Hirdetés
Kezdőlap Budapest Lakásépítések. Budapesten bővülés - vidéken visszaesés
No menu items!

Lakásépítések. Budapesten bővülés – vidéken visszaesés

Az idei első három negyedévben 10 302 új lakás épült, 0,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 27 388 volt, 2,7 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Az év első kilenc hónapjában Budapesten 17,9 százalékkal több lakás épült. A megyei jogú városokban és a községekben a felépített lakások száma kismértékben nőtt, a többi városban számottevően, 17,8 százalékkal visszaesett.

Nagyításhoz kattintson a grafikonra

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma Budapesten 22,0 százalékkal nőtt, miközben a megyei jogú városokban 5,3, a többi városban pedig 12 százalékkal mérséklődött. Az építtetők az esetek 45 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével, ez az arány Budapesten 6,6 százalék, az alacsonyabb területi egységek felé haladva egyre magasabb, a községekben meghaladta a 92 százalékot.

A harmadik negyedévben 3830 lakást adtak át, 3,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések száma 6,7 százalékkal, 9161-re nőtt.

A természetes személyek által épített lakások aránya 48 százalékról, 44 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 50 százalékról, 53 százalékra nőtt. A lakások 55 százaléka értékesítésre, 42 százaléka saját használatra, 1,6 százaléka bérbeadásra épült.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 49 százaléka családi házban, 43 százaléka többszintes, többlakásos épületben, 4,8 százaléka lakóparkban található. A használatba vett lakások átlagos alapterülete 3 négyzetméterrel, 97 négyzetméterre csökkent.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Egy bizonyos cégméret felett a megszokásalapú könyvelés már nem biztonság, hanem kockázat. Ilyenkor a váltás már elengedhetetlen.
Hirdetés

Hírek

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás