Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Költségvetési Tanács: folytatódhat Magyarország gazdasági felzárkózása
No menu items!

Költségvetési Tanács: folytatódhat Magyarország gazdasági felzárkózása

A Költségvetési Tanács (KT) megítélése szerint a magyar gazdaság erős fundamentumai és a már bejelentett gazdaságpolitikai intézkedések biztosíthatják, hogy Magyarország gazdasági felzárkózása folytatódjon – közölte a jövő évi költségvetési törvény tervezetéről készített véleményében a testület.

A KT csütörtöki ülése után közzétett dokumentum szerint a 2021. évi költségvetési tervezés szempontjából meghatározó körülmény a koronavírus-járvány elterjedése, amelynek következményei alapjaiban megváltoztatták a globális és a magyar gazdaság idei kilátásait. A 2020-as gazdasági folyamatok megítélését illetően az ismert nemzetközi és hazai előrejelzések jelentősen eltérőek, de abban egységesek, hogy 2021-ben ismét növekedés következik be.

A 2021. évi költségvetés alapjául szolgáló prognózis arra épít, hogy átmeneti visszaesés után a magyar gazdaság 2021-ben növekedni fog (4,8 százalékkal), és a jövő évi gazdasági teljesítmény meghaladja a 2019-es szintet.

A Tanácsnak a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek olyan alapvető ellenvetései, amelyek indokolnák a tervezettel kapcsolatban az egyet nem értés jelzését” – olvasható a testület véleményében.

A KT azt a lehetőséget nem mérlegelte, hogy rövid időn belül a járvány újabb súlyos hulláma következik be, mivel az egy teljesen új szerkezetű költségvetést tenne szükségessé – közölték.

A tanács szerint a tervezetben a bevételi előirányzatok megfelelnek az azt megalapozó makrogazdasági prognózisban foglaltaknak, ugyanakkor a gazdasági prognózis bizonytalanságai miatt kockázatokat is hordoznak. A testület szükségesnek tartja a gazdasági prognózis mutatóitól közvetlenül nem függő bevételek – jövedéki adó, illetékbevételek, adókedvezmények miatt kieső bevételek – tervezett előirányzatainak további számításokkal történő megalapozását.

A kiadások tükrözik, hogy 2021-ben is szükség van a gazdaság további élénkítését, a munkahelyek megőrzését és új munkahelyek létrehozását eredményező programokra. Ehhez a gazdaságvédelmi alap, benne a nemzeti foglalkoztatási alapból létrejövő gazdaságvédelmi foglalkoztatási alap nyújt fedezetet.

Az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap a járvány elleni védekezéshez, illetve az egészségügyi ellátórendszer működtetéséhez szükséges forrásokat (az egészségbiztosítási alap beolvasztásával) biztosítja.

A tervezet jelentős összegeket irányoz elő a családvédelmi és otthonteremtési intézkedésekre, valamint a nyugdíjasok jövedelmi helyzetének javítására.

A tanács egyetért azzal a célkitűzéssel, hogy a 2021. évi ESA szerinti hiány feleljen meg a törvényben foglalt 3 százalékos követelménynek és az uniós, azonos mértékű referenciaértéket se haladja meg, de a gazdaság fellendítéséhez szükséges költségvetési kiadások és adózási könnyítések biztosítása érdekében közelítse meg ezt az értéket.

A testület a 2021-re tervezett 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycélt akkor tartja teljesíthetőnek, ha megfelelő takarékossági intézkedéseket hoznak azokon a területeken, ahol az előirányzatok a 2020-as eredeti előirányzathoz képest csökkennek. Emellett elengedhetetlennek tartja a felülről nyitott kiadási előirányzatok biztonságos megtervezését – közölték.

A kitűzött hiánycél elérhetőségét tekintve a tanács kockázatokat is talált. A kockázatokat a szabad, a GDP 0,5 százalékát kitevő tartalékok csak részben képesek fedezni, ugyanakkor egy nagyobb tartalék a gazdasági növekedéstől vonna el erőforrásokat.

A testület felhívja a figyelmet, hogy a 2021. évi költségvetésre kiható kockázatok döntő részben 2020-ban jelentkeznek. Ezért megfontolásra ajánlja, hogy a költségvetésben egy jelentősebb, kedvező esetben 2021. március 31-e után feloldható tartalékot képezzenek.

Ennek célszerű eszköze lehet az egyes fejezetek szintjén megjelölni azokat az előirányzatokat, amelyek elköltésére a kormány vagy az Országgyűlés döntése alapján csak akkor lehet kötelezettséget vállalni, ha a 2020. évi gazdasági és költségvetési folyamatok a kormányzati prognózisnak megfelelően, vagy annál kedvezőbben alakulnak. A KT szerint így el lehetne kerülni mind a túlzott tartalékképzést, mind pedig azt, hogy kedvezőtlen esetben a költségvetési egyensúly megteremtéséhez előirányzatok zárolására vagy bevételek évközi növelésére kényszerüljön a döntéshozó.

A tanács megállapította, hogy a strukturális hiány 2021-ben sem éri el az 1,0 százalékos célt. Úgy látja ugyanakkor, hogy 2021-től a gazdaság magas ütemű növekedési pályájához visszatérve, a fenntarthatóságot erősítő gazdaságélénkítő programok folytatásával belátható távlatban teljesíthető lesz a strukturális hiány kritérium is.

A KT szerint a 2020. évi államadósság-mutató várható mértékére is erőteljesen hat a makrogazdasági pálya elmozdulása. Ezért tudomásul veszi, hogy a GDP-arányos bruttó államadósság 2011-2019 közötti csökkenése 2020-ban várhatóan átmenetileg megfordul, a költségvetési törvényjavaslat tervezete szerint az államadósság-mutató értéke 72,6 százalékra nő.

A tanács fontosnak tartja, hogy az államadósság-mutató csökkenő trendje a 2020-as átmeneti növekedést követően visszatér, és a mutató 2021 végére 69,3 százalékra mérséklődik. A 3,3 százalékpontos tervezett csökkenés megfelelő mozgásteret jelent az alaptörvényben foglalt államadósság-szabály és a törvényben foglalt előírás teljesüléséhez arra az esetre is, ha az államadósság vagy a GDP a tervezettnél némileg kedvezőtlenebbül alakul – jelezte véleményében a KT.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

Manchesterben terjeszkedik tovább az a&o Hostels

A társaság megvásárolta a belvárosban, a Deansgate és a Piccadilly negyedek között elhelyezkedő, egymással szomszédos ibis és Novotel szállodákat, amelyeket a jövőben hostel-hotel hibridként üzemeltetnek majd.

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine – Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van. 

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Hírek

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás