Miközben az USA megregulázná, mindenki Kína kegyeit keresi és az Egyesült Államok sem érdekelt a hosszútávú kereskedelmi háborúban – fejtette ki Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kínai Tanszékének docense. Hozzátéve: Nekünk azokban az ágazatokban van esélyünk, ahol Kínában is szabadpiaci viszonyok uralkodnak, ezeknek kell megfelelni, a minőség mellett a mennyiség tekintetében is versenyképes árukkal.
– Miközben Trump amerikai elnök, a maga következetlenül harcias stílusában Kína megregulázását is legfontosabb céljai közé emelte, decemberben mégis megállapodott Hszi Csin-ping kínai kínai elnökkel arról, hogy a kínai termékekre szeptemberben kivetett 10 százalékos vámot – amire válaszul Kína is hasonló lépéssel reagált az amerikai termékekkel kapcsolatban – az eredeti ígéretekkel szemben mégsem emeli 25 százalékra januártól. Mi várható ezután annak fényében, hogy az év elején több telefonbeszélgetést is megejtett a két vezető?
– A tágabb kontextus felől közelítenék. Az elmúlt évtizedekben Amerika nagyon hozzászokott ahhoz, hogy lényegében egyedül dominálja a világot. Viszont az unipoláris évtizedek gyakorlatilag véget értek azzal, hogy Kína gazdaságilag felemelkedett, és egy olyan helyzetet látunk most, ami már többször megesett a történelemben: van egy domináns nagyhatalom és felnő mellé egy kihívó. Aki megpróbálja letaszítani az uralkodót a helyéről, vagy legalábbis rákényszeríteni arra, hogy megossza vele ezt a pozíciót – fejti ki Salát Gergely. – Ez a kihívó most Kína, és ennek az összefeszülésnek vagyunk a szemlélői. Ebből a nézőpontból pedig Trump elnök különböző intézkedései, illetve a kereskedelmi háború, amit kirobbantott, inkább a tünete, mint az oka ennek az általános konfliktusnak. Ami viszont még akkor is zajlik, ha a felek decemberben tűzszünetet kötöttek és decemberben megállapodtak abban, hogy kilencven napig nem vezetnek be új védővámokat, miközben a korábbi 10–25 százalékos, kölcsönösen kivetett védővám érvényben marad.
– Mire ez a visszakozás, ami még akkor is meglepőnek tűnik első hallásra, ha a két elnök a decemberi Buenos Aires-i találkozójuk után megegyezett abban, hogy Kína beleegyezett az amerikai autók – az amerikai pótvám miatt megnövelt -, 40 százalékos vámjának csökkentésébe?
– A Trump adminisztráció sem érdekelt az elmérgesedő háborúban, ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy a Kína visszaszorítását szorgalmazó választási ígéretét Trump a novemberi félidei kongresszusi és képviselőházi választások előtt kezdte valóra váltani, a másik oldalon Kína is tisztában van azzal, hogy összességében nagyobb vesztenivalója van. Ugyanis amíg alapesetben az amerikaiak hátránya az, hogy sokkal többet importálnak Kínából, mint viszont, ez ebben a helyzetben az előnyükre vált, hiszen az amerikaiak még mindig tovább növelhetik a büntetővámmal sújtott termékek körét, miközben a kínaiaknak gyakorlatilag már elfogytak az eszközeik.
– Ha viszont csak az oda-vissza 10–25 százalékos vámot nézzük, felvetődik a kérdés, eddig mi változott?
– Nagy változásokat még azért nem lehet érezni, mert az októberben, novemberben leszállított árukra vonatkozó szerződéseket már jóval korábban megkötötték. Ezért még nem esett vissza a kereskedelmi forgalom, sőt a vámok miatt Amerika felé felpörgetett kiszállítások miatt még nőtt is a forgalom, de hosszabb távon elkerülhetetlenül érződnek majd a negatív hatások. Sőt a védővámok és a kapcsolatok jövője miatti elbizonytalanodás tovább gyengítheti Kínát: az összeszerelő óriás Foxconn például megszellőztette, hogy a bizonytalan helyzet miatt, az iPhone összeszerelő üzemeinek egy részét Kínából áttelepíti Vietnámba. Így miközben a 10–25 százalékos büntetővám a legtöbb szektorban túlélhető, a járulékos veszteség sem kicsi: azok az elmaradt befektetések ugyanis nem jelennek meg a statisztikákban, amelyek a két ország közötti kardcsörtetés miatt nem realizálódtak.
– Mennyire volt elkerülhetetlen ez a kereskedelmi háború. Mennyire kellett Trumpnak úgymond még időben odacsapnia?
– Szerintem valamiféle konfliktus az USA és Kína között elkerülhetetlen, de a kereskedelmi háború ebben a formában nem volt szükségszerű. Azok a problémák viszont, amelyeket Trump emleget – a szellemi tulajdonjogok rugalmas kezelése, a külföldi cégek kínai piacra jutásának akadályozása, a kölcsönösség hiánya stb. – léteznek, csak nem biztos, hogy ezeket éppen ezekkel az intézkedésekkel lehet megoldani.
– Miként érinti mindez a Kínai – Európai Uniós kapcsolatokat?
– Most egy olyan helyzet állt elő, hogy Kína és az USA is a maga érdekeinek akarja megnyerni az EU-t. Ami új fejlemény, hogy az EU úgy tűnik, már túlment a szavak szintjén, és tényleg szigorúbban akar fellépni a kínaiak protekcionista gazdaságpolitikájával szemben. Ugyanakkor nem állt egyértelműen Trump mellé.
– De hát a szellemi tulajdon eltulajdonítása például nem csak az amerikaiakkal szemben bevett kínai gyakorlat. Miért tűrték egyáltalán?
– Azért nyelték le, mert azt gondolták, hogy a kínai piacon olyan extraprofitra lehetett szert tenni, ami még akkor is kifizetődővé teszi az üzletet, ha a technológiát közben eltulajdonítják. Kínában csak úgy lehet befektetni egy sor szektorban, hogy az ember 50 százalékos kínai tulajdonnal vegyesvállalatot alapít. S könnyen megesik, hogy mondjuk két év múlva az üzlettárs a szomszédos telken egy hasonló profilú, de még nagyobb céget indít, ugyanazzal a technológiával – erről a veszélyről évtizedek óta mindenki tud, de a kínai piac olyan vonzó, hogy senki nem akar kimaradni. Nem beszélve arról, hogy korábban ezek a lekopírozott termékek elég gyenge minőségűek voltak. De mára persze ez is megváltozott. Az is szempont lehetett, hogy összességében az egész világnak jól jött, hogy a kínai gazdaság erősödik, a kínaiak is jobban élnek és többet fogyasztanak.
– A kínai-magyar kapcsolatokban miként csapódik le az USA-val folytatott kereskedelmi háború?
– Kína az egész Európai Unión belül keresi azokat a partnereket, akiken keresztül érvényesítheti az érdekeit. Ezzel nem vagyunk egyedül, különösen a kelet-európai államok közül mások is keresik Kína kegyeit. Ugyanakkor illúzió azt gondolni és főként elhinni, hogy mi megkülönböztetett helyzetet élvezünk – ez már csak Magyarország geopolitikai és gazdasági adottságai miatt sem lehetséges. Jellemzően nem tudunk olyan terméket, szolgáltatást vagy befektetési lehetőséget kínálni, ami a kínaiaknak vonzó lehetne. Miközben azt gondoljuk, hogy a kulturális különbségek miatt mennek lassan a dolgok, a helyzet az, hogy a kínaiak – teljesen mindegy, hogy állami, vagy magáncégekről van szó -, egyszerűen nem mennek bele olyan üzletekbe, amelyek nem nyereségesek a számukra. Ezért nem kellett a félig állami tulajdonú Hainan légitársaságnak a Malév, és ezért olyan furcsák a Budapest-Belgrád vasútvonal pénzügyi feltételei. Létezik persze egy kommunikációs probléma: egy kínai sosem mond nyíltan nemet, ehelyett olyasmivel áll elő, hogy az adott ügyről konzultálnia kell a főnökével, a központtal, a minisztériummal, akárkivel – ezzel azok számára, akik ismerik a mentalitásukat, gyakran egyértelművé válik, hogy csak óvatos kiútkeresésről van szó. Viszont a magyar döntéshozók az ilyen kitérő válaszokat sokszor igennek értelmezik, ezért történnek meg a nagy bejelentések – amelyekből aztán nem lesz semmi.
Kínai szemmel a magyar gazdaság jelentőségét mutatja az is, hogy kínai részről nagyberuházásnak csak a Borsodchem felvásárlása és a Huawei logisztikai központja tekinthető, amelyekkel kapcsolatban viszont már több, mint tíz éve megszületett a megállapodás. Azóta már csak kisebb beruházások történtek. A másik oldalon pedig téves elképzelés azt hinni, hogy politikai vonalon egy a kínai fél számára veszteséges üzletet át lehet vinni. Nekünk azokban az ágazatokban van esélyünk – amilyen például az élelmiszeripar -, ahol Kínában is szabadpiaci viszonyok uralkodnak, ezeknek kell megfelelni, a minőség mellett a mennyiség tekintetében is versenyképes árukkal. A kínaiak stratégiai szektorokban – például az energetikában – hoznak üzletileg nem föltétlenül kifizetődő döntéseket politikai vagy biztonsági okokból, de mi ezen a pályán nem játszunk. Ezért nem úszhatjuk meg jó politikai kapcsolatokkal a versenyképes termékek, szolgáltatások előállítását. Nincs könnyebbik út Kínába.
