Kezdőlap Cégvilág Magyar technológia hódíthatja meg a világot
No menu items!

Magyar technológia hódíthatja meg a világot

Fotók (forrás: Vedox WIP Kft.)

A kamionok és más, nagyobb méretű teherautók, buszok, szállító járművek tisztítását komoly szabványrendszer szabályozza. Az előírásoknak a tisztaság mellett az élelmiszer-biztonsági lánc folytonosság garantálása miatt is meg kell felelni, ebben pedig hatalmas lépést tett egy magyar cég.

Az országos és nemzetközi szállítmányozással foglalkozó cégek számára komoly fejtörést jelenthet a járműparkjuk tisztán tartása, nem beszélve a honvédség, vagy éppen a rendőrség nagyobb járműveiről.

„Az élelmiszeripari követelményeknek megfelelő HACCP raktér-fertőtlenítés elengedhetetlen a biztonságos élelmiszer-szállításhoz. Ezeket a járműveket nem csak kívül, de belül is a szabályoknak megfelelően tisztítjuk, melyről minden esetben tanúsítványt állítunk ki, így garantálva, hogy a szállított élelmiszerek biztonságos módon jussanak el a fogyasztókhoz. A külső mosást tekintve is meg kell felelni egy komoly szabályrendszernek, kezdve a veszélyes mosóiszap elszállításától egészen a mosáshoz használt vegyi anyagok környezetkímélő tulajdonságáig” – magyarázta Hollósi Gábor, a Vedox WIP Kft. kereskedelmi vezetője.

Egyedülálló technológia a kamionmosásban

A szakember azt is hozzátette, hogy a kamionmosó-hálózat saját fejlesztésű szoftverekkel dolgozik, amelyek garantálják, hogy olyan egyedülálló technológiát alkalmazzanak a kamionmosásban, amely iránt immár világszerte hatalmas az érdeklődés. Nem véletlen, hogy a cég a Benelux államok és Spanyolország után idén további terjeszkedéseket tervez több európai országban.

„Magyarországon jelenleg harminc mosóval dolgozunk, ez gyakorlatilag lefedi az egész országot, de idén két további telephely nyitása van tervben, mindkettő nagy logisztikai bázisokban, ahol kényelmesen elérhetőek. A mosókat irányító szoftver felhő-alapon működő technológia, mely iránt hatalmas az érdeklődés. Ezzel nem csak itthon, de külföldön is egyre több mosó tud csatlakozni a komplett jármű mosási rendszerhez, ami teljes üzemeltetéssel kapcsolatos munkafolyamatot támogatja. A mintegy 1100 logisztikai partnerünk számára azért is jó hír, mert ezzel tovább szélesedik azoknak a mosási pontoknak a száma, amelyeket egyszerűen igénybe tudnak venni” – ecsetelte a szakember.

Hollósi Gábor hozzátette, a partnereik számára nem csak az egyszerű hozzáférhetőség és logisztika vonzó, de a környezetvédelmi újítások is. Főként a nagyobb cégek számára egyszerűsödik le a járműpark ellenőrzése a szoftver segítségével, amellyel egy kattintással nyomon követhetővé válik a gépjárművek állapota. A rendszer ráadásul lehetővé teszi a környezetvédelmi technológiák alkalmazását és folyamatos fejlesztését is.

„A zöld technológia irányába haladunk, és a meglévő technikák mellett a jövőben ebbe az irányba is tervezünk lépéseket, így például a napelemek használatát. A mosók már jelenleg is képesek arra, hogy a felhasznált vízmennyiséget 80 százalékkal csökkentsék, ami egy átlagos, 300 literes mosás esetében jelentős mennyiség. A felhasznált vizet ugyanis tisztítjuk, majd visszaforgatjuk, így fokozzuk a környezetbarát működést. A mosáshoz használt vegyszerek esetében is csak olyan partnerekkel szerződünk, amelyek környezetvédelmi tanúsítvánnyal és igazoltan magas tisztítóképességgel rendelkeznek” – fejtette ki Hollósi Gábor.

Összegezve, a Vedox WIP által kínált jármű mosó szoftver rendszer és foglalást kezelést biztosító mobilwebes alkalmazás nyomán létrejövő üzleti együttműködés olyan előnyt kínálnak a mosó tulajdonosok számára, amivel hatékonyabban tudnak növekedni. A teher és személyautó flottával rendelkező cégek pedig az egykapus kiszolgálással a megbízható mosás és egy havi számlán túl még további jármű információkat is kaphatnak. A Vedox WIP a technológia gyors nemzetközi elterjesztéséhez most befektető és együttműködő partnereket keres.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezért érdemes most a fenntarthatósággal foglalkozni – még akkor is, ha az EU lassít?

Fotó:Freepik A fenntarthatóság néhány év alatt vált “jó, ha van”...

Nagy Márton: jövőre 2-3 százalékos növekedéssel számol a kormány

A növekedés a GDP 60-70 százalékát kitevő fogyasztásnak köszönhető, amely évente mintegy 5 százalékkal bővül, és önmagában 1,8-2 százalékponttal javítja a GDP-t.

Holdinggá alakul a Mol

A holdingstruktúra bevezetése a Mol hosszú távú átalakulási programját is szolgálja, amelynek célja a fenntarthatóság, a digitalizáció és a működési kiválóság erősítése.

November 30-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor Program felhívására

Még négy napig, november 30-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor Program déli féltekére szóló felhívására.
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton: jövőre 2-3 százalékos növekedéssel számol a kormány

A növekedés a GDP 60-70 százalékát kitevő fogyasztásnak köszönhető, amely évente mintegy 5 százalékkal bővül, és önmagában 1,8-2 százalékponttal javítja a GDP-t.

Holdinggá alakul a Mol

A holdingstruktúra bevezetése a Mol hosszú távú átalakulási programját is szolgálja, amelynek célja a fenntarthatóság, a digitalizáció és a működési kiválóság erősítése.

November 30-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor Program felhívására

Még négy napig, november 30-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor Program déli féltekére szóló felhívására.

Pécs ünnepi díszben: november 28-án kezdődik a XIV. Adventi Kézműves- és Mesevásár

Pécs városa idén is meghitt, ünnepi hangulattal vár minden látogatót a XIV. Adventi Kézműves- és Mesevásáron, amely november 28-a és december 24-e között várja a látogatókat a Széchenyi téren.

Egyre több fogyasztónak segít a tudatos választásban a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegy

A KMÉ-védjegy nem csupán a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak felel meg, hanem annál szigorúbb követelményeket ír elő , ilyen például a magasabb beltartalmi érték, a kevesebb adalékanyag vagy a fenntartható gyártástechnológia.

új adótámogatás segíti a környezeti károkat mérséklő vállalkozásokat

A kormány a környezet helyreállításától társadalmi előnyöket is vár, hiszen így rozsdaövezetek kerülhetnek vissza a gazdasági körforgásba, a környékük felértékelődhet, és javul azoknak a vállalkozásoknak a megítélése, amelyek ezekből a fejlesztésekből részt vállalnak.

EM: a kormány támogatja a hulladék újrafeldolgozását célzó beruházásokat

A december elsejéig véleményezhető felhívás célja, hogy országszerte támogassa az innovatív, versenyképességet növelő technológiák bevezetését.

Öthetes kikapcsolási moratóriumot hirdetett az MVM

November 29. és január 6. között egyetlen lakossági ügyfelnél sem kapcsolják ki az áram- vagy földgázszolgáltatást, még akkor sem, ha valakinek 60 napon túli számlatartozása van.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.