Kezdőlap Pénzvilág Adóslista - Közel kétezer milliárddal tartoznak a NAV-nak
No menu items!

Adóslista – Közel kétezer milliárddal tartoznak a NAV-nak

Tavaly csaknem 540 milliárd forintot nem tudott behajtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amelynek teljes követelésállománya ugyanakkor egy év alatt 6,3 százalékkal, 1828 milliárd forintról 1712 milliárd forintra mérséklődött.

A behajthatatlan állomány több mint felét magánszemélyek, ötödét kényszertörlési eljárás alatti cégek, kisebb részét pedig működő cégek és a technikai megszűntek halmozták fel.

Egyidejűleg 2019-ben jelentősen csökkent a tartozó adózók száma, mivel számos követelést véglegesen leírtak a kényszertörlési eljárásokban – emelik ki.

Az adóhatóság adatai szerint 2019. december 31-én több mint 1 millió 130 ezer adózónak volt hátraléka, ezen belül a működő gazdálkodók száma 4335-tel nőtt, a többi kategóriában kevesebb volt a hátralékos. A NAV hátralékállományának 70 százaléka nem működő vállalkozáshoz kapcsolódott.

A cikkben rámutatnak, hogy az elmúlt években folyamatosan csökkent mind a hátralékosok száma, mind az állomány értéke: 2015-ben még 1,7 millió adózó több mint 2453 milliárd forinttal tartozott az adóhatóságnak. A kedvező hátralékkezelési eredményekhez a folyamatos behajthatóságvizsgálat, a behajthatatlanná nyilvánítás tervszerű alkalmazása jelentősen hozzájárult.

A NAV tavaly előnyben részesítette a nagyobb összegű hátralékok kezelését, így sikerült év közben mérsékelnie a működő vállalkozások hátralékát. Ez viszont a nem működő adózói hátralékállomány növekedéséhez vezetett – jegyezték meg.

Az idei évtől megváltozott a NAV-nál a behajthatatlan követelések nyilvántartása. Az a tartozás minősül behajthatatlannak, amely az adóhivatal teljes körű végrehajtási eljárása ellenére sem térül meg. Ezeket az adóhatóság korábban elkülönítetten letéti kartonon tartotta nyilván, és ideiglenesen törölte az adózók adószámlájáról. A jogszabály-módosítással 2020. január 1-jétől az adóhivatal a korábbi behajthatatlan tartozásokat újra az adózók adószámláin jeleníti meg, így valamennyi adózói tartozás egy helyen látszik – írta a Világgazdaság.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az EKB szakértői 2026 tekintetében az inflációt felfelé módosították, elsősorban azért, mivel jelenleg a szolgáltatások inflációjának lassabb csökkenésére számítanak.

Új néven működik tovább áprilistól a Magyar Autóklub

A fenntartható mobilitás érdekében szakmai konferenciákat szerveztek, nyílt napjaikon pedig évek óta lehetőséget biztosítanak a mikromobilitási eszközök kipróbálására.

Csökkentette alapkamatát a Bank of England

A csütörtökön bejelentett kamatcsökkentés nyomán 2023 januárja óta először került 4,00 százalék alá a brit jegybanki alapkamat.

Szálló por – Az ország több pontján is veszélyessé vált a levegő minősége

A csütörtökön közölt adatok szerint veszélyes a levegő minősége Debrecenben és Békéscsabán. A mérések adatai szerint Nyíregyháza, Sajószentpéter és Putnok levegőjének minősége egészségtelen.
Hirdetés

Hírek

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az EKB szakértői 2026 tekintetében az inflációt felfelé módosították, elsősorban azért, mivel jelenleg a szolgáltatások inflációjának lassabb csökkenésére számítanak.

Új néven működik tovább áprilistól a Magyar Autóklub

A fenntartható mobilitás érdekében szakmai konferenciákat szerveztek, nyílt napjaikon pedig évek óta lehetőséget biztosítanak a mikromobilitási eszközök kipróbálására.

Csökkentette alapkamatát a Bank of England

A csütörtökön bejelentett kamatcsökkentés nyomán 2023 januárja óta először került 4,00 százalék alá a brit jegybanki alapkamat.

Szálló por – Az ország több pontján is veszélyessé vált a levegő minősége

A csütörtökön közölt adatok szerint veszélyes a levegő minősége Debrecenben és Békéscsabán. A mérések adatai szerint Nyíregyháza, Sajószentpéter és Putnok levegőjének minősége egészségtelen.

NAV: Januártól a 40 év alatti kétgyerekes anyák is csatlakoznak az szja-mentességhez

A kedvezményt nem kell évente kérni, és egyszerre lehet nyilatkozni az "anyakedvezményről", valamint a családi adókedvezményről is - emelte ki a hivatal.

Januártól majd a kkv-k is fordulhatnak a békéltető testületekhez

A hosszabb határidőnek köszönhetően saját jogi részleggel nem rendelkező kisebb vállalkozásoknak több idejük lesz érdemi álláspontjuk kialakítására, míg az összetettebb ügyekben is több idő áll rendelkezésre a válaszirat elkészítésére, és megküldésére.

Rekordhitelek, fogyó ingatlanok: meddig tarthat az Otthon Start lendülete?

Az OSP által gerjesztett hitelpiaci pezsgés az év végéig még biztosan kitart, illetve, ha lesz is némi visszaesés az év végén, akkor az leginkább szezonális hatással magyarázható

Eljött a hazai professzionális vagyonkezelés ideje

Összességében a bizalmi vagyonkezelés ma már nem pusztán jogi forma, hanem valódi stratégiai eszköz.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.