Kezdőlap Agrár KAP: az EU elfogadta Magyarország 8,4 milliárd eurós stratégiai tervét
No menu items!

KAP: az EU elfogadta Magyarország 8,4 milliárd eurós stratégiai tervét

Az Európai Bizottság jóváhagyta Magyarországnak a közös uniós agrárpolitika (KAP) 2023 és 2027 közötti időszakára vonatkozó, 8,4 milliárd eurós (mintegy 3400 milliárd forint) stratégiai tervét – tájékoztatott a brüsszeli testület.

Az uniós bizottsági közlemény kiemelte, az elfogadott stratégiai terv szerint Magyarország a rendelkezésére álló összegből legkevesebb 2 milliárd eurót fordít majd zöld programokra, valamint környezetvédelmi és éghajlati célokra, 186 millió eurót pedig a gazdálkodók tevékenységének támogatására és méltányos jövedelmük biztosítására.

Indoklásában az Európai Bizottság azt írta: a magyar terv elfogadásához az vezetett, hogy a pénzügyi támogatás igazságosabb elosztására irányuló intézkedések széles skáláját kínálja, továbbá legkevesebb 8800 fiatal gazda tevékenységének indulását kívánja támogatni, és prioritásai között szerepel mintegy 7700 már működő gazdaság korszerűsítése is.

Közölték továbbá, hogy Magyarország a vidékfejlesztési költségvetés 38 százalékát agrár-környezetvédelmi intézkedések megvalósítására, 8 százalékát az ökológiai gazdálkodás fejlesztésére, 5 százalékát pedig a 162 631 hektáron elterülő Natura 2000 uniós program alá tartozó területek védelmére fogja fordítani. Magyarország továbbá azt is vállalta, hogy 2027-re megkettőzi az ökológiai gazdálkodásra szánt terület nagyságát - emelték ki.

Közölték: a tervezett magyar programok hozzájárulnak a fenntartható tápanyag-gazdálkodáshoz, valamint a műtrágyahasználat és az ammóniakibocsátás csökkentéséhez. A vidékfejlesztési intézkedések pedig segíteni fogják a helyi kézművesség és kisipar fejlesztését, a helyi mikro- és kisvállalkozások gazdasági tevékenységeinek megerősítését, valamint a helyi ökoturizmus és a helyi gasztronómiai és kulturális fesztiválok fellendítését. A vidéki lakosság mintegy 30 százaléka részesül majd a jobban hozzáférhető szolgáltatások előnyeiből, és a terv által támogatott projektek legalább 7 ezer új munkahelyet teremtenek majd – indokolta döntését az uniós bizottság.

A január 1-jén induló új, 2023-2027 közötti időszakra szóló közös agrárpolitika (KAP) célja, hogy alakítsa és segítse a fenntartható, ellenállóképes és modern európai mezőgazdasági ágazatra való átállást. Megvalósulása az élelmezésbiztonság és a mezőgazdasági termelők sarokköve lesz az Európai Unióban – tették hozzá.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.