Kezdőlap Budapest Közgyűlés. A kerületek kezeibe adták a főváros parkolási rendjét – részletek
No menu items!

Közgyűlés. A kerületek kezeibe adták a főváros parkolási rendjét – részletek

Jövő július elsejétől kizárólag a kerületi önkormányzatok által létrehozott szolgáltatók végezhetik majd a parkolási díjfizetés ellenőrzését, és csak ezek szabhatnak ki pótdíjat. Ritkítják majd a parkolójegy-kiadó automaták sűrűségét is – döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Karácsony Gergely főpolgármester a Fõvárosi Közgyűlés ülésén
Kép/MTI:Koszticsák Szilárd

A képviselők 18 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 13 tartózkodás mellett fogadták el Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát, amellyel több ponton módosították a parkolási rendeletet.

A várakozási díjfizetés ellenőrzéséről szóló módosítás lényege, hogy az ellenőrzését, a pótdíj kiszabását és az erről szóló értesítés elhelyezését a járművön kizárólag a helyi önkormányzatokról szóló törvényben meghatározott szolgáltató végezhesse saját maga, azaz a vállalkozásba adás lehetősége nélkül.

Az automaták elhelyezését érintő módosítás értelmében, annak – 2020 január elsejei – hatályba lépését követően

a várakozóhelyek nyolcvan százalékától legalább 250 méteren belül kell elérhetőnek lenniük,

valamint a várakozóhelyektől legalább 75 méteren belül olyan információs táblákat kell elhelyezni, amelyek tájékoztatást adnak a legközelebbi parkolójegy-kiadó automata elérhetőségéről, továbbá a mobiltelefonos parkolási díjfizetési rendszernek az adott övezetre érvényes kódjáról.

Mivel növekszik az automatákhoz történő gyaloglási távolság a várakozási díj időben történő megfizethetősége érdekében a türelmi idő 5-ről 10 percre nő.

Kiss László Óbuda, Gajda Péter Kispest, Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület és Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere (a Városháza dísztermében Fotó/MTI/Koszticsák Szilárd

Mint az elfogadott javaslatban rámutattak, a mobiltelefonos parkolási díjfizetési rendszert használók száma jelentősen emelkedett, részaránya Budapesten mintegy 60 százalék, de vannak olyan területek, ahol a mobiltelefon segítségével történő díjfizetés eléri a 80 százalékot, ami tovább nőhet.

Ez azt jelenti, hogy a parkolójegy kiadó automaták használata visszaszorult, azonban a várakozás lehetőségének biztosítása közszolgáltatás, így lehetővé kell tenni a készpénzzel történő kiegyenlítését is, ezért a parkolójegy-kiadó automaták nem szüntethetőek meg teljesen, azonban számukat csökkenteni lehet.

A rendeletmódosítás szerint az automaták “az 5 forintos és ennél nagyobb névértékű valamennyi pénzérmét elfogadják, vagy lehetőséget biztosítanak a bankkártyás fizetésre”.

A közgyűlés felkérte a főpolgármestert, vizsgáltassa meg a közösségi autóbérlő rendszer térnyerésének ösztönzése érdekében valamilyen, a parkolásra vonatkozó kedvezményrendszer megteremtésének a lehetőségét, illetve feltételrendszerét.

A javaslat elfogadása előtti vitában Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) elmondta, tartalmilag egyetértenek azzal, hogy a kerületek ne szervezhessék ki alvállalkozásoknak a parkolóautomaták üzemeltetését, ezt azonban szerinte a főváros nem írhatja elő jogszerűen egy rendeletben, mivel azzal törvényben rögzített lehetőségeket korlátozna. A kormánypárti politikus erre hivatkozva azt kezdeményezte, ahogy a közgyűlés felterjesztési jogkörével élve kérjen törvénymódosítást a témában.

Számadó Tamás főjegyző és Karácsony Gergely főpolgármester válaszaikban nem értettek egyet a felvetéssel, egyaránt azt hangsúlyozva, hogy az indítvány nem a parkolási közszolgáltatást, hanem csak az ellenőrzést érinti, amit nyugodtan szabályozhat a főváros.

László Imre, a XI. kerület DK-s polgármestere (b) és Horváth Csaba zuglói polgármester (MSZP) a Fővárosi Közgyűlés ülésén Fotó/MTI/Koszticsák Szilárd

Horváth Csaba (MSZP) zuglói polgármester azt a befogadott módosító javaslatát ismertette, amely a mobiltelefonnal fizetett parkolások kényelmi díjának egységesítését és csökkentését kezdeményezi vizsgálni.

Tóth József (MSZP), a XIII. kerület polgármestere azt javasolta, hogy 250 méter helyett 150 méterben maximalizálják a parkolóautomaták várakozóhelyektől mért legnagyobb távolságát. Karácsony Gergely válaszában ezzel nem értett egyet, kiemelte, hogy a javasolt 250 méter csak egy elvi határ, a kerületek pedig ennél közelebb is elhelyezhetik automatáikat. Angyalföld polgármesterének ezután megfogalmazott javaslatára az elfogadott rendelet szövegébe bekerült, hogy a parkolóautomaták elhelyezésénél tekintettel kell lenni a mozgásukban korlátozott felhasználók szempontjaira.

Baranyi Krisztina (független), a IX. kerület polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy vissza kell szorítani a készpénzfizetést a parkolásban, mivel annak kezelése egyrészt költséges, másrészt visszaélésekre teremt lehetőséget.

Szentgyörgyvölgyi Péter, a Belváros (Fidesz-KDNP) és Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes pogármestere (j) a Fõvárosi Közgyûlésen Fotó/MTI/Koszticsák Szilárd

Pintér Gábor (Fidesz-KDNP) felszólalásában úgy fogalmazott, az, hogy Karácsony Gergely tervezi megújítani a fővárosi parkolást ahhoz hasonlít, mintha a whiskey-s rablóra bíznák egy bank biztonsági rendszerének kiépítését. Elmondta, Zugló korábbi polgármestere napi egymillió forintos veszteséggel üzemeltette a városrész parkolását. “Talán rablóból lesz a legjobb pandúr” – zárta felszólalását.

Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) közölte, Karácsony Gergely még mindig nem közölt semmit arról, miként kívánja megvalósítani az egységes budapesti parkolást, amely egyik választási ígérete volt.

A főpolgármester reakcióban elmondta, Zuglóban nem napi egymillió forintos veszteséget, hanem ugyanennyi nyereséget jelentett a parkolás üzemeltetése. Hozzátette továbbá, a lehető leghamarabb ki akarják dolgozni az egységes parkolás koncepcióját, amelyhez a kormányoldal javaslatait is várják.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál
Hirdetés

Hírek

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.