Az ágy megvetve, a padlószőnyeg kiporszívózva, a fürdő fertőtlenítve. A szoba száz euró éjszakánként. Átlagos ár egy középkategóriás hotelben. Akiknek a tisztaságot köszönhetjük, a szobaasszonyok rossz körülmények között laknak, hosszú műszakban dolgoznak, túlórapénz nélkül – a törvényes bér töredékéért. Mindez a gazdag, magát szociális piacgazdaságként definiáló Németországban! Petrus Szabolcs németországi összefoglaló riportja
Teljesíthetetlen elvárások
„Teltház van, kevesen vagytok, nem lazsáljatok!” – harsogja reggelente a szobaasszonyoknak köszönés helyett az elegáns Rajna menti hotel szupervizora. Legfeljebb fél óra szobánként. Átlagosan 25 szoba naponta. Akinek nem megy, utcára kerül.
Megterhelő munka, állandó hajolgatás, érintkezés az erős vegyszerekkel. A szobaasszonyok a 10-12 órás munkanap végén holt fáradtak. Néhány szállodai robottal töltött év után pedig sokuknak gerinc- és ízületi problémái vannak, reumával, bőrbetegségekkel, allergiával küzdenek.
12 óra munka, 4 órás bér
Óránként 9 euró az ágazati minimálbér a német vendéglátóiparban. Napi 8 órás munkaért legalább havi bruttó 1400 euró járna. Ennél mindenki többet, 12 órát dolgozik és kevesebbet, 800-1000 euró kap.
Nincs túlórapénz, ünnepnapi pótlék, fizetett szabadság, még táppénz se. Dolgozik az is aki beteg, az is, aki terhes, szinte a szülésig. Ráadásul állapotát titkolnia kell. A munkaadók többsége rögtön felmond a várandósoknak.
A szakszervezet szerint a szállodák nyolcvan százalékban jogszabályt, leginkább a minimálbér előírást sértenek.
Gyakori, hogy a munkaidő és a bér csak a szerződésben létezik. A valóságban a kitakarított szobák száma alapján fizetik a szobaasszonyokat. Ha az átlagosan elvárt 25 szobával és szobánkként fél órával számolunk, ami egyébként igen feszített tempót követel, ki is jön a napi 12 óra. A szobánként fizetett szokásos 2 eurót (!) havi húsz munkanappal felszorozva megkapjuk a tényleges átlagos jövedelmet, a havi ezer eurót. Ez a minimálbérnek kevesebb, mint a felét, 4 eurós órabért jelent!
Sok munkáltató még így is túl drágának és macerásnak tartja a hivatalos alkalmazást. Nem ritka a feketefoglalkoztatás és kicsalt ingyenmunka se.
Előfordul, hogy 3-4 nap ingyenes próbamunkát követelnek, de akkor sem alkalmazzák a jelentkezőt, ha minden rendben volt. Nem kell a lebukástól tartani. A becsapottak nem ismerik a jogaikat, félnek feljelentést tenni, ellenőrzés pedig alig van.
A munkavállalók bére nem sokban függ a szálloda kategóriájától. A kizsákmányolás az olcsó garnészállótól a luxushotelig mindenhol része a rendszernek. A legnagyobb munkateher és a legrosszabb körülmények a láncok sok száz szobás egységeiben vannak.
Tettes és áldozat
Alapos takarításra nincs idő. A látszat a fontos: A porszívót jó erősen lenyomni, hogy nyomot hagyjon a szőnyegen, a törülközőket, ha szükséges, ha nem, kicserélni – „optikai takarítás”. Az alapvető higiéniai előírásokra is sérülnek. Kárvallott a mit sem sejtő vendég.
Sokszor egyben tettes is. Különösen a magasabb kategóriájú szállodákban gyakori, hogy elképesztő disznóólat, gusztustalan állapotokat hagynak maguk után. Levegőnek nézik, lekezelően beszélnek a szobaasszonnyal. Nem ritka a szexuális zaklatása sem.
Sorstársak harca a megélhetésért
A rossz munkakörülmények és az anyagi kizsákmányolás megmérgezik a munkavállalók közötti viszonyt. Kevés az eszköz; vita van a vödrökön, törlőrongyokon is. Ölre mennek a szobákért, ahol némi borravaló várható. Aki beteget jelent, párjává válik; a többieknek ingyen kell elvégezniük a munkáját.
A takarítószemélyzeten belül szigorú hivatalos és íratlan hierarchia uralkodik. A szupervizor minden szobát ellenőriz. Ha csak egy hajszálat is talál, nem jár pénz a szoba kitakarításáért. Keményen kontrollál, mert a hotelmenedzsment szúrópróbaszerűen őt is ellenőrzi. Ha elégedetlenek, felbontják a szerződést az alvállalkozóval, aki rögvest az utcára teszi az ő alkalmazásában álló szupervizort.
Az íratlan hierarchiában a nemzetiség a döntő. A kevés német feljebb, a külföldiek, minél keletebbről jönnek, annál lejjebb állnak a ranglétrán. Aki alul van, a legrosszabb szobákat kapja. A némettudás hiányát nem csak a munkaadók, a jobban beszélő munkatársak is kihasználják.
A legügyesebbek saját takarítócéget alapítanak és maguk zsákmányolják ki korábbi sorstársaikat.
Sötétben tartott arcok
A német sajtóban visszatérő téma a szobaasszonyok kizsákmányolása. Sok a tényfeltáró riport.
Egy ötvenes magyar hölgy a sokszor kitüntetett, kritikus társadalompolitikai magazin, a Telepolis cikkében számol be a munkaidőről és a bérekről: „Napi 8 óráról szólt a szerződés. Az előírt szobaszám teljesítéséhez gyakran 12 sem volt elég. Ha nem csináltam volna meg az összeset, rögtön kirúgtak volna. Minimálbérnél nem ígértek többet, de az is csak a papíron létezett. A valóságban egyágyas szobáért 1,80-at, kétágyasért 2 euró járt. A hónap végére ritkán jött össze ezer euró.”
A munkaadók gátlástalanul kihasználják a nyelvtudás és a jogszabályok ismeretének hiányát. Sokan azt se tudják, ki a munkaadó és mi áll a szerződésben, amit aláírtak. Egy müncheni bolgár szobaasszony története viszont azt mutatja, hogy a tudás veszélyes is lehet: „Amíg nem jöttek a pénzügyőrök, azt se tudtam, hogy van minimálbér Németországban. Az ellenőrzés után szinte rögtön kirúgtak…”
A tekintélyes közéleti hetilap, a Zeit riportjának 53 éves megszólalója a kevés német szobaasszony egyike – volt. „Egy Észak-Rajna-Vesztfália-i hotelben dolgoztam óránként 8 euróért. Most egy bolgárokat alkalmazó céggel takaríttatják a szállodát. Ahogy hallom, fele ennyit se kapnak.” A négycsillagos szállodában a legolcsóbb, gazdasági udvarra néző szoba 120 euró éjszakánként.
„Ha panaszkodsz kirúgnak, ha beteget jelentesz kirúgnak, ezért betegen is munkába mész, pedig tudod, hogy ez tilos. Nem szabd betegnek lenni!” – mondja beletörődötten az egyik német közszolgálati rádió, a Dlf Kultur oknyomozó újságírójának Daniela Romániából. Folytatja: „A főnök tudja és kihasználja, hogy minden a munkától függ. Ha kirúgnak, oda a szállásod is. Ne tudsz rögtön új állást találni. Mehetsz haza, ahol megint nem lesz miből ételt tenni a családod asztalára.”
A kiszolgáltatottság rendszere
A szállodák szinte sosem foglalkoztatják közvetlenül a szobaasszonyokat. Cégektől rendelik meg a takarítást. Ezek kétféleképpen foglalkoztatják a kelet-közép-európai munkaerőt. Közös bennük, hogy a szolgáltatások szabad áramlásának uniós elvét használják ki, és hogy a foglalkoztató mindig a fantomcég. Variációk. (1) A munkavállaló hazájában munkaszerződést köt egy helyi kölcsönző céggel, akitől egy német takarítócég munkaerőt rendelnek meg. A szálloda utóbbival áll szerződésben. (2) A hotel közvetlenül egy kelet-európai céggel köt megbízási szerződést, aki a megbízást saját munkaerejével, a megbízó németországi szállodájában teljesíti.
Mindkét foglalkoztatási forma legális. Az uniós jogot csak az sérti, ha a hotel maga alapít leányvállalatot egy másik országban és ez kölcsönöz, vagy köt megbízási szerződést az anyavállalattal.
A hotel tehát nem munkaadó. Nem felel a foglalkoztatás körülményeiért és a munkajogi szabálysértésekért. A felelősség a külföldi cégé, amely bírság kiszabása esetén egyszerűen csődöt jelent, a szobaasszonyokat pedig egy másik cég foglalkoztatja tovább. Így elvész az ellenőrzés és a bírságolás értelme.
Céget alapítani és képzetlen munkaerőt találni is könnyű keleten. Ezért nagy a konkurenciaharc a takarítócégek között a hotelek megbízásáért. Csak Berlin legnagyobb közvetítőjénél, az Inning-nél, akin keresztül a hotelek kelet-közép-európai partner találhatnak, 118 cég szerepel az adatbázisában. Az éles verseny miatt a külföldi vállalkozások nem győzik alul kínálni egymást. Az üzlet persze így is nyereséges. Erről a szobaasszonyok gondoskodnak egyre olcsóbban végzett munkájukkal.
A szállodák mossák kezeiket
Időben ki legyenek takarítva a szobák! – a hotelmenedzsmentet más nem érdekli. Minden jogi és morális felelősséget elhárítanak. „A szálloda nem, hogy nem köteles, de lehetősége sincs ellenőrizni, milyen feltételekkel foglalkoztat az alvállalkozó” – idézi a Zeit Guido Zöllick-et a Szálloda- és étteremszövetség elnökét.
Mégis megszólalnak, ha változás van a munkajogiban. Persze nem a szobaasszonyok érdekében. Ellenzik a minimálbért és a munkaidő, különösen az időkeret szabályok lazításáért lobbiznak. Az utóbbi adta lehetőségekkel már most is visszaélnek a takarítócégek.
Lenne miből magasabb bért fizetni. A vendégéjszakák száma évek óta nő, 2018-ban meghaladta a 450 milliót. „Tavaly 10 milliárd euróval járultunk hozzá a GDP-hez, rekordszámú, 275 ezer embernek adtunk munkát, és 2018-ban a legtöbb új munkahely, az összes 38,5%-a szállodákban és éttermekben jött létre – büszkélkedik Zöllick. Arról nem szól, hogy a foglalkoztatottak harmada még a hivatalos bérek alapján is a legkevesebbet keresők munkavállalók csoportjába tartozik.
A konkurencia tűrésre sarkall
„Sokan boldogok, hogy iskolai végzettség és nyelvtudás nélkül is dolgozhatnak” – mondja a szövetség elnöke. Valóban. A többségében bolgár, lengyel, magyar és román munkavállaló otthon egyáltalán, vagy csak még rosszabbul fizetett munkát találnának. 800 euróból nem lehet megélni Németországban. Viszont egy budapesti hotelben, pláne onnan keletebbre a takarításból aligha lehet megélni.
Inkább tűrnek, mint mennek. Sőt, rabszolgamunkájukat is féltik az egyre nagyobb konkurenciát jelentő sorstársaiktól.
A hotelesek kifejezetten örülnek, ha a szobaasszony külföldi. Többségük nem ismeri a nyelvet és a jogait. Kevesebb gond van velük.
Az állam félrenéz, a németek közömbösek
A szakszervezetek és a baloldali ellenzék a kormány felelősségéről beszél: ritka az ellenőrzés, kevés a kontrollőr, alacsonyok a bírságok.
„Egy ellenőrzés feltárta, hogy 1,7 millió volt a különbség a jogszabály szerint járó és a ténylegesen kifizetett munkabér között. 100 ezer euró bírságot szabtak ki” – mondja felháborodva Sandra Schmidt a szolgáltatóiparban dolgozó munkavállalókat képviselő szakszervezet, Verdi munkatársa a közszolgálati rádiónak.
„A külföldi szobaasszonyok embertelen körülmények között laknak. Elrejtve, paralel világban élnek. A németek úgy tehetnek, mintha nem tudnának semmiről.
Amikor a média kipattint egy botrányt, néhány napra felháborodnak, aztán gyorsan elfelejtik az egészet” – veti fel a közvélemény felelősségét Schmidt egy brémai vitafórumon, amelyről szintén a rádió is beszámolt.
