Kezdőlap Turizmus Koronavírus után. A magyarok harmada azonnal utazna
No menu items!

Koronavírus után. A magyarok harmada azonnal utazna

A magyarok harmada azonnal elutazna valahova a koronavírus-járvány lecsengése után, de sokan kivárnak. Az Utazó magazin és a Szegedi Tudományegyetem közös felméréséből az is kiderül: a legtöbben családdal indulnának útnak.

A felmérésre adott válaszokból egyértelmű, hogy azok a honfitársaink, akik korábban is szerettek magáncélból utazni – nyaralás, hosszú hétvége stb. –, a vészhelyzet elmúltával ismét utazni akarnak. De sokan bizonytalanok abban, hogy a veszély hivatalos lezárta után mikor indulnak útnak. Ezt mutatja, hogy miközben a válaszadók többsége, 35%-a azt jelezte, hogy amilyen gyorsan csak lehet már útnak indul, 28,5%-uk idén már biztosan nem tervezi ezt. 20,6% még a biztonságosnak nyilvánított időpont után is kivár egy-két hónapot, a többiek számára pedig egy jó ajánlat az, ami gyors ösztönzést jelenhet az utazásra.

A felmérés – ahol a többet utazók szokásait figyelembe véve, egy kérdésre több opciót is be lehetett jelölni – érdekes megállapítása, hogy a válaszadók szinte azonos arányban utaznának valamelyik tengerpartra, egzotikus desztinációra (44,8%), mint a magyar tengerhez, a Balatonra (44,1%). Összességében a hazai desztinációkat ennél is többen választották: a belföldi wellness hotelekre 34,4% voksolt, a Velencei-, illetve a Tisza-tó, valamint más hazai vízparti üdülőhely felkeresése pedig 15,8%-nál szerepel a tervek között. Külföldi városlátogatásban a válaszadók 24,1%-a, hazai városlátogatásban 19%-a gondolkodik.

Szintén figyelemre méltó, hogy miközben a válaszadók döntő többsége a koronavírus járványt megelőzően is a családdal utazott leginkább (55,5%), a járvány elmúltával sem változtatna ezen a szokásán (53,8%). Most őket azok követik, akik baráti csapattal kerekednének útra (41,9%), míg baráttal, barátnővel a válaszadók 29,6%-a tervezi az első utak egyikét. Egyedül mindössze 6,2%-uk kelne útra.

Ami a tervezett első utazások hosszát illeti, a többség, 34,7% több rövidebb – maximum 3 napos – utazást tervez, míg a válaszadók 31,5 %-a csak egy, de hosszabb, legalább 7 napos útra indulna. Mindössze egy alkalommal, legalább 3 napos útra 17,5% menne, míg legalább 14 napos utazást 16,4% tervez.

A korábbi utazási szokásokkal kapcsolatosban az is kiderült, hogy a válaszadók döntő többsége, 49%-a korábban évente legalább 1-4 alkalommal utazott, 36%-uk évente csak egy alkalommal kelt útra, 13%-uk viszont évente 4 alkalomnál is többször felkerekedett. Mindössze 2%-uk jelezte, hogy egyszer sem utazott az elmúlt években.

A válaszadók döntő többsége, 55,1% korábban többségében külföldre utazott, míg 33,2% elsősorban a hazai desztinációkat kereste fel. A többiek közel hasonló arányban jelezték, hogy kizárólag belföldre, vagy külföldre utaztak korábban. A kedvenc célpontok közül korábban messze valamelyik tengerpart volt a legnépszerűbb (67,2%), de összességében a hazai desztinációkat korábban is többen választották: a hazai wellness szállodákat 35,8%, a Balatont 33,2% az egyéb hazai vízparti nyaralóhelyeket 14,3%, a hazai városlátogatást pedig a válaszadók 20%-a választotta legalább egyszer a koronavírus járvány előtti utazásai során.

Az ezer fő megkérdezésén alapuló mintavétel a 2020. április 13-21 közötti időszakban, online és telefonos megkereséssel készült. A válaszadók korosztályi összetétele: 31% a 20-30, 11,3% a 30-40, 21,8% a 40-50, 35,9% az 50 év felettiek köréből került ki.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

A kiemelő rendelet új pályára állítja a lakásépítéseket

A 3 százalékos fix kamatozású lakáshitel már most érezhetően élénkíti a keresletet, egyre több fiatal és család számára válik elérhetővé a saját otthon; ez a kereslettámogatás erős alapot ad a lakáspiac fejlődéséhez.

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.
Hirdetés

Hírek

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.

A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint

  A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális...

Zömmel 10 millió forint alatt hirdették meg a használt autókat

A Használtautó.hu választékában az előző év azonos időszakához viszonyítva az elektromos meghajtású autók száma 34,3 százalékkal, míg az egyéb meghajtásúaké 13,6 százalékkal nőtt.

Minden negyedik reklám kifogásolgató – nyelvvédelmi szempontból

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 357 reklámot ellenőrzött a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok révén.

AI-keresésekhez igazodó eszközt fejlesztettek Magyarországon

Mesterséges intelligencia alapú keresésekre való optimalizálást segítő új eszközt mutattak be. A BP Content Optimizer magyar nyelvű tartalmakat alakít át úgy, hogy azok megjelenhessenek generatív keresőmotorok – például a ChatGPT – válaszaiban. A közel tíz éve működő keresőoptimalizálási ügynökség szerint a kis- és középvállalkozások komoly hátrányba kerülhetnek, ha nem készülnek fel időben a változó keresési szokásokra. Az első verzióhoz korlátozott hozzáférést biztosítanak, hogy a visszajelzések alapján alakítsák ki a hazai gyakorlatot – közölte Szesztay Péter ügyvezető.

Hogyan kerülhető el a tanévkezdési stressz? Szakértői tippek

Nehéz újra beülni szeptemberben a tanterembe, hiszen a hosszú nyári szünet élménydús időszaka könnyen felülírhatja a diákok iskolai motivációját. A visszatérés egyes gyerekek számára izgalmas, másoknak azonban szorongással teli időszak az új tanév. Ez különösen igaz azokra a gyerekekre, akik új iskolában kezdenek, vagy akik tanulási nehézségekkel küzdenek. A legtöbb diáknál szerencsére az új iskolaév okozta aggodalmak hamar elmúlnak, ilyenkor a szorongás csupán átmeneti.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...