelmi döntések tették szemellenzőssé“.

Fatih Birol

Fatih Birol szerint nem lehet kizárni, hogy az idei télen ismét kiugró, kormányzati beavatkozást igénylő ütemben növekednek a földgázárak. A Nemzetközi Energiaügynökség igazgatója szerint ez különösen olyan forgatókönyv esetén képzelhető el, amelyben a kínai gazdaság nagyon erős teljesítményre kapcsol és nagy mennyiségű energiahordozót vásárol a piacon, és ehhez kemény téli időjárás társul.

Fatih Birol szerint törekedni kell a megújuló energiaforrások mielőbbi nagyarányú kiaknázására, nem utolsósorban az ilyen célú beruházások jelenleg hosszadalmas engedélyezési idejének rövidítésével. Hozzátette: ezzel párhuzamosan a cseppfolyósított földgáz (LNG) alternatív beszerzési forrásait is keresni kell.

Az IEA vezetője úgy fogalmazott, hogy áramkimaradások előfordulása a következő téli időszakban a korábbiaknál “kisebb valószínűségű, de nem valószínűtlen“. Nem lehet tudni ugyanis, hogy a kínai gazdaság kilábalása mennyire lesz erőteljes, és azt sem, hogy mennyire lesz kemény a következő tél, ezért felkészülten kell figyelni a fejleményeket – hangsúlyozta a hétfői BBC-interjúban a török energiaszakértő, közgazdász.

Londoni elemzőműhelyek ugyanakkor derűlátó módon ítélik meg az európai földgázellátási kilátásokat.

Az Eurasia Group nevű londoni politikai-gazdasági kockázatelemző csoport saját számításai alapján nagyon valószínűtlennek nevezte legutóbbi tanulmányában, hogy Európában a 2023-2024-es téli szezonban földgázhiány alakuljon ki.

Az Eurasia elemzői szerint ugyanis az Oroszországon kívüli forrásokból beszerzett földgázmennyiség növekedése és a 2022-2023-as téli szezonban elért fogyasztáscsökkenés nyomán az európai tározók legalább 60 százalékos telítettséggel zárják a harmadik negyedévet a tavalyi azonos időszakban mért 20 százalékos telítettség helyett, és ez lehetővé teszi, hogy Európa a következő téli szezon előtt a maximális kapacitásra töltse fel tározóit.

Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics tanulmánya szerint a fogyasztás meredek csökkenése és a robusztus ellátási helyzet együttes eredményeként “igen egészséges” az európai földgáz-tartalékolási helyzet, a történelmi távlatú átlagokhoz képest az európai tározókban lévő mennyiség szezonális rekordokhoz közelít.

Mindezek alapján a ház szerint nagyon valószínű, hogy Európában augusztus végére eléri a tározói kapacitások száz százalékát a földgázkészlet.

Az Oxford Economics közölte: 2023 egészére egymillió brit hőegységenként (MMBtu) átlagosan 23 dolláros, a 2023-2024-es téli csúcsszezonban, vagyis a jövő év első negyedében 32 dolláros földgázárral számol. Egy MMBtu hozzávetőleg 28,264 köbméternek felel meg.

A ház londoni elemzői mindezt egybevetve valószínűtlennek tartják, hogy megismétlődik a tavaly augusztusi spekulációs láz, amelynek idején 100 dollár/MMBtu árrekordokat mértek az Európában irányadó holland TTF földgáztőzsdén.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás