Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Leteheti a fegyvert Amerika és Kína
No menu items!

Leteheti a fegyvert Amerika és Kína

Az Egyesült Államok és Kína megállapodott abban, hogy a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások előrehaladásával párhuzamosan megszüntetik az egymás termékeire kivetett pótvámokat – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője.

Kao Feng

Kao Feng Pekingben tartott szokásos sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a felek megállapodása szerint a tárgyalásokon elért eredmények függvényében szakaszosan törlik el a megemelt vámokat.

A várakozások szerint a kidolgozás alatt álló és pár héten belül aláírandó első részmegállapodásban

az Egyesült Államok vállalja, hogy december 15-én mégsem vezeti be a 156 milliárd dollár értékű kínai importcikkekre, köztük mobiltelefonokra, laptopokra és játékokra, megígért 10 százalékos pótvámot.

A kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője kijelentette, hogy a pótvámok megszüntetése fontos feltétele bármilyen megállapodás megkötésének.

A kereskedelmi háború vámok bevezetésével kezdődött, és vámok eltörlésével kell befejeződnie” – fogalmazott Kao Feng, hozzátéve, hogy a várt részmegállapodás megkötéséhez a két országnak egymással párhuzamosan azonos mértékű vámcsökkentést kell végrehajtania, utána pedig lehet tárgyalni a további lépésekről.

Rendeződik a viszony?

Az utóbbi két hétben a felek kereskedelmi főtárgyalói komoly és konstruktív megbeszéléseket tartottak, hogy megfelelő megoldást találjanak több kulcsfontosságú aggodalomra. A két fél megállapodott abban, hogy különböző szakaszokban törlik a pótvámokat a tárgyalások előrehaladásától függően” – mondta a szóvivő.

A Reuters hírügynökség korábbi értesülése szerint a kínai tárgyalók azt akarják elérni, hogy az Egyesült Államok vonja vissza az évi 125 milliárd dollár értékű kínai termékre szeptember 1-jén bevezetett 15 százalékos pótvámot, emellett enyhítést akarnak a nagyjából 250 milliárd dollár értékű terméket – a gépektől kezdve a félvezetőkön át a bútorokig terjedő számtalan árut – terhelő, korábban elrendelt 25 százalékos pótvám esetében is.

A kínai tárgyalási álláspontot jól ismerő forrásból a Reuters úgy tudja, Peking arra próbálja Washingtont rávenni, hogy “a lehető leggyorsabban vezessen ki minden pótvámot”.

Az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus enyhítését szolgáló részmegállapodást a korábbi tervek szerint az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) november 16-17-én esedékes chilei csúcstalálkozóján írhatta volna alá Hszi Csin-ping kínai és Donald Trump amerikai elnök. Ám Chile belpolitikai okok miatt lemondta a csúcsértekezlet megtartását, és azóta is keresik a megfelelő helyszínt, illetve időpontot.

Az egyik lehetséges helyszín London lehetne a két elnök találkozójára. A NATO Londonba tervezett december 3-4. csúcstalálkozója után találkozhatna a két elnök.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Egy bizonyos cégméret felett a megszokásalapú könyvelés már nem biztonság, hanem kockázat. Ilyenkor a váltás már elengedhetetlen.
Hirdetés

Hírek

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás