Kezdőlap Budapest Izraeli a világ legdrágább városa - Budapest a top 100-ban sincs
No menu items!

Izraeli a világ legdrágább városa – Budapest a top 100-ban sincs

Tel-Aviv tavaly még csak az ötödik volt a listán. Kép forrása: Pixabay

Tel-Avivban a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek az egész világon, Budapest ugyanakkor ezen a mércén továbbra sincs a száz legdrágább város között – áll az egyik legnagyobb londoni gazdaságkutató intézet, az Economist Intelligence Unit (EIU) globális felmérésében.

Az EIU kétszáznál több termékcsoportból összerakott áru- és szolgáltatáskosár négyszáz egyedi termékének helyi átlagárát számította ki, és ennek alapján állította össze éves listáját a világ 173 nagyvárosának dollárra átszámolt megélhetési költségeiről.

Az összehasonlítás alapja 100-as megélhetési mutatóval hagyományosan New York. Az EIU a korábbi években 133 város költségindexeit mérte, az idén azonban 40 új várost vett fel a listára.

Az így immár 173 várost tartalmazó idei listán Tel-Aviv került az első helyre New Yorkhoz mért 106-os költségindexével.

Az izraeli nagyváros most először áll a Worldwide Cost of Living (WCOL) lista élén. Az elemzés szerint Tel-Avivot – amely tavaly decemberben még az ötödik helyen szerepelt – elsősorban az izraeli sékel jelentős erősödése, valamint az élelmiszerárak és a közlekedési költségek ezzel egyidejű meredek emelkedése tette a világ legdrágább városává az EIU költségszámítási módszertana alapján.

A felső tízes mezőnyön belül Párizs és Szingapúr holtversenyben a második, egyaránt 104-es WCOL-indexszel, utánuk Zürich (103), Hongkong (101), a viszonyítási alapként használt New York (100), valamint Genf (99), Koppenhága (97), Los Angeles (96) és Oszaka (94) következik.

Budapest a 173 nagyvárost számláló teljes mezőnyben a 135. helyre került a dollárban számolt megélhetési költségek alapján, a New York-i költségszint 54 százalékával, vagyis 54-es WCOL-költségindexszel.

Az EIU éves kimutatásai arra vallanak, hogy a magyar főváros a dollárban fizetett külföldi kiküldöttek számára az évek során egyre olcsóbbá vált: például hét évvel ezelőtt 67 százalékos költségszinttel éppen a 100. helyen, a 2000-es évek első évtizedének végén, 2009-ben New York megélhetési költségeinek 87 százalékával a 65. helyen állt.

Az idei listán Prága a közép-európai EU-térség legdrágább városa: a cseh főváros New Yorkhoz mért 62 százalékos WCOL-indexével a 79. helyre került, nyolc hellyel magasabbra az egy évvel ezelőtti listához képest.

Az összehasonlító elemzés szerzői kiemelik, hogy a WCOL-indexek összeállításához használt helyi fogyasztói árak inflációja a lista egészét tekintve most volt a leggyorsabb az elmúlt öt évben, meghaladva a koronavírus-világjárvány előtt mért ütemeket is.

Az EIU számításai szerint a listán szerepelő 173 nagyváros helyi valutákban mért átlagos éves inflációja 2021-ben 3,5 százalék volt a tavalyi 1,9 százalék és a 2019-es 2,8 százalék után.

Az idei WCOL-indexen belül a közlekedési költségek emelkedtek a leggyorsabban: egy liter ólommentes motorbenzin ára a vizsgált teljes mezőny átlagában 21 százalékkal nőtt az idén.

Dollárban számolva Hongkongban a legdrágább az üzemanyag a világon: az EIU kimutatása szerint itt átlagosan 2,50 dollárba (805 forintba) kerül egy liter benzin. Az idei WCOL-lista első helyén álló Tel-Avivban 2 dollár (644 forint) a benzin literje.

Az Economist Intelligence Unit szerdán bemutatott költséglistáján a világ legolcsóbb városa – legalábbis a dollárban fizetett külföldiek számára – a szíriai főváros, Damaszkusz, amely a New York-i szinthez mért 12 százalékos WCOL-indexével az utolsó, 173. helyre került.

A legolcsóbb tízes mezőnyben szerepel Tripoli (23), Taskent (30), Tunisz (33), Almati (35), Karacsi (36), Ahmedabad (37), Algír (38), valamint Buenos Aires és Lusaka (egyaránt 39).

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Hírek

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás