Hirdetés
Kezdőlap Fogyasztóvédelem Fogyasztóvédelem '19. Húsvétig sem pihennek
No menu items!

Fogyasztóvédelem ’19. Húsvétig sem pihennek

Az online kereskedelem, az árubemutatóval egybekötött termékértékesítések, az úgynevezett “vámriasztással” érintett termékek laboratóriumi ellenőrzése és a szezonális, azaz húsvéti, karácsonyi eladások, vásári gyakorlat ellenőrzése adja a gerincét a fogyasztóvédelmi ellenőrzéseknek 2019-ben – derült ki Kara Ákos szavaiból.

Kara Ákos a parlamentben. MTI Fotó: Kovács Tamás

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára tájékoztatóján elmondta: 2019-ben is a családok biztonsága és a tisztességes vállalkozások védelme áll a fogyasztóvédelem fókuszában.

Kiemelte: a fogyasztóvédelmi ellenőrzések középpontjában az elektronikus kereskedelem áll, a hatósági ellenőrzések keretében már több mint 1700 webáruház működését, gyakorlatát vizsgálták meg, ennek köszönhetően a jogsértések aránya negyedére csökkent.

Az ITM államtitkára rámutatott: 2019-ben az internetes kereskedelem mellett a hagyományos kereskedelem ellenőrzése is a fő feladatok között szerepel, 2018-ban 5800 üzletet ellenőriztek. Kara Ákos hangsúlyozta, hogy a hatóság a jövőben is szigorúan fellép a gyakran megtévesztésre épülő, leginkább a kiszolgáltatott idős embereket tudatosan megkárosító értékesítési gyakorlattal szemben.

Kara Ákos kiemelte, hogy idén is kiemelt ellenőrzési terület marad a termékbemutatók köre. Ismertette: az elmúlt évek aktív hatósági munkájának, valamint a jogszabályi szigorításoknak köszönhetően kevesebb, mint tizedére csökkent az ezzel kapcsolatos panaszok száma a fogyasztóvédelmi hatóságnál.

Kiemelte: az árubemutatók tevékenysége az egészségügyi témakörre, az egészségvédelmi termékekre tevődött át. A jövőben is hatékonyan fel kell lépni a fogyasztókat félrevezető, megkárosító értékesítésekkel szemben.

Elmondta: 2018-ban több mint 33 ezer panasz érkezett a fogyasztóvédelmi hatósághoz, amelyeknek 45 százaléka jótállással és szavatossági gyakorlattal függött össze. Kiemelte: a vásárlók visszajelzéseiből látható, hogy a jótállás és szavatosság területén egyre nagyobb az igény ezeknek a szabályoknak az egyértelművé tételére, szigorítására, a tárca készen áll arra, hogy előzetes és alapos egyeztetés után változtasson az előírásokon. Így a vásárlók érdekében a hibás termék javítására, cseréjére vonatkozó határidőket is pontosabbá, egyertelművé lehet tenni.

Kara Ákos jelezte: a fogyasztóvédelmi hatóság 2019-es ellenőrzési programjában kiemelten szerepel az online kereskedelem ellenőrzése, az árubemutatóval egybekötött termékértékesítések vizsgálata, az úgynevezett “vámriasztással” érintett, mindennapokban rendszeresen használt termékek laboratóriumi vizsgálata, ellenőrzése, köztük kiemelten a gyermekruházat, a játékok és a villamossági termékek ellenőrzése, emellett a szezonális, azaz húsvéti, karácsonyi eladások, vásári gyakorlat ellenőrzése.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: a szezonális ellenőrzések keretében a biztonság vizsgálata elsőrendű feladat, ennek érdekében továbbra is kiemelten ellenőrzik a gyermekek által gyakran látogatott kalandparkokat, aquaparkokat, nyári táborokat és vidámparkokat. Közölte: 2018-ban közel 800 helyszínen ellenőrizte a hatóság a kaland-, aqua-, vidámparkok, táborok biztonságát igazoló tanúsítványokat.

Keszthelyi Nikoletta rámutatott: tavaly nagy hangsúlyt kapott a családok kikapcsolódásához kötődő repülőutak során a légiutas jogok ellenőrzése.

Jelezte: ezzel összefüggésben tavaly összesen 142 millió forint bírságot szabott ki a fogyasztóvédelmi hatóság másodfokon két fapados légitársasággal szemben.

A helyettes államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy az ITM-en belül működik az Európai Fogyasztói Központ, amely közvetlenül intézi a fogyasztók, így a repülővel utazók határon átnyúló vásárlásaiból adódó problémákat, tavaly a központ összesen 29 millió forint értékben sikerrel érvényesítette az utasok vagyoni igényét.

Keszthelyi Nikoletta jelezte: a hatékony fogyasztóvédelemhez elengedhetetlen a vásárlók tudatosságának, ismereteinek javítása. Az ismeretek bővítését, tanítását időben el kell kezdeni, ennek érdekében már 51 iskolának adták át a fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet, amely azokat az iskolákat díjazza, amelyek felismerték a fogyasztóvédelmi oktatás fontosságát – emelte ki a helyettes államtitkár. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.

A vártnál erőteljesebben nőtt az Alphabet negyedéves nyeresége és bevétele

A bevétel 18 százalékkal, 113,83 milliárd dollárra nőtt 96,47 milliárd dollárról.

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.
Hirdetés

Hírek

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...