Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Májusban szinte üresek voltak a szálláshelyek
No menu items!

Májusban szinte üresek voltak a szálláshelyek

Májusban a koronavírus-járvány miatt a külföldi vendégek 98,4 százalékkal, a belföldiek 85,9 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban. A forgalom 92,7 százalékkal csökkent – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 93,4 százalékkal kevesebb volt, mint tavaly májusban, 3,3 milliárd forintot tett ki. Ezen belül a szállásdíj-bevétel csaknem 95 százalékkal esett vissza, 1,55 milliárd forint volt májusban.

Idén májusban az előző év azonos hónapjához képest a külföldi vendégek száma 99 százalékkal esett vissza. A szálláshelyekre érkezett 4 ezer külföldi vendég 22 ezer vendégéjszakát töltött el, ennek túlnyomó része a szállodákban realizálódott. A vendégéjszakák száma Budapesten és a Balaton régióban az előző év májusi értékének 1 százalékát sem érte el – közölte a KSH.

Májusban a belföldi vendégek száma 87 százalékkal csökkent, az eltöltött vendégéjszakák száma 167 ezer volt. Utóbbi leginkább a közösségi szálláshelyeken és a szállodákban, legkevésbé a panziókban és a kempingekben esett vissza.

Májusban a KSH adatai szerint 1763 kereskedelmi szálláshely volt nyitva, a hónap egy részében vagy egészében, ötödükben nem volt vendégforgalom.

Az év első öt hónapjában a kereskedelmi szálláshelyek 56,1 százalékkal kevesebb, összesen 4,407 millió vendégéjszakát regisztráltak. A külföldi vendégek 59,0 százalékkal, a belföldi vendégek 52,8 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken.

A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele folyó áron 53,4 százalékkal csökkent, és 87 milliárd forintot tett ki a január-májusi időszakban. A szállásdíj-bevétel az első öt hónapban 46,5 milliárd forint volt, az előző évinél 55,5 százalékkal kevesebb – jelentette a KSH.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mit és honnan visznek el? Az új lomtalanítási rendszer részletei

a fővárosi lakosok - az eddigiekkel ellentétben - nem a lakóépületük elé történő kihelyezéssel, hanem az egyes kerületekben kifejezetten ezen céllal, ideiglenes jelleggel kialakított gyűjtőpontokon adhatják le a háztartásokban felhalmozott lomhulladékokat,

Január 1-től emelkedik a gázolaj jövedéki adója

A NAV által közzétett lista szerint egy literre vetítve a gázolaj jövedéki adója a mostani 142,9 forint helyett 148,76 forintra emelkedik.

A TEK a karácsonyi vásárokra is figyel

A rendezvények biztonsága érdekében a terrorelhárítók folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a lehetséges kockázati tényezőket is, a partnerszolgálatokkal folyamatosan együttműködve értékelnek minden információt.

Megjelentek a vidéki közösségeket támogató első LEADER helyi felhívások

A támogatási kérelmek benyújtására 2025 márciusától lesz lehetősége a pályázóknak.
Hirdetés

Hírek

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein