Kezdőlap Élelmiszeripar Kilőhetnek az élelmiszerárak az orosz-ukrán háború miatt
No menu items!

Kilőhetnek az élelmiszerárak az orosz-ukrán háború miatt

Számos más exportáló ország termelési és ellátási képességét is korlátozhatják a magas termelési és ráfordítási költségek. Illusztrácó: Bigstock

Rendkívül negatív következményeket okozhat a globális élelmiszerpiacon az ukrajnai háború: a globális élelmiszerárak 8-22 százalékkal emelkedhetnek, mivel Oroszország és Ukrajna a mezőgazdasági nyersanyagok és élelmiszerek jelentős termelői és exportőrei – közölte az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO.

A FAO előrejelzése szerint “a két országból származó gabona- és napraforgómag-export hirtelen és meredek visszaesésének lehetséges hatásait a 2022/2023-as mezőgazdasági szezonban csak részben tudják majd ellensúlyozni az alternatív források“. Számos más exportáló ország termelési és ellátási képességét is korlátozhatják a magas termelési és ráfordítási költségek – áll a szervezet közleményében, amely szerint “az ebből eredő globális kínálati hiány az amúgy is emelkedő nemzetközi élelmiszer- és takarmányárakat 8-22 százalékkal növelheti“.

A szervezet szakértői szerint a 2022/2023-as mezőgazdasági szezonon túl is fennmaradhatjelentős kínálati hiány a gabona- és napraforgópiacon“, ha az orosz invázió magasan tartja a kőolaj árát, és a két ország világexportban való részesedésének csökkenését meghosszabbítja. Ez akkor is megtörténik, ha az alternatív termelő országok a magasabb termékárakra válaszul bővítik termelésüket.

A logisztikai kockázatokat kommentálva a FAO megjegyezte, hogy Ukrajnában a szárazföldi szállítás és a tengeri kikötők infrastruktúrájának, valamint a raktározási és feldolgozási infrastruktúra károsodásától tartanak.

A FAO szakértői szerint Ukrajnában az őszi vetésű gabona 20-30 százaléka maradhat betakarítatlan és jelentős a bizonytalanság a tavaszi vetési kampány kapcsán is.

Oroszországban az őszi vetésű gabonával nem lesz gond, de a bevezetett szankciók miatt bizonytalanok az export kilátásai. “Az exportpiacok bármilyen elvesztése a gazdálkodók alacsonyabb jövedelméhez vezethet, ami kedvezőtlenül befolyásolja a jövőbeni vetéssel kapcsolatos döntésekeiket” – áll a jelentésben.

A nemzetközi szankciók a mezőgazdasági termékek, különösen a növényvédő szerek és vetőmagok Oroszországba irányuló szállításának megszakadását is okozhatja, amelyektől az ország jelentősen függ. Ez a vetésterület, a terméshozamok és a minőség csökkenéséhez vezethet.

A FAO adatai szerint Oroszország és Ukrajna együttes részesedése a 2016/2017 és 2020/2021 közötti mezőgazdasági szezonban a globális árpatermésből 19 százalék, a búzatermésből 14 százalék, kukoricából pedig 4 százalék volt. Az olajos magvak kategórián belül a napraforgóolaj termelés több mint felét adták.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás