Az Ukrajnában zajló háború messze túlmutat a közvetlen harci cselekményeken: komoly világpolitikai és világgazdasági vetülete is van – fejtette ki AzÜzletnek Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke. Aki a globális hatalmi súlyponteltolódás kérdésköre mellett az európai energiafüggőségről, a gyorsított ütemű elektromobiltás kihívásairól, valamint a globális ellátási láncok összeomlásából fakadó gondokról is beszélt lapunknak. Kifejtve: a közelmúlt tényei alapján egyértelmű, hogy a várt fellendülés vagy nem folytatódik, vagy a vártnál mérsékeltebb lesz.
– Legutóbbi interjúnk során a világpolitikai súlypontok átrendeződéséről beszéltünk. Az orosz-ukrán háború kapcsán azóta sok kérdés újra nyitottá vált, de az egyértelmű, hogy Ázsia szerepe továbbra is megkerülhetetlen, sőt Kína politikai súlya még a korábbinál is nagyobb lehet. Mi a véleménye erről?
– A nyugati világ lapjain, elektronikus fórumain megjelenő véleményvezérek a háborús konfliktus első napjaitól szinte mindennap jelentetnek meg elemzéseket, nyilvánvalóvá téve, hogy az iszonyú, mérhetetlen emberi és anyagi áldozatokat kívánó, valójában kiprovokált háború, sokkal többről szól, mint Ukrajna területi integritása. Az írásokból – néha szándékuk ellenére – kiderül, hogy itt ténylegesen Oroszország és az Európai Unió gazdasági-politikai együttműködésének lerombolása, az EU nyílt „színvallásra” késztetése a cél. Mindezt azért, hogy a Kína vezette feltörekvő „keleti” világgal szemben – ahová Oroszországot is számolják – a „nyugati” erőfölény egyelőre megmaradjon. Ezek a cikkek, hol magabiztos fölényességgel, hol vészharangot kongatva arról szólnak, hogy a vetélkedés most hol tart, milyen perspektívákat kínál. Néhány tényt említenék minderről. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) decemberi jelentése arról számolt be, hogy a kínai GDP a múlt év végén, a Covid hatása ellenére, két év alatt közel 11 százalékos javulással mintegy 16 ezer milliárd dollárra nőt, míg az USA ugyanebben az időszakban 2 százalékkal bővült, de így is meghaladta 20 ezer milliárdot. A teljesítmények közötti „olló” évek óta záródik. Az idén az amerikai gazdaság az OECD szerint várhatóan 6, a kínai 8 százalék körül nő. A Világbank ezeknél szerényebbet vár: jóval kevesebbet mint 4, illetve többet mint 5 százalékot. Miközben a világ globális kibocsátása a pandémia miatt a múlt évben több mint négy százalékkal csökkent, Kína részesedése, bár még jelentősen elmarad az Egyesült Államokétól, növekedett. Kína várhatóan a külföldi működőtőke-befektetések (FDI) beáramlásában is visszanyeri vezető szerepét. 2020 novemberéig közel 30 milliárd dollárnyi FDI érkezett az országba, miközben a globális FDI-áramlás 30-40 százalékkal maradt el a 2019-es év teljesítményétől. Peking folyamatosan mélyíti el gazdasági és politikai kapcsolatait Ázsiában és Európában. Ma már az Észak-Amerikai földrészt kivéve a világ országai számára fontosabb kereskedelmi partner Peking, mint Washington. Jól kivehető, hogy az új geopolitikai feszültségek árnyékában Kína – miként a másik ázsiai atomhatalom, India – tovább erősíti a szerepét a világgazdaságban, és erre a nemzetközi cégek is reagálnak. Igyekeznek kihasználni az országban rejlő kedvező lehetőségeket. Így, ha a gazdasági növekedés globális trendjeit figyelembe vesszük, ami természetesen a katonai erőben is megjelenik, akkor nem zárható ki, hogy Kína – megbillentve a hatalmi erőfölényt is – már ebben az évtizedben megelőzheti a ma még vitathatatlan éllovas Egyesült Államokat. Természetesen mindez a tengerentúlon is jól látszik, s megelőző ellenintézkedéseket vált ki. A következmények beláthatatlanok.
– A háború kapcsán az is egyértelműen látszik, hogy Európa a korábbinál is gyorsabb ütemben kívánja felszámolni az orosz olaj- és gázfüggőségét. Mennyire reális ez a törekvés és milyen gazdasági, illetve politikai változásokat hozhat ez magával?
– Szakértők szerint az oroszokról való leválás az Unió szintjén legalább egy évtizedet vesz igénybe. Ha most rögtön akarnák ezt meglépni, annak óriási gazdasági ára lenne. Nem csoda, hogy nincs egységes politikai akarat az energetikai terület bevonására a szankciós rezsimbe, s hát az is tény, hogy az USA atomerőművei is felhasználnak orosz uránt. Az olajfinomítók átalakítása, a cseppfolyós palagázt szállító hajópark és a fogadó kikötők fejlesztése, a csatlakozó csőhálózatok kiépítése óriási ráfordítás, ami idő és pénz, s persze üzlet az ebben érdekelt óriásvállalatoknak és a mögöttük álló politikai hatalomnak. Nyilvánvaló, hogy az energiahordozók piaca erőteljesen át fog alakulni. Az oroszok el tudják adni az energiát másnak, így Kínának, Indiának, s itt csak az időpont és a mérték a kérdés. Az EU is tud venni máshonnan gázt és olajat, alkalmassá tudja tenni magát a fogadásukra, s átértékelheti a nukleáris energiával kapcsolatos merev álláspontot. Kérdés, hogy milyen ütemben és milyen gazdasági-társadalmi veszteségekkel, megtérüléssel. A gyors és határozott lépéséket hátráltatja, hogy nehéz a politikai döntésekhez belátható időn belül reális alternatívát találni. Az orosz agresszió messzemenően érthető elutasítása érzelmi alapú döntéseket is indukál. A környezetvédelem néhány dogmáját is hasonlóan nehéz felülvizsgálni, mert a megújuló energiát favorizálók is tudják, hogy ma még hiányoznak az olcsó, hatékony, hosszú távú energiatárolási megoldások. Ha kész beruházási programok lennének, akkor is a félévtizedes szerkezetváltási távlat lebeg a döntéshozók előtt, s addig annyi minden történhet, és még reménykedhet a világ, hogy végül „modus-vivendit” is találnak a küzdő felek. Valószínűsíthető, hogy egyelőre, 4-5 éven belül marad a “függés”, mert attól, hogy a közpénzt nagyobb arányban fordítjuk energiahatékonysági beruházásokra, még nem oldódik meg a világgazdasági dominancia alapkérdése. Reménykedem: lesz talán erő a hosszabb időtávban gondolkodó, ésszerű, kompromisszumos, szakmai döntésekben építkező politikai-gazdasági megoldásokra, a sehová sem vezető, az emberiség túlélési esélyét romboló agressziók, a nyílt háborúba vezető „megelőző csapásokat” kiváltó érdekérvényesítés helyett!
– A fosszilis energiafüggés felszámolása annyiban is illeszkedik az Európai Unió törekvéseihez, hogy az EU több programja is az a zéró kibocsátást írja elő. Mit hozhat ez a változás a gazdasági életben, milyen esélyeket és milyen veszélyeket rejt a világ gazdasága, az egyes országok, köztük Magyarország számára?
– A szén-olaj-gáz alapú energia-függőség ügye ma a politika és a közbeszéd kedvenc témája: itt a vágyak ütköznek a tényekkel. Magyarország energiaimport függősége európai összehasonlításban különösen magas. A kőolajtermékek esetében 87, a földgázban 76, a fosszilis tüzelő-anyagoknál 44 százalék a behozatal aránya a rendelkezésre álló legutóbbi adatok szerint. Az Unió 27 tagállamának átlagos energiaimport függősége ennél kisebb, de ez is közel 58 százalék. Míg hazánk bruttó rendelkezésre álló energiájának (földgáz, olaj és szén) valamivel több mint 54 százaléka származik oroszországi importból (ezen belül a földgáz közel 80 százaléka), addig az Európai Unió 27 tagállamának átlaga ennek valamivel kevesebb mint a fele. Litvánia és Szlovákia után, Hollandiát, Görögországot és Finnországot megelőzve harmadik helyen állunk az orosz energiaimport-függőség tekintetében az uniós országok listáján. A földgázimportra számított úgynevezett sérülékenységi indexet tekintve hazánk magasan az első helyen áll. Jelentős mértékű ez az index Csehország, Lettország, Szlovákia, Olaszország, Németország és Bulgária esetében. Nem véletlen, hogy ezen országok ellenezték az orosz gázt érintő szankciókat. (Görögország és Ausztria csatlakozott még hozzájuk.)
Nyilvánvaló, ezt a függőségi kockázatot csökkenteni kell. Ez azonban pénz és idő. Nem arról van szó, hogy egyik zöldségestől átváltunk egy másikra, mert annak viselkedése nem tetszik. Megemlítem, az európai kőolajfinomítói kapacitások jelentős része, a magyar közel száz százaléka nem a hírekben szereplő ún. Brent olaj feldolgozására képes, hanem a más összetételű, igaz jóval olcsóbb uralira. A feldolgozásra alkalmassá tétel milliárdokba és évekbe kerül, s kérdés, mi van akkor, ha a háború lezártával végül a piacok mégis csak, legalább részben visszarendeződnek. Kormányzati számítás szerint, ha megépül Paks 2, akkor 2030 környékén 10 százalékra szorulhat vissza hazánk oroszországi gázigénye, s természetesen ott vannak a megújuló energiák, amelyek körültekintő, erőteljesebb fejlesztése is valóságos kockázatcsökkentő lehetőség. De addig is élnünk kell!
– Az EU zöld programjának központi eleme az elektromobilitás térnyerése, ami az Európában komoly tradíciókkal rendelkező, hagyományos autógyártás végét jelenti, miközben egy teljesen új szereplő, az amerikai Tesla előtt még a német piac is – ahol egy új autógyárat is létesített – megnyílt. A másik oldalon az akkumulátor gyártás szerepe is felértékelődik, amellyel kapcsolatban Magyarország most kifejezetten jó pozíciókat szerzett azzal, hogy több nagy ázsiai gyártó is hazánkban hozta létre európai gyártóbáziását. Milyen hatása lehet az elektromoblitás gyorsított ütemű elterjesztésének az Európai Unió szempontjából, figyelembe véve azt, hogy az USA-ban és Ázsiában ezzel még nemigen foglalkoznak.
– A gyártók az elmúlt években új technológiák irányába fordultak. Az EU szigorodó károsanyag-kibocsátási előírásai jelentős hatással vannak az autóiparra is. Rohamosan nő a részben vagy teljesen elektromos hajtású autók piaca. Az elektromos autók értékesítési száma – válság ide vagy oda – folyamatosan nő, amihez akkumulátorok (részelemek) szükségesek. Ezek gyártását tradicionálisan ázsiai vállalatok uralják. Közismert, hogy az elektromos autóipar további erősödésének számos hozadéka van: újabb beruházásokat hoz a nemzetgazdaságnak, s így segíti a gazdaság bővülését, munkahelyeket teremt, újabb technológiákat honosít meg, korszerűsíti az iparszerkezetet, emeli a hatékonyságot. Egyetértek azzal az állítással, hogy amely ország megnyeri magának az elektromos autók beruházásait, az a „jövőt nyeri meg”. Magyarország szerepe – az elmúlt években a támogatott beruházások révén – felértékelődik az autóipar elektromos szegmensében is. Mintegy 20 ázsiai cég gyárt itt akkumulátort, többnyire ehhez kapcsolódóan valamilyen alkatrészt. Ezzel a teljesítménnyel is az első 10-be tartoztunk.
– Minden törekvés akkor ér valamit, ha megvalósítható. Ebből a szempontból kifejezetten nagy probléma, hogy továbbra sem épültek vissza az ellátási láncok, fennmaradt a chip hiány, miközben az energiaárak emelkedése is nehezíti a gazdaság szereplőinek életét.
– Valójában a kérdés maga a válasz. Mindenhol romló növekedési és emelkedő inflációs kilátások a jellemzők. Az okok ismertek: a járvány újabb változatainak velünk élése, a globalizáció „vadhajtásainak”, a profitnövelés „költség-optimailzációs” törekvéseinek hatása, a hosszú és bonyolult, s így sérülékeny termelési láncok működésének súlyos zavara, a háborús küzdelem közvetlen és a korlátozások, szankciók hozta általános következményei, az emelkedő olaj- és nyersanyagárak, s ezek hiánya, a váratlan pénzügyi feszültségek és az esetleges éghajlati katasztrófák réme, s nemkülönben újabban a háború hozta népvándorlás. A közelmúlt tényei alapján egyértelmű, hogy a várt fellendülés vagy nem folytatódik, vagy a vártnál mérsékeltebb lesz. A globális gazdaság ez évi növekedését az IMF 4,4, a Világbank 4,1 százalékra vágta vissza a múlt év utolsó – 4,9 és 4,3 százalékos – becsléséhez képest. Az IMF a világkereskedelem bővülését az előző évi 6,7 százalékos várakozását 6 százalékra csökkentette, az euro-övezet bővülését pedig 4,3-ról 3,9 százalékra. A Világbank az USA gazdaságának növekedését 5,6 százalékról 3,7 százalékra csökkentette, Kína teljesítményét pedig az előzőleg becsült 8 százalékról 5,1 százalékra várja 2022-ben. Az Európai Bizottság az euró övezet és az Unió egésze növekedését 4,3-ról 4 százalékra mérsékelte. Mindez alaposan átírja a világ kilátásait, amit a magunk számára is adottságnak kell tekintenünk. A fennmaradás, az értékek, a nemzeti érdekek, a társadalom és a gazdaság védelme ebben a környezetben sem esélytelen, de kiemelkedő kormányzati képességet, érték- és érdekőrző alkalmazkodást és nem utolsósorban a bajok elkerülésére igen erős társadalmi elkötelezettséget, támogatást igényel.
Érsek M. Zoltán
