Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Magyar Telekom: kevesebbet vártak, több lett
No menu items!

Magyar Telekom: kevesebbet vártak, több lett

A Magyar Telekom új székháza

A Magyar Telekom Nyrt. adózott nyeresége 24,7 milliárd forint volt, éves bázison 33,3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, konszolidált árbevétele 13,3 százalékkal 216,2 milliárd forintra nőtt – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.

Elemzők 23,2 százalékos profit- és 12,4 százalékos bevételnövekedést vártak.Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója a jelentés szerint elmondta: már 2023 szeptemberben közzétették, hogy felfelé módosították az idei évre vonatkozó célkitűzéseiket. Arra számítanak, hogy éves szinten a bevételek 10-15 százalékkal fognak emelkedni a magyarországi távközlési piacon tapasztalható, a korábban vártnál kedvezőbb folyamatoknak köszönhetően.

A fenntartható növekedést célzó stratégiájuk sikeres teljesítésével a harmadik negyedév során is ellenállónak bizonyult a működésük a kihívásokkal teli makrogazdasági környezetben. Hálózataik fejlesztése iránti elkötelezettségük lehetővé tette, hogy továbbra is kiemelkedő ügyfélélményt biztosítsanak, és a folyamatosan növekvő vezetékes- és mobiladat iránti igényt is ki tudják szolgálni. Mindemelett Közös Nyilatkozatot írtak alá a magyar kormánnyal, amelyben megerősítették a hosszú távú együttműködést Magyarország digitális átalakítása érdekében – tájékoztatott.

Az első kilenc hónapban a teljes bevétel 13,3 százalékkal 620,1 milliárd forintra nőtt, a nyereség 21,3 százalékkal 60,1 milliárd forintra emelkedett.

A jelentés szerint a negyedéves bevételnövekedést elsősorban a mobil adatátviteli és a vezetékes szélessávú szolgáltatások iránti erőteljes kereslet okozta, valamint a 2023. március 1-jétől a magyarországi előfizetési díjakra bevezetett inflációkövető díjkorrekció.
A mobil bevételek 13 százalékkal, 126,0 milliárd forintra nőttek a harmadik negyedévben, ami a mobil adatforgalom folyamatos növekedésének és a hangalapú kiskereskedelmi bevételek növekedésének köszönhető. Az első kilenc hónapban 13 százalékkal 360 milliárd forintra nőttek a mobil bevételek.

A vezetékes bevételek éves összevetésben 17 százalékkal 69,5 milliárd forintra nőttek 2023 harmadik negyedévében. Ez a javulás elsősorban a vezetékes szélessávú és televíziós szolgáltatásokból származó bevételek növekedésének köszönhető, amely most magasabb készülékértékesítési bevételekkel párosult. Az első kilenc havi vezetékes bevételek 14,3 százalékkal nőttek 199,6 milliárd forintra.

A rendszerintegrációs és informatikai (‘RI/IT’) bevétel 3,8 százalékkal, 20,7 milliárd forintra nőtt 2023 harmadik negyedévében, a magyarországi nagy értékű projektekből származó bevételek növekedése következtében. Az első kilenc hónapban 12,1 százalékkal 60,8 milliárd forintra nőtt az RI/IT bevétel.

Az adózás, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti nyereség (EBITDA) 23,4 százalékkal 80,4 milliárd forintra nőtt a harmadik negyedévben, mivel a magasabb közvetett költségeket ellensúlyozta a bruttó fedezet javulása. Az EBITDA 2023 első kilenc hónapjában éves összevetésben 15,7 százalékkal 214,4 milliárd forintra nőtt.
Idén a bevételek 10-15 százalék közötti növekedésére számít a Telekom. A módosított nettó eredményt felfelé módosították, már kétszámjegyű növekedést várnak a mérsékelt emelkedés helyett. A szabad cash-flow megközelítőleg 60 milliárd forintot ér el a vállalat célkitűzései szerint, ezen nem változtattak.

A Magyar Telekom részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, szerdán a papír árfolyama 3,0 forinttal, 0,49 százalékkal 607 forintra esett, forgalma 240,3 millió forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 307 forint, a legmagasabb 623 forint volt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás